Takarásban


Jubileumi válogatás a Munkácsy-díjas Tenk László festőművész életművéből és utóbbi 10 évének alkotásaiból.

 

Az Esernyős Galéria 2018-as őszi időszakának első kiállítása Tenk László alkotásaiból nyílik szeptember 4-én. A mai napig aktív festő Nagybányán született, mestere Bernáth Aurél volt, a klasszikus művészetfelfogás egyik kiemelkedő hazai képviselője, 2016-tól Óbuda-Békásmegyer díszpolgára. „Ebből a világból veszem a követ – írja magáról -, hogy újra-építve jobb legyen. Köveim: arcok, virágok, mozdulatok, tárgyak, utcák, hangulatok, csak a kötőanyaga más, a szeretet.”

 

Tenk László festészete a látott, a személyes és megélt élményből kiinduló, a közlés és az önkifejezés művészi szándékán alapuló figurális festészet. A maga útját járó művész, akinek nem célja a kortárs művészet progresszív kritériumaival diskurzust folytatni, hanem a lélekből

fakadó érzelmek, hangulatok, képzelet, ösztönök és gondolatok mozgását, a tartalommal való személyes kapcsolat lényegét visszaadó művészet értékeit vallja. Most is, ahogy korábban is. Az utóbbi 10 évben készült alkotásai is ennek ékes bizonyítékai.”

 

A kiállítást megnyitja Garami Gréta művészettörténész.

Köszöntőt mond Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere.

 

Látogatható október 05-ig.

 

Esernyős Galéria – Takarásban

Időpont: Szeptember 04. Kedd 18.00

Helyszín: Esernyős - 1033 Budapest, Fő tér 2.

Legolvasottabb cikkek

Hóvirág