Közösségi sportünnep egy legendás olimpikon emlékére

 


Emlékfutás és sárkányhajófutam Kolonics György tiszteletére

 

11 éve, tragikus hirtelenséggel ment el világklasszis kenusunk, a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György. Emléke mégsem halványul: barátai és tisztelői évről évre megrendezik a Kolonics György Emlékfutást, amire október 23-án kerül sor a Népszigeten. A rendezvény mára családi sportnappá nőtte ki magát, ahol ezúttal a futás mellett sárkányhajózni is lehet.

Kolonics György közvetlenül a 2008-as olimpiai szereplése előtt hunyt el váratlanul, edzés közben. Mindössze 36 éves volt, és aranyesélyesként indult volna Pekingbe. Sokak példaképe volt, sportolóként és emberként is. Ennek is köszönhető, hogy az emlékére rendezett futáson az amatőr sportolók mellett a magyar kajak-kenu sport kiválóságai is évente indulnak. Koló maga is rendszeresen futott a Bécs-Budapest ultramaratonon, amelynek mezőnye október 23-án, a forradalom napján érkezett célba - ezért ez az emlékfutás napja.
A rendezvénynek otthont adó, gyönyörű Népsziget nemcsak a futáshoz, de az evezéshez is tökéletes helyszín, ezért az idei évtől lapátolásra is lehetőség lesz egy sárkányhajós verseny keretében. A nevezők mindkét versenyszámban Ötpróba-pontokat gyűjthetnek, és változatos, minden edzettségi szinthez passzoló távok közül válogathatnak. A futók 2 km-es rövidtávon, 11,5 km-es középtávon és félmaratonon indulhatnak, az evezősök pedig közép- és félmaratoni távon.
A Duna-parti, természetközeli környezet és az akár gyerekek által is teljesíthető versenyszámok miatt a Kolonics György Emlékfutás ideális családi program. Annál is inkább, mert a sárkányhajózást választó családtagok szó szerint egy hajóban evezhetnek, tartalmasan töltve együtt az időt. Az Ötpróba-pontokat gyűjtő versenyzők pedig akár a tokiói olimpiára is kijuthatnak nézőként: többek között ezért is érdemes ellátogatni a rendezvényre.

 
***

 
További információ és nevezés a BBU weboldalán:https://bbu.hu/kolonics-gyorgy-emlekfutas/
Kedvcsináló videó a tavalyi eseményről:https://youtu.be/bJErUB_CHLk

Legolvasottabb cikkek