Valódi roma muzsika kortárs hangzással az Akusztik színpadán





Igazán különleges zenekar érkezik hétfőn este az Akusztik színpadára. A Romano Drom dalai ezer közül is felismerhetőek egyedi hangzásuknak köszönhetően. A zenekar egyedülálló fúziós zenéje - melynek szerzője ifj. Kovács Antal - az évszázados roma zenei hagyományt vegyíti a katalán rumbával, arab és balkáni pop ritmusokkal, valamint a dob és más hangszerek érdekes harmóniáját társítja a tradicionális hangzással. Nem idegen tőlük az akusztikus hangzás, hiszen alapvetően akusztikus hangszerekre épül a zenéjük, azonban az Akusztik felvétele mégis különleges volt a számukra több szempontból is.



"Próbáltunk kicsit elszakadni a szokásos koncertműsorunktól, bekerült néhány olyan dal is, amelyet már nagyon régen nem adtunk elő" - kezdte a Romano Drom, a fiúk arra is kitértek, hogy milyen volt a felvétel az A38 Hajón közönség nélkül: - "Ez egy teljesen szokatlan helyzet, mert a koncertek általában a közönség reakcióira épülnek: az együttlétre, a közös örömre. Ettől eltekintve remekül éreztük magunkat".



https://m.youtube.com/watch?v=fyL3JsFApKo


A koncerten Müller Péter Sziámi is csatlakozott hozzájuk, akihez régi barátság fűzi a zenekar tagjait:

"Készítettünk már együtt közös dalt is, valamint a Somnakaj című roma musicalnek ő a szövegírója, Kovács Antal zenekarvezető pedig a zeneszerzője. Péter a musicalbe nagyon sok Romano Drom dalhoz írt magyar szöveget. Nagy öröm volt számunkra, hogy most közösen adhattunk elő egy AndFriends dalt, amely a szeretetről szól. Mi lehet fontosabb annál?"- tették hozzá a zenekar tagjai.


A Romano Drom Akusztik 2020. május 24-én 22:00 órai kezdettel hallható a Petőfi Rádióban, majd egy nappal később május 25-én hétfőn, 22:15-kor a teljes koncert látható lesz az M2 Petőfi TV-n.