A fekete lyuk

Minden változik. Az állandó változás a világegyetem törvényeit követi és nem vonhatja ki magát ez alól senki sem. A föld sorsa is előre tudható!

A fekete lyuk

Nem fog már fájni, sem nekem, sem neked

amikor a Milky Way belefolyik tekeregve

az Androméda végtelen spiráltengerébe.

Szépen keverednek majd a galaxisok,

fehérek, fényesek, kicsik, nagyok, krémesek

akár a tej az erős feketében, csíkozva, lágyan,

szerényen, majd eltűnve, feloldódva

a nagy, péppé váló csillagóceánban.

Arról sem fogunk tudni már, hogy nem lesz

vége ezzel a nagy kirándulásnak. Nem a Tejút

lesz akkor már régen az értelmes élet hordozója.

Valaki majd biztos ámul, bámul, elemez

feneketlen mély távcsövek teleszkópja

mellől, rejtve valahol a végtelen galaktikus

óceánban. Ámulva, csodálkozva, hogy

lám most minden pusztul és minden

keletkezik. Apró ez a fejezet ebben az örök

történetben, mit senki sem írhat, csak

megélhet, nemzedékről nemzedékre,

fajról fajra, bolygóról bolygóra,

galaxisról galaxisra.

Csillagrendszerek áldozzák fel magukat

a rend, a konstans szolgálatában.

Alávetve magát a relativitáson

túli fizika törvényeinek. Nekünk a Tejút

gyermekeinek akkor lesz majd új kezdet, ha a

nagy szomszéd sötét szeme magába

szippantja bolygóbirodalmunk; elnyel, felold,

majd kiöklendez, hogy féreglyukként száguldjunk

át a világmindenség másik szegletébe,

hogy aztán újra kezdődjön minden elölről.