A fekete bárány barátja

A mese arról szól, hogy a társai közül kirekesztett kis fekete bárány megtalálta barátját.

 

 

Fent a magas hegyekben, - ahová emberek csak ritkán jutnak el - volt egy tanya. Ezen a tanyán élt egy öreg juhász a fiával, és megszámlálhatatlanul sok báránykájával. Egyszer a fiú lélekszakadva rohant az apja után a legelőre, elújságolni a különös eseményt, ami az egyik karámban történt.

- Édesapám! Fekete bárányunk született!

- Elég baj az neki - dörmögte az öreg. A többiek nem fogják szeretni.

Az öreg juhász megette már a kenyere javát, jól ismerte a bárányok természetét. Úgy lett, ahogy mondta. A fekete jószággal nem játszottak társai, anyja sem engedte magához közel, hogy tejet szopjon, mint a többiek.

- El fog pusztulni, ha mi nem etetjük - mondta az öreg. - Fiam, a te feladatod lesz, hogy cumisüvegből tápláld Kormost.

A fiú morgolódott egy kicsit, mert volt neki éppen elég dolga az állatok körül, de végül is elfogadta a kis kitaszítottat. Sajnálta, mert sóvárgó, szomorú tekintettel nézett vígan játszadozó testvéreire, akik mindig elűzték. Ilyenkor meghúzódott egy fa tövében, vagy egy bokor alján, s azon gondolkodott, mi lehet az oka, hogy őt nem szeretik?

Ahogy nőtt, és egyre okosabb lett, az lett számára a legfontosabb, hogy megfejtse ezt a titkot. Észrevette, hogy a lábai más színűek, mint testvéreinek, és gyanakodni kezdett.

- Ez volna az én nagy hibám?

Egyszer, mikor már nagyobbacska lett, társaival együtt egy távolabbi legelőre hajtotta őket a fiú. Az üde rét szélén egy tavacska állt, amit az először itt járó bárányok is felfedeztek, és szomjukat oltani leereszkedtek a partjára.

A kis fekete bárány, amint a víz felé hajolt, meglátta saját képét, s maga mellett egyik hófehér színű testvére ábrázatát is. Elkeseredett a különbség láttán.

- Jaj, de csúnya vagyok! - bégetett, és el is ment a kedve az ivástól.

Nem kívánta a rét selymes füvét sem, pedig itt a magas hegyek között csodálatosan harsány zöld és ropogós volt a bárányoknak való eledel. Elbújt a közeli sziklák mögé, s nem tartott a többiekkel, mikor azok hazafelé vették az irányt.

A pásztorfiú aznap a szokottnál figyelmetlenebb volt, mert egy új dalt próbált eljátszani a furulyáján, ami nem sikerült neki úgy, ahogy szerette volna. Miközben a dallamokat csalogatta hangszeréből, néha oda-odakiáltott Bundásnak és Bodrinak, - a két terelőkutyának - hogy tegyék a dolgukat.

Így hát csak otthon derült ki, hogy a fekete bárány valahol lemaradt a többiektől. Bánta már a juhászlegény, hogy nem volt figyelmesebb, de nem szólt apjának, mert félt a haragjától. Reménykedett, hogy másnap előkerül az elveszett bárány.

Kormos, - mikor jól kisírta magát - elhatározta, hogy világgá megy. Megfogadta, addig nem nyugszik, míg nem talál valakit, aki szeretni fogja. Bizonytalanul elindult, át a réten, az egyre sűrűsödő bokrok között, az erdő felé.

Nem jutott messzire, mert rásötétedett. Ekkor egy ismeretlen érzés lett úrrá rajta: félni kezdett. A távolból bagoly huhogása, farkasok vonítása hallatszott. Nem tűnt elő sem a hold, sem a csillagok fénye, - az égen gyülekező felhők eltakarták. Lefeküdt egy avarral telt mélyedésbe, és sírdogálva elaludt.

Hajnalban nagy zajra ébredt. Nem messze éjszakai szálláshelyétől egy vaddisznócsapat csörtetett át az erdőn, a patak irányába. Kormos félelmetesnek tartotta őket. Korábban még soha nem látott ilyen nagy állatokat.

Az erdő lassan ébredezni kezdett. A pintyek, zöldikék, cinegék egymás után zengték el az új napot köszöntő dalukat, melybe belevegyült a kékgalamb búgása, távolból a kakukk hangja, a szomszéd fáról a fakopáncs morzézása.

A fekete bárány tanácstalanul nézett szét, nem tudta, merre induljon. Azon a nyomon, ahol a vaddisznók vonultak, hirtelen még nagyobb állatok tűntek fel. Kormosnak még a szája is tátva maradt a csodálkozástól, mikor a gyönyörű szarvasokat megpillantotta. Ők is a patak felé tartottak.

- Hová kerültem? - bizonytalanodott el.

Ezek a nagy állatok mind családban élnek, észre sem vesznek engem. Céltalanul bandukolt az erdőben, mint akinek mindegy, hova jut. Néha megállt, hogy a gyér aljnövényzetet megkóstolja, majd tovább baktatott bánatosan. Egyszer csak a háta mögül hangokat hallott.

- Miá, miáu...

Megfordult, és egy cicát látott, aki nagyon hasonlított Cirmosra, a tanyán élő macskára.

- Marci vagyok, a vadon cicája - mutatkozott be.

- Engem Kormosnak hívott a gazdám. Fekete bárány vagyok, akit senki nem szeret.

- Ne búsulj! - nyávogott a jövevény. - Engem sem szeret senki, pedig olyan jó volna, ha dorombolhatnék valakinek!

Kormi szeme felcsillant:

- Tudod mit? Legyünk barátok!

- Jó! - válaszolt a cica. Ismerős vagyok itt a vadonban - dicsekedett. - Gyere, megmutatom, hol az éjszakai szálláshelyem.

Mentek, mendegéltek, s egy zöld mohával borított sziklás részhez értek. A sziklák között egy kis barlang volt, ahová Marci könnyedén be tudott jutni, de Kormosnak szűkös volt a bejárat. Társa rögtön nekiállt, és kaparni kezdte a földet, hogy megtágítsa a természetes kaput. Sokáig dolgozott, hogy újdonsült barátja is beférjen.

- Érezd magad itthon - nyávogta Marci.

A barlang belül tágas volt, biztonságos otthont nyújtott mindkét állatnak. Aznap este már itt aludtak mindketten. Kormos elnyújtózott, Marci pedig mellé bújt, és dorombolt. Azt súgta barátjának:

- Mennyivel szebb így az élet, hogy nem vagyok egyedül.

A fekete bárány most érezte életében először, hogy valaki szereti őt. Végtelenül hálás volt ennek a vadon élő macskának, hogy megosztotta vele barlangját. A következő nap a cica két szép rétet is mutatott a közelben társának, ahol legelhet. Ő közben a környéken egerészett, és madarászott.

Teltek-múltak a hónapok, s a két állat nagyon összeszokott. Egy éjjel Marci farkasvonítást hallott, és kezdett aggódni barátjáért. A hét végén éppen a réten tartózkodtak, mikor egy nagy terepjáró kocsi érkezett. Egy kislány - Zsuzsika - szállt ki először, s rögtön felfedezte a békésen legelésző báránykát.

- Nézzétek, Anya, Apa, milyen aranyos jószág! Nem is kell nekem szülinapomra kutya, inkább őt vigyük el a nagy kertünkbe! - kérte szüleit.

Az apa szétnézett, de nem látta az állat gazdáját.

- Pótolna ez a kis bárány egy fűnyírót is - szólalt meg az édesanya.

Addig-addig nézegették a fekete bárányt, hogy az egész családnak megtetszett. Délután, - mikor készülődtek hazafelé - elhatározták, hogy ha nincs gazdája, befogadják kertjükbe, ahol szabadon, de mégis védelemben élhet. Mikor a gépkocsiba betették, hirtelen ott termett egy cirmos cica, s Kormos mellé ugrott.

- Ezek ismerik egymást - állapította meg az apa.

- Nem csak ismerik, de barátok - fedezte fel az anya, mikor látta, hogy a cica tisztogatni kezdte a bárányka kissé sáros bundáját.

- Jól van, jöjjön ő is, legalább elriasztja a vakondokat a kertből - egyezett bele az apa.

A két jó barát egy hatalmas kertbe került, ahol már nem kellett félni, hogy a farkasok szemet vetnek a báránykára és zsákmányul ejtik. Ezek után Zsuzsika minden szabad idejét az állatok társaságában töltötte, kényeztette, becézgette őket.

 

Talán most is éppen együtt játszanak hármasban, ha el nem fáradtak, és nyugovóra nem tértek.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Juhász Kató
#15. 2012. március 11. 16:35
Ilikém, köszönöm a véleményed.
Gyógyulást kívánok, remélem, már jobban vagy.
előzmény: dezsoili hozzászólása, 2012. március 11. 15:47
Juhász Kató
#14. 2012. március 11. 16:34
Kedves Mara!
Örülök, hogy tetszett.
előzmény: Mara hozzászólása, 2012. március 11. 15:11
Juhász Kató
#13. 2012. március 11. 16:34
Kedves János!
Az állatok közt is megfigyelhetők különös barátságok. Élőlények ők is, és szeretetre vágynak.
előzmény: janos hozzászólása, 2012. március 11. 10:30
dezsoili
#12. 2012. március 11. 15:47
Nagyon kedves történet. Gratulálok! Minden jó, ha jó a vége...
Mara
#11. 2012. március 11. 15:11
Kedves mese a bárányról
Szeretettel gratulálok: Mara
janos
#10. 2012. március 11. 10:30
Mit mondhatnék , kedves Kató, nagyon édes mese. Ilyeneket csak Te tudsz írni. Az állat olyan lény, hogy a krokodil is tud gyengéd lenni az őz gidához ha együtt nevelkednek.
Gratulálok a szépen meg alkotott íráshoz.
János
Juhász Kató
#9. 2012. március 11. 08:32
Igen, én is ezért szeretem.
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2012. március 10. 20:08
Juhász Kató
#8. 2012. március 11. 08:31
Kedves Zsuzsa!
Örülök, hogy tetszett.
előzmény: Döme Zsuzsa hozzászólása, 2012. március 10. 18:46
Fer-Kai
#7. 2012. március 10. 20:08
Ez a fekete bárány sok fehérnél is fehérebb.
Döme Zsuzsa
#6. 2012. március 10. 18:46
Tündéri. Mese- és valóságszerű is egyszerre. Gratulálok, Kató!
Juhász Kató
#5. 2012. március 10. 18:41
Kedves Eliza!
Tudod, hogy szeretem én is a természetet.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2012. március 10. 16:51
Juhász Kató
#4. 2012. március 10. 18:40
Kedves Balage!
Örülök, hogy tetszett.
előzmény: Balage hozzászólása, 2012. március 10. 08:02
Eliza Beth
#3. 2012. március 10. 16:51
Kedves mese!
Az erdő ébredésénél Pataki Glicára tippeltem, és nézd csak, mekkorát tévedtem!
Kató írta! :-)))))))))))))))))
Balage
#2. 2012. március 10. 08:02
Aranyos mese.
Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

ÉDES KIEGYEZÉS