Így vezetik át az OTP Bank megoldásai a hazai vállalkozásokat a digitális holnapba

 

 

A rohamtempóban fejlődő üzleti világban komoly versenyelőnyre tehetnek szert azok a vállalkozások, amelyek az egyre szélesebb körben elérhető digitális csatornák révén javítják hatékonyságukat. Az OTP Bank folyamatosan megújuló, egyedi igényekre szabott digitális szolgáltatásai azoknak a cégeknek is megoldást kínálnak, amelyek most kezdik el a felzárkózást, és azoknak is, amelyek mindig igyekeznek egy lépéssel a piaci riválisaik előtt járni. Az OTP Business Cafe legutóbbi adásában a hitelintézet szakértői azt foglalták össze, hogy milyen fejlesztésekkel támogatják a hazai vállalkozásokat ebben a folyamatban.

Budapest, 2021. december 3. - Európai összehasonlításban nem állunk túlságosan jól, a hazai vállalkozások digitális fejlődésében még jelentős potenciál van, amit érdemes (volna) kihasználni. Bár Magyarországon az internetes infrastruktúra fejlett, a sávszélesség is megfelelő, és a közszolgáltatások terén is egyre több megoldás (Ügyfélkapu, Cégkapu stb.) támogatja a digitalizáció elterjedését, az áttörés várat magára. A koronavírus-járvány kikényszerített ugyan egy digitális ugrást, sok cég előre hozta a fejlesztéseit, hogy a drasztikusan megváltozott körülmények között is talpon tudjon maradni, de a fejlődés megtorpanni látszik. A hazai vállalkozások körében végzett friss Digimeter felmérés eredménye[1] azt mutatja, hogy az első hullában tapasztalt lendület kissé alábbhagyott.

Két területen volt jelentős fejlődés

A nagy „kényszerugrást" követő megtorpanás miatt a magyar kkv-k digitális fejlettsége összességében nem változott jelentősen az elmúlt egy évben, a számok csak kisebb, olykor ellentétes irányú mozgásokat mutatnak.  A tavalyi adatokhoz képest például ma kevesebb cégnek van webáruháza, pedig rohamosan terjed az online vásárlás. Miközben mindenki a home office térnyeréséről beszél, csak csekély mértékben nőtt a telekonferencia és egyéb, a kapcsolattartást támogató szoftvert használó kisvállalkozások száma. Komolyabb emelkedést két területen jegyeztek fel az elmúlt egy évben: a biztonságos adatforgalmat támogató VPN-t használók számában és az elektronikus fizetésekben. A friss kutatás eredménye szerint jelentősen emelkedett a számlázó szoftvert használó, ezzel párhuzamosan pedig csökkent az elektronikus számlát kibocsátani, illetve befogadni nem tudó cégek száma. A növekedésben fontos szerepe volt annak, hogy az online kasszát használó vállalkozásoknak az év elejétől kezdve kötelezően lehetővé kellett tenniük az elektronikus fizetést ügyfeleiknek, partnereiknek, vagyis itt sem az önkéntesség volt a legerősebb mozgatórugó.

„Tapasztalataink alapján a gazdasági társaságok a digitális eszközöket még kevésbé építették be a napi működésükbe és ezért az egymással való digitális összekötöttségük gyenge lábakon áll. A hatékonyságnövelés érdekében az célunk, hogy a vállalkozásokat még jobb eszközökkel lássuk el, és azokat a digitális szolgáltatásainkat is kiterjesszük a vállalati ügyfélkörre, amelyeket eddig csak a lakossági ügyfélkörünk ért el" - így összegezte az elkövetkező időszak legfontosabb feladatait Kuhárszki András, az OTP Bank digitális fejlesztésekért felelős területének vezetője az OTP Business Cafe legutóbbi adásában.

Az OTP Bank jelenleg négy digitális csatornát tart fenn ügyfelei számára. Az évtizedek óta működő internet- és mobilbanki alkalmazásai, amelyek nemrég újultak meg, az alapvető pénzforgalmi igényeket szolgálják ki. Összetettebb feladatokat vállalkozások az Electra nevű, számítógépre telepíthető ügyfélterminállal végezhetnek, az eBiz szolgáltatás pedig a számlázást is megkönnyítő digitális pénzügyi asszisztens. Kuhárszki András arról is beszélt, hogy a vállalkozásoknak szóló jövőbeni fejlesztések a megtakarítási, vagyonkezelési, valamint a nyílt bankolási (open banking) szolgáltatásokra fókuszálnak. Az OTP Bank szakértői már dolgoznak azon, hogy a fenti szolgáltatásokat egységes digitális platformon érhessék el a vállalkozások.

A kártyahasználat és az elektronikus fizetés is felpörgött a járványban

Az OTP Csoport a POS-terminálokkal, valamint a mobiltelefonnal működtethető SimpleBusiness alkalmazásban elérhető fizetési megoldásaival meghatározó szereplője a magyar piacnak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai[2] szerint 2021 második negyedévében csaknem 149 ezer fizikai és valamivel több mint 28 ezer online elfogadóhely működött a hazai pénzforgalmi szolgáltatók fizetésikártya-elfogadói hálózatában, ami az első negyedévhez viszonyítva 8,5 százalékos növekedést jelent. Azok a vállalkozások, amelyek nem biztosítanak elektronikus fizetési lehetőséget vásárlóiknak, ügyfeleiknek, nem tudják kihasználni az e-kereskedelem felfutásából, a vásárlási szokások átalakulásából fakadó üzleti előnyöket.

„Folyamatos fejlesztéseinknek köszönhetően mára elmondhatjuk, hogy tevékenységtől és cégmérettől függetlenül tudunk testreszabott fizetési megoldást biztosítani minden partnerünknek. Ugyanakkor fontos szempont, hogy a digitális megoldásaink egymás között átjárhatóak, a termékek kiegészítik egymást, a kereskedők, szolgáltatók adott élethelyzetüknek megfelelően cserélhetik vagy bővíthetik az általuk választott elektronikus fizetési eszközeiket" - emelte ki Kiss László, az OTP Bank bankkártya-elfogadási értékesítési vezetője.

A 30 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkező vállalkozásoknak, valamint árbevételi határtól függetlenül amennyiben a vállalkozás jogosult tevékenységi köre alapján SZÉP (cafeteria) kártya elfogadására, az OTP Csoport a POS-terminál igénylését, míg az alacsonyabb forgalmú, 30 millió forintos éves árbevétel alatti vállalkozások számára a SimpleBusiness mobilalkalmazás használatát javasolja, amivel többféle elektronikus fizetési lehetőség is felkínálható a vásárlók számára, mivel az applikáció a bankkártyás mellett lehetővé teszi az azonnali fizetés lehetőségét is.

 

A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. A kedvezményben említett konstrukciók részletes feltételeiről az ismert csatornákon keresztül tájékozódhatnak. Az OTP Bank fenntartja a hitelbírálat-, és annak jogát, hogy módosítsa a konstrukciók kondícióit.

 

 

Legolvasottabb cikkek