Vendégségben az Esterházyaknál: Barokk ünnepek a 18. században

Harminc csapat a második ESTÖRI középdöntőjében

Vendégségben az Esterházyaknál – Barokk ünnepek a 18. században
Kismarton, 2018. február 13.

Két napon át, február 20-án és 21-én rendezik meg a második ESTÖRI Kreatív Történelmi verseny középdöntőjét Budapesten. Harminc középiskolai, kilencedikes és tizedik osztályos csapat mérheti össze tudását a második fordulóban a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjának dísztermében. Február 21-én előreláthatóan 17.30-kor Live Stream segítségével jelentik be a döntős csapatok névsorát. Elindult az ESTÖRI Junior kreatív alkotói verseny is, ahol
március 1-ig várják az általános iskolások jelentkezését.
Tizennégy vidéki, két határon túli, valamint hat budapesti középiskola összesen harminc, három fős csapatának – kilencedik és tizedik osztályos diákok – vetélkedésével folytatódik februárban az ausztriai székhelyű Esterházy Magánalapítvány szervezésében idén másodszorra kiírt országos kreatív történelmi verseny.
A vetélkedés témája ebben a tanévben a Barokk ünnepek a 18. században – Vendégségben az Esterházyaknál.
A verseny struktúrája hasonló a tavalyihoz, a jelentkezők az első fordulóban egy időzáras online kvíz feladatsort oldottak meg, Instagram-os csapatképet készítettek és illusztrált esszét írtak.
A középdöntőbe bekerült csapatoknak megadott határidőre szakmai prezentációval és kreatív videóval kell készülniük, amit aztán a versenyen mutatnak be. 
A sajtónyilvános középdöntő mindkét nap 10 órakor kezdődik és előreláthatólag 17 óráig tart.
A második nap estéjén a versenybizottság A Facebook-on Live Stream segítségével hirdeti ki az április 18-i döntőbe továbbjutó csapatokat. A döntőt a kismartoni Esterházy-kastély Haydn Termében rendezik meg.
A verseny együttműködő partnerei a Klebelsberg Központ, az MTA Történettudományi Intézete, az MTA Könyvtár és Információs Központ, az Arcanum Adatbázis Kft., valamint a Nemzeti Levéltár. A középdöntőben a következő csapatok mérik össze tudásukat:

Iskola neve 
Település 
Csapatszám

1. Chemel István Általános Iskola és Gimnázium Gárdony-Agárd 1
2. Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba 1
3. Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakgimnázium és
Kollégium
Derecske 1
4. Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházmegyei
Szakgimnázium és Kollégium
Gödöllő 1
5. Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium Győr 2
6. Révai Miklós Gimnázium és Kollégium Győr 1
7. Németh László Gimnázium és Általános Iskola Hódmezővásárhely 1
8. Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium Kapuvár 1
9. Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa 2
10. Ráckevei Ady Endre Gimnázium Ráckeve 1
11. Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium Sárospatak 1
12. Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és
Kollégium
Sopron 1
13. Soproni Széchenyi István Gimnázium Sopron 2
14. Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium Székesfehérvár 1
15. Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium Szigetszentmiklós 1
16. II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Budapest, II. kerület 2
17. Osztrák Iskola Budapest, XII. kerület 1
18. Újbudai Széchenyi István Gimnázium Budapest, XI. kerület 1
19. Veres Pálné Gimnázium Budapest, V. kerület 2
20. Vörösmarty Mihály Gimnázium Budapest, VIII.
kerület
1
21. Budapesti, X. kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium Budapest, X. kerület 2
Három csapat külön kategóriában jutott tovább:
Iskola neve Település Kategória Csapatszám
22. Selye János Gimnázium Révkomárom
(Szlovákia)
legjobb határon túli
versenyző
1
23. Zweisprachiges
Gymnasium
Oberwart/Felsőőr
(Ausztria)
a 2. legjobb határon túli
versenyző
1
24. Celldömölki Berzsenyi
Dániel Gimnázium
Celldömölk az Instagram fotó
közönségszavazatai alapján
1
A versenyt ESTÖRI-JUNIOR néven idéntől kiterjesztik a 8-15 éves korosztályra is. Március 1-ig jelentkezhetnek azok a diákok, akiket tanáraik beneveznek a kreatív rajz-, képregény- és makettkészítési versenyre. Az egyes kategóriák kiírása szerint vagy két megadott anekdotát kell rajzban, illetve képregényben visszaadni vagy pedig bármely Esterházy történelmi épület makettjét megépíteni.

Legolvasottabb cikkek