Kuncz Aladár-emléknap a Duna Televízióban

Kuncz Aladárra, az erdélyi magyar íróra, szerkesztőre, kritikusra és műfordítóra emlékezik a Duna Televízió június 24-én, csütörtökön.

NEMZETI GYÁSZNAP

A Nemzeti gyásznapon, a lengyel légikatasztrófa áldozatainak kegyeleti szertartásának napján a Duna Televízió egész napos műsorfolyammal emlékezik meg az életüket vesztett lengyel testvéreinkre.

Különleges Költészet Napi rendezvény

Költészet napi programok a József Attila-emlékhelyen József Attila születésének 105. évfordulója alkalmából rendhagyó megemlékezéssel készül az emlékhely.

Március 15

Azt az extázist szeretnénk, ha nem is teljes egészében birtokolni, de átélni, megsejteni, amit Petőfi keltett a márciusi ifjakban a "Talpra magyar" elszavalásával.

Besztercebánya, Sanghaj, Róma, Berkeley

Magyarországon a közönség előtt ismeretlen, de a szakmai körökben is alig ismert építész, L. E. Hudec, Sanghaj egykori főépítésze igazán kalandos életutat járt be a felvidéki bányavárostól

200 éve született Fryderyk Chopin

2010. március 1-jén ünnepeljük a romantika korának egyik legnagyobb hatású zeneszerzőjének, Fryderyk Chopin születésének 200. évfordulóját.