A cseresznyéző rókák

Itt a vadászati szezon. A tél által sanyargatott vadaknak a fegyveres emberektől is félni kell.

Anyó és Apó kertjében volt egy kilátó. Onnan nézték távcsővel reggelenként a szemközti domboldalon legelésző őzeket.
Történt egyszer, hogy egy szürke légykapó pár kinézte magának a kilátó egyik gerendáját fészkelő helynek, így az öregek hetekig nem mentek fel, mert nem akarták zavarni a madarakat.
A kismadarak kikeltek, s míg anyjuk szorgalmasan etette őket, az apa madár a fészekhez közel, a kerítésen ücsörgött, hogy távol tartsa az esetleges betolakodókat.
- Hát, ha az őzeket nem tudom nézni, nézem a kismadarak etetését, - gondolta Anyó, és a teraszon kényelmesen elhelyezkedve, távcsővel figyelte, mi zajlik a fészek körül.
Egyszer csak megpillantott a szomszéd Jani bácsi kertjében egy rókát. Nem akart hinni a szemének. Köztudott, hogy a róka félénk állat, fényes nappal ritkán merészkedik lakott területre. Közelebb ment hozzá. Az állat háttal volt felé, nem vette észre. Mikor már csak néhány méter távolság volt köztük, látta, hogy a magasra nőtt cseresznyefáról lepergett gyümölcsöt eszegeti a koma, - magostól.
Nem sietett, módszeresen, lépésről lépésre haladva takarította el a - feltehetően kukacos - cseresznyét. Látszott rajta, hogy ízlik neki. Anyó kenyere javát már megette, de addig úgy tudta, hogy a róka csak húst eszik. Panaszkodtak is a falubeliek, hogy gyakran tűnik el egy-egy tyúk a portájukról, és - a kitépett tollak alapján, - a rókára gyanakodtak.
Ez a jószág már elég idősnek tűnt, sovány volt, szinte kilátszottak a bordái. Anyó arra gondolt, hogy talán kicsinyei lehetnek, azért van úgy lestrapálva. Mikor a koma jól teleette magát cseresznyével, - anélkül, hogy észrevette volna, hogy meglesték, - a kerítés alatt kibújva távozott. Átosont az úton és már be is bújt a sűrű bozótosba.
Anyó kíváncsian várta, hogy másnap is eljön-e a ritka vendég. Lássatok csodát! Ugyanabban a reggeli órában megint ott volt egy róka a Jani bácsi kertjében. Igen ám, de ez egy egész fiatal róka gyerek volt. Valószínű, hogy a mamája árulta el neki, hol talál cseresznyét. A kis róka is jóllakott, de nem a bozótosba surrant be, hanem Anyóék kerítése mellett, a köves úton bandukolt végig. Nem félt, nem sietett, és rá se hederített, hogy Miklós bácsiék kutyája dühösen megugatja. A sarkon lévő kerekes kúthoz érve befordult a Boksán tanya felé, amivel szemben volt egy elhagyatott gyümölcsös, sűrű bokrokkal, áthatolhatatlan bozóttal. Ott lakott a róka család. Anyóék, ha arra jártak, gyakran érezték a kellemetlen szagot, és lábnyomaikat is látták télen a hóban. A cseresznyéző kis rókának feltehetően voltak testvérei is, akik ahogy nőttek, egyre többet ettek, mert a falu szélén fekvő házak udvaraiból akkoriban sok baromfi tűnt el.
Bözsi néni a falu legszélén lakott, egyedül. A róka mama az ő tyúkjait tudta legjobban megközelíteni. A szemközti domboldalon lévő bokrokban megbújt, s kifigyelte, mikor megy be Bözsi néni az udvarról a házba. Ilyenkor egy szempillantás alatt a tyúkok között termett, és már vitte is, akit éppen elkapott.
A tyúkocska kétségbeesetten kiabált:

„Gazdasszonyom, segíts nekem!
Visz a róka, végez velem!"

Mire Bözsi néni kiment, a rókának már csak a szagát érezte. A sűrű kökényesben, ahová ember be nem tud jutni, ott várták a kis rókák anyjukat és a zsákmányt, amin igazságosan elosztoztak. Hiába zárta be Bözsi néni a tyúkokat, a rókák összefogtak, a tyúkól alatt kikaparták a földet, és megtalálták a módját, hogyan szerezzék meg valamelyik tyúkocskát. Végül szegény asszonynak már csak egy kakasa maradt, amit bánatában levágott.
Az eset után egy vadász költözött a faluba. Nyári estéken Anyó puskalövéseket hallott a vadász portája felől. Összerezzent, rossz érzése támadt. A lövések több alkalommal is ismétlődtek.
Az öregek a természetben töltött hosszú évek alatt megtanulták, hogy az életet tisztelni kell, bármilyen formában jelenik is meg, - legyen növény, állat, vagy ember, - mert a Teremtő akarata testesedik meg minden élőlényben. Ők a légycsapót is csak arra használták, hogy kihajtsák, s ne leüssék a legyet. Most pedig, hallva a gyakori lövéseket, joggal feltételezték, hogy a környéken valaki pusztítja az állatokat.
Egy napon Anyó az utcai kerekes kútnál tartózkodott, mikor közeledett a vadász gépkocsija. Lassított, lehúzta az ablakot, úgy tűnt, hogy valami nagyon fontosat akar közölni. Jól megtermett ember volt, alig fért el a kocsi ülésén.  Anyó mosolyogva közelebb lépett hozzá, hogy meghallgassa mondanivalóját.
- Az én tyúkjaimat nem fogja bántani senki. Végeztem a rókacsaláddal. - szólt ki büszkén a volán mögül.
Anyó arcáról lefagyott a mosoly. Sajnálta nagyon az ismerős rókákat. Akkor tudta meg, mért dördültek el esténként a lövések korábban.
Eltűnődött azon, milyen különös lény az ember, azt természetesnek tartja, hogy megeszi az őz, a nyúl és a vaddisznó húsát, de a tyúkólja körül settenkedő éhes rókákat halállal bünteti. Talán, ha gondolkodna, jobb megoldást is találhatna.
A következő nyáron ott maradt a hullott cseresznye Jani bácsi fája alatt.