A hivatás áldozata

emberi sors

 

 

A román határ közelében , egy Békés megyei kis faluban élt a Csorba család . Az apa - a  háborúból sebesüléssel tért haza, nehéz fizikai munkát nem vállalhatott, de érettségizett, értelmes ember lévén tanácselnökké választották és ezt a feladatát mindaddig becsülettel ellátta, amíg beszélni tudott - de hamarosan már etetni kellett, mert a nyelés is nehézséget okozott neki.

   Felesége - kunos külsejű, értelmes, dolgos asszony a községi orvos mellett asszisztensként dolgozott, így férje ápolásához is értett. Az idő viszont kevés volt a napi teendők ellátásához, mert három , korban közeli fiúgyermek is cseperedett a családban.

   A legidősebb fiú vasas szakmát tanult, hamarosan családot alapított és elkerült a háztól, míg a két fiatalabb - mert okos, jól tanuló fiúk voltak - a közeli nagyváros középiskolájában,  majd egyetemén tanultak tovább , miközben kollégiumban laktak és csak hétvégeken vagy még ritkábban látogattak haza a faluba..Íly módon a szülőkkel való kapcsolat nem volt eléggé szeretetteljes, inkább  - szülői részről szigoron és  anyagi gondoskodáson, - a fiúknál tisztelettudó engedelmességen alapult.

   A középső fiú tanári diplomát szerzett, a legifjabb vegyészmérnöknek tanult és jó állást kapott a közeli porcelángyárban. Ők is megházasodtak, de a házasságuk nem volt boldog, a legifjabb hamar elvált - felesége egy leánygyermekkel az ország másik felébe költözött, míg a magára maradt férj beérte alkalmi, hosszabb-rövidebb ideig tartó kapcsolatokkal.

   A tanár már nem volt fiatal, amikor megházasodott, egy évi próba együttélés után vette feleségül nála tíz évvel fiatalabb kolléganőjét - és két lányuk született. A házasság nem tette boldoggá egyiküket sem, mert a férj - bár lelkiismeretes apának bizonyult, - csak a munkájának élt és az elismerésért az életét is feláldozta volna. A törekvés és a sok befektetett munka meg is hozta gyümölcsét...Tanítványai az országos tanulmányi versenyeken rendre kiváló eredménnyel szerepeltek. Ez őt tökéletesen kielégítette. Ugyanakkor - különös módon - kisebbségi érzésekkel küszködött felesége - aki más szakon tanított és másik iskolában - sikerei miatt. Ő szeretett kirándulni, társaságba járni, sportolni, míg a férje még autót vezetni sem akart, nem akarta a második gyermeket és irtózott az iskolai szünetektől, mert szenvedett a napi iskolai feladatok nélkül. Ilyenkor búskomor lett, hangulatát itallal és rengeteg dohányzással tartotta látszólag normális mederben. Szüleit meglátogatni is vonakodott, sehol nem találta helyét. Állapota egyre súlyosabbá vált, a házassága tönkre ment, de nem váltak el, mert öngyilkossággal fenyegetőzött, így a felesége tűrte a szülei elől is titkolt nehéz élet naponta súlyosbodó megnyilvánulásait.

   Ez az önpusztító életvitel a szívét halálosan megviselte és egy iskolai téli szünetben - családi látogatás után - egyedül otthonában - máig ismeretlen körülmények között meghalt súlyos szívelégtelenségben. Két kiskorú lányát az anya egyedül nevelte éveken át..

 Ma már felnőttek a lányok, jól tanultak, elköltöztek hazulról és lassan a régi rossz emlékek is elhomályosulnak.

   A férfi bizonyára a tanári munkában vélte megtalálni azt az örömet, amit gyermekkori családjában nem kapott meg, és talán génjeiben is hordozott valami deformitást, ami a végzetesen rövid életet és az örökös boldogtalanságot hozta számára. Mégis, a látszat szerint - persze valóságosan is - hivatása, túlhajszolt munkája áldozata lett. Szerencsére lányai életvidám teremtések, megtalálták helyüket, örömüket a való életben. Az élet megtanította őket az ember nem lehet a munka áldozata, nem áldozhatja fel családja boldogságát.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek