ZENE ÉS KÖLTÉSZET

KONCERT ÉS KÖTETBEMUTATÓ A MAMŰ GALÉRIÁBAN (MARCATO-SZIMNIA)

MANU CHAO Zene és szabadság

Ebből adódik, hogy a Robecchi könyve jóval több élményt ad az olvasónak, mint a szerző eredetileg nyújtani szándékozott. Hogy ez erény? Meglehet, mégis úgy érzem, hogy ezt pont a hátrányok miatt teszi

Mégegyszer

Rock(?) zenekar és jazz trió egymás után

A repülő ember

A most következő felvételhez hasonlókat a Facebookon szoktak megosztani. Örömmel mondhatom, hogy a Tollal már ebből a szempontból is elérte a Facebook népszerűségét (Melinda ne vitatkozz!).

Frissül a stílus - Brains: Refresh The Style

Megjelent és már kapható a boltokban, illetve megvásárolható online is a modern elektronikus tánczenében és házfalkidöntésben utazó Brains legújabb, sorrendben hatodik albuma, a Refresh The Style.

Márkus Söröző

Lehetetlen időben szoktam arra utazni. Kora hajnalban.

Diktafon

Az archívum ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a Tollal oldalain megmutathassuk, hallhatóvá tegyük a már archivált felvételeket.

Van Der Graaf Generator

A zenekar Van De Graaff amerikai fizikus helytelenül leírt nevét, illetve az általa feltalált generátort válastotta elnevezésül.

Namégegyszer Kicsit másképp

Van Der Graaf Generatornak kellene következni, úgy terveztem, de az élet, mint mindig, közbeszólt.

Legolvasottabb cikkek

Letörték