Ma van a 45. környezetvédelmi világnap

 

 

Lokális felelőtlenségünk következményei globálisak

Felelős magatartással lassíthatók azok a negatív, mindannyiunk életére kihatással bíró folyamatok, amelyek a klímaváltozást okozzák, azonban a legnagyobb problémák évtizedek óta csak növekvő kihívás elé állítják a Föld lakosságát. Erre hívja fel a figyelmet az immáron 45. környezetvédelmi világnap.

1972. június 5-től 16-ig tartották meg először az „Ember és bioszféra” elnevezésű környezetvédelmi világkonferenciát, amelynek témája az energiatakarékosság, a helyi erőforrások minél szélesebb körű felhasználása, a megújuló természeti források hasznosítása, a szemét- és hulladékképződés csökkentése, valamint a környezetszennyezés megelőzése volt. A rendezvény kezdőnapját még abban az évben világnappá nyilvánították, az első hivatalos környezetvédelmi világnapot pedig rá két évre, 1974-ben rendezték meg Spokane-ben, az „Only one Earth”, azaz „Csak egy Föld van” központi tematik&aacut e;val.

A környezetvédelmi világnap népszerűsítésében azóta több mint 100 ország vesz részt, és minden évben más országban kerül megrendezésre. A hely mellett a téma is mindig változik, a rendezvénnyel évről-évre egy sürgető környezetvédelmi problémára hívják fel a figyelmet. Idén Kína a „vendéglátó”, a központi téma pedig nem más, mint a légszennyezés. A környezetvédelmi világnap célja, hogy szembesítsék a világot a környezetszennyezés kellemetlen következményeivel, ezzel inspirációt adva a közös fellépéshez, a fenntartható fejlődés eszméjéhez.

Ez napjainkban kiemelten fontos, hiszen lokális felelőtlenségünk következményei globálisak. Bár egyre divatosabb tagadni az összefüggést az emberi tevékenység és a globális felmelegedés között, ettől még tudomásul kell venni, hogy mindennapi döntéseinkkel, szokásainkkal hatással vagyunk olyan negatív folyamatokra, mint az éghajlatváltozás, a víz- és a levegőszennyezés.


„Június 5. ismét emlékeztet minket, hogy a mi dolgunk, hogy tegyünk a bolygónkért. A folyamatot megállítani aligha tudjuk, de lassítani igen. Racionalizálhatjuk az energiafogyasztásunkat, átalakíthatjuk táplálkozási szokásainkat, gyűjthetjük szelektíven a hulladékot, és ha lehet, csak olyan csomagolóanyagot használjunk, amely újrahasznosítható és könnyen lebomlik. Tavaly a WED Indiában került megrendezésre, központi témája pedig a műanyagszennyezés elleni küzdelem volt. Az előző év nagy fejlődést hozott ezen a téren, bízom benne, hogy a légszennyezés csökkentésében is legalább ilyen eredményeket tudunk majd globális szinten felmutatni” – mondta Miklós Zsolt, a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezetője.

Legolvasottabb cikkek