PARTNERKAPCSOLATI MEGÁLLAPODÁS

 

 

 

BUDAPEST II. KERÜLET - KOLOZSVÁR

 

 

Budapest II. Kerület és Kolozsvár kulturális kapcsolata immár négy éves múltra tekint vissza, a kerület partnerként vesz részt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét szervezésében; 2016-ban Varró Dániel könyvbemutatójára került sor, majd 2017-ben Nyáry Krisztián Így szerettek ők című nagysikerű regényének színpadi adaptációját mutatták be a városban.

 

2018-ban több, Magyarországon is sikernek örvendő program jutott el Székelyföldre. A kolozsvári közönség a Szindra Társulat előadásában megtekinthette a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról c. darabot, Piros Ildikó színművésznő Szabó Magda estjét, Bagdy Emőke pszichológus boldogságkeresésről szóló előadását és Kovács Ákos önéletrajzi könyvének bemutatóját az énekes, dalszerző jelenlétében.

 

A 2019-es Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Marék Veronika írónővel és gyermekeknek szóló műveivel találkozhatnak az érdeklődők, illetve a Misztrál Együttes két tagja, Török Máté és Heinczinger Mika látogat el megzenésített versekkel Kolozsvárra.

A város egyik legrégebbi épülete, a 15. század elejére visszavezethető unitárius püspöki ház ad otthont 2018 júliusától a Vallásszabadság házának, itt lépett fel a Magyar Kultúra Napján Eperjes Károly önálló estjével, a Marczibányi Téri Művelődési Központ szervezésében.

A kolozsvári Idea Könyvkiadó támogatásával idén tavasszal Czire Hanga Debóra Félutasok című könyvének bemutatója került megrendezésre a Marczibányi Téri Művelődési Központban.

Ezt az erős kulturális kapcsolatot szeretnénk hivatalos szintre emelni azzal, hogy a II. Kerületi Önkormányzat nevében Dr. Láng Zsolt Polgármester úr és a kolozsvári magyar, civil, oktatási intézmények képviselői együttműködési megállapodást írnak alá.

 

A megállapodás aláírására 2019. június 14-én, pénteken 14.00 órakor kerül sor a Marczibányi Téri Művelődési Központban (Budapest, 1022 Marczibányi tér 5/A)

Résztvevők:

Dr. Láng Zsolt polgármester, Budapest II. Kerület

Gergely Balázs elnök, Kincses Kolozsvár Egyesület

Dr. Szenkovics Dezső dékánhelyettes, Sapientia Egyetem

Nagy Péter igazgató, Vallásszabadság Háza

H. Szabó Gyula elnök, Románia Magyar Könyves Céh

 

A megállapodás keretében a kerületünk, kulturális intézményeink még szorosabbra fűzik kapcsolatukat a kolozsvári magyar szervezetekkel. Ennek első lépéseként 2019.június 15-én, a Kerület Napja rendezvényünk keretében 14.00 órakor a fiatal kolozsvári író, Lupescu Kata könyvbemutatóját hozzuk el az érdeklődőknek, valamint az együttműködő szervezetek vezetői mérik össze szakácstudományukat kerületi csapatokkal a szokásos éves főzőversenyünkön.

Ugyancsak idén, augusztusban kerületünk kulturális programokkal képviselteti magát a Kolozsvári Magyar Napokon, ahol Dr. Láng Zsolt Polgármester úr képviseli majd kerületünket.

Közös munkánk célja, hogy a magyarság érdekeit szem előtt tartva, kölcsönösen előnyös együttműködés keretében, közös múltunkra és jelenünkre alapozva tovább erősítsük összetartozásunkat a jövőben is.

 

 

 

A II. Kerületi Önkormányzat idén 20. alkalommal rendezi meg ingyenes kulturális szórakoztató fesztiválját, a II. Kerület Napját június 14-én és 15-én a Millenárison.

 

2000-ben az önkormányzat kezdeményezésére jött létre az a kulturális programsorozat, amellyel az év leghosszabb napjának megünneplésére a kerület kulturális intézményei színes programokkal készülnek. A kiállításokon, előadásokon túl a programsorozat kiemelkedő eseménye hagyományosan a Kerület Napja fesztivál. A június 21-hez legközelebb eső hétvégén a kerület polgárai együtt ünnepelhetnek, a fesztivál minden korosztály számára értékes szórakozást nyújt.

 

A fesztiválon idén is különleges előadókkal kedveskednek a látogatóknak, ezek közül is kiemelkedik Kovács Ákos Kossuth-díjas magyar dalszerző, zeneszerző, aki ingyenes, 2 órás koncertet ad a II. kerület vendégeként.