A Föld Ura

A Föld Napja alkalmából aktuálisnak érzem a következő két mesét, "Hun Matyi, a szegények manója" című mesekönyvem kéziratából.


Volt egyszer egy kis falucska, ami csodálatosan szép környezetben húzódott meg. A kertek alatt vidáman hömpölygött egy kis folyó, a házakat hegyek ölelték körbe, melyeket eredetileg lombos és tűlevelű erdők borítottak.

A fák egyszer csak fogyni kezdtek. Minden nap kevesebb lett belőlük, és egy idő után a hegyoldalak már kopáran meredeztek, ami igen lehangoló látványt nyújtott. A folyó partját is egyre kevesebb fa szegélyezte.

 

A Föld Ura, mikor időnként erre járt, megdöbbenve tapasztalta a természet pusztulását.

Összehívta a környék erdei manóit, hogy segítségüket kérje a fák védelme érdekében.

Hun Matyi, - mikor megtudta, hogy rá is számít a Föld Ura, - otthagyta a kertészetet, ahol sokáig dolgozott, és hazatért az erdőbe, régi otthonába.

Reggelenként szorgalmasan járta a környéket, hogy kiderítse, hová tűnnek a fák.

 

Egyik reggel arra lett figyelmes, hogy tűz pusztít a folyóparton. A távolból látta, hogy egy nagyobbacska fiú gyújtotta meg a száraz füvet. A fiú közönyösen nézte, amint a lángnyelvek körbenyaldossák a folyó menti fákat, maradandó sebeket hagyva rajtuk. Sírtak, jajgattak a fák a fájdalomtól. A száraz fű közül tücskök, bogarak, szöcskék bújtak elő, de sokan nem tudtak elmenekülni, és keserves kínok közt a tűzben lelték halálukat.

Miközben Matyi manó a tűzoltókat értesítette, a fiú elfutott.

 

A tűzből kimenekült tücskök, bogarak, szöcskék megkérték Matyit, vezesse el őket a Föld Urához, mert panaszt akarnak tenni élőhelyük elpusztítása miatt.

Matyi tudta, hogy aznap egy távolabbi barlangban tartózkodik a Föld Ura, oda indult az elpusztult társaikat siratók élén.

 

Alig, hogy elment, a falu felől egy ember közeledett a folyó felé, kezében fejszével, fűrésszel. Ő nem volt más, mint a tüzet okozó fiú apja, - Róbert, - aki azért jött, hogy néhány fát kivágjon tüzelőnek.

 

A tűz által megkínzott akácfák reszketve bújtak egymáshoz.

Mikor az ember melléjük ért, és hozzákészült, hogy lecsapjon rájuk, a legidősebb fa megszólalt:

- Ne bánts engem jó ember! Húsz év kellett, hogy ekkora legyek, még szeretnék élni.

- Én meg tüzet szeretnék rakni! - vetette oda Róbert, az alkalmi favágó.

- Legalább a rajtam lévő vadgalamb fészek miatt kegyelmezz meg! Két kis fióka van a fészekben, elpusztulnak, ha kivágsz engem.

Róbert felnézett, és a fa tetején valóban látott egy jókora fészket, de a fiókákon sem esett meg a szíve.

Újra nyúlt a baltáért, hogy végre odacsapjon a fa törzsére.

Az akácfa könyörögve hajolt felé:

- Látom, se engem, se a madarakat nem sajnálod, de legalább a méhekre légy tekintettel, akik számítanak a virágaimra!

- Nem vagyok tekintettel senkire! - jelentette ki gúnyosan Róbert.

- Van gyereked, Róbert? - kérdezte az akácfa.

- Van ám, több is. - válaszolta.

- Elárulom neked a titkomat. - suttogta a fa. Virágom a légcsőhurutot gyógyítja, kérgemből, pedig lázcsillapító tea készíthető. Gyógyszer lehetek a gyerekeid számára, ha életben hagysz.

- Nem hiszek neked! - mordult nagyot Róbert, és hatalmas csapást mért fejszéjével az akácfa törzsére.

A fa egy nagyot sikoltott, majd élettelenül terült el a földön.

Leesett róla a madárfészek, a pelyhes fiókák elpusztultak.

Jött a vadgalamb, hogy kicsinyeit megetesse, és nem akart hinni a szemének.

Volt otthona - nincs otthona.

 

Mikor látta, hogy fiókái nem élnek, elrepült, hogy megkeresse a Föld Urát, panaszt tegyen az ember pusztítása miatt.

A barlang bejáratánál találkozott vele, ugyanis Matyi manóval és az elpusztult tücskök, bogarak, szöcskék hozzátartozóival a Föld Ura éppen a folyópartra indult, hogy felmérje az okozott kárt, és megleckéztesse a felelőtlen gyújtogatót.

A vadgalamb búsan elbúgta neki bánatát.

 - Ezek szerint ma is elpusztult egy fa, meg két kismadár is! - dühöngött a Föld Ura.

Nem tűröm tovább, hogy az ember mindent elpusztít! - üvöltötte, és lépteit szaporázva haladt a folyó felé. Nyomában hatalmas szélvihar keletkezett, mely ide-oda sodorta az út menti, árokban heverő rengeteg műanyag flakont, papírhulladékot. A sok szétdobált szemét beborította a bokrokat, de jutott belőlük még a szántóföldekre is.

 

Róbert és fia közben már majdnem a kertjük végében jártak, a nagyra nőtt akácfát vonszolva.

A Föld Ura, amint megpillantotta a derékba vágott fát és a két elpusztult kismadarat, egy nagyot dobbantott. Akkorát, hogy a szennyezett hordalékot szállító folyó kilépett medréből, és elöntötte Róberték kertjét, majd bezúdult az előszobába is.

Róbert - mikor észrevette a hatalmas, zöld fényt, - a Föld Urát, - amint felé haladva minden lépésnél széltében - hosszában változtatta alakját, könyörgőre fogta a dolgot:

- Nem vágok ki több fát, csak ne büntess árvízzel, Föld Ura! Ígérem, jobban oda fogok figyelni a fiaimra is, hogy ne okozzanak kárt a természetben. - fogadkozott Róbert.

- Az nem elég, - szólalt meg Matyi manó, hogy nem vágsz ki több fát. Pótolnod kell azokat, amiket eddig kivágtál. Majd segítek neked.

- Mindent vállalok, - mondta Róbert, csak szólj már a Föld Urának, szabadítson meg a víztől!

 

A Föld Ura bízott Róbert és fia javíthatóságában, és hamarosan visszaterelte a folyót a medrébe. 

 

További részletek Hun Matyi meséiről...

 

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Mara
#4. 2014. február 8. 16:14
Drága Kató!

Szívből gratulálok írásodhoz!
Felépítése, üzenete kitűnő.

Szeretettel ölellek: Mara
Eliza Beth
#3. 2011. április 21. 23:28
Bárcsak ilyen egyszerű lenne rendbetenni a világot!
Balage
#2. 2011. április 21. 15:44
Kató - Katuska, ma mindketten feladtátok a leckét az emberiségnek.
Katuska a Feszítsd meg-gel, te Kató pedig a fenti írással. Bárcsak mi is tanulnánk a figyelmeztetésekből (árvíz, vulkán, cörös iszap, cunami, földrengések, Fukushima...) de úgy tűnik, Róbertet és fiát akármilyen kegyetlennek és ostobának ábrázolod, mi emberek jóval alattuk járunk.
Köszi az általad mesének titulált figyelmeztetést. A másikat csak holnap tenném fel ;o)
Mint észrevetted megfogtál. Gratula!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!