A holtvágány

Tisztelettel köszönöm, hogy itt lehetek!





Kovycs

A holtvágány


Elhagyott sínpárok végén,

omladozó gyárak ásítanak,

porlad a múlt a düledező falak alatt.

Az utolsó váltón már nem

riszál egy utolsót

az első hajnali munkásvonat,

a félszárnyú ipari kapu

néha még nyikkan,

az új időknek, új szele alatt.

Előttem, a talpfák között

munkás arcok derengenek fel

olajosan, koszosan, szénporosan.

Eres kezüket érzem vállamon,

a múlt rozsdája és a gyom

felütötte fejét az ipari vágányon.


Hallgat a múlt.

Az öntöde kéménye alatt

nem izzik már a tűz, kihalt a láng.

Elkopott minden, a gaz között

csak itt-ott emlékezik a régi időkre

a pipacsnak parazsa,

és egy-egy mezei katáng.

Vajon hol lehetnek azok a kezek,

amin a kemény munka rajzolta

a dagadó ereket, amiben a munkás szív,

az építés vágya lüktette az életet?

Sokan elmentek, akik még vannak,

ott bizony remegnek már a kezek.

A múltba révedek.

Sajnálom az ifjúságom,

sajnálom az elkopott munkás éveket.


Nézem a síneket.

A történelembe vezetnek,

párhuzamukkal a múltba vesznek.

Nem sikkant' már rajtuk vonat kereke.

A szerelvény örökre elment,

elvitte a munkadalát, elvitte az éveket.

Nem maradt más belőle,

csak munkás éveim emléke,

a félszárnyú kapu szomorú képe,

az ipari vágány, és az öntöde

idővel dacoló, romos kéménye.


Indulok.

A talpfák visszavezetnek a jelenbe,

ahol egy alak ballag a sínek között,

néha-néha megállva, visszanézve.

Egy ember ki emlékezik, megvénülve.

Majd sóhajt egyet, és újra elindul

a szemét néha meg-megtörölve.

Talán érzi, a sínek között,

a romok alatt... valahol ottmaradt az élete.


2017.09.01. Oroszlány






 

 

 

 

 

,

 

 

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Béres Judit
#3. 2017. november 8. 15:49
Elmúlt..... csak az életed egy szelete maradt ott.
József Naszvadi
#2. 2017. november 8. 11:37
Nem akartam én hozzászólni.
De amikor elolvastam a verset, egyszer csak ott álltam Mellette, néztem a síneket, jöttek az ismeretlenből és mentek a semmibe. Száz meg száz kéz érinthette őket, dolgoztak de senki nem gondolt arra, hogy egyszer majd nem kellenek már senkinek, mindent az Idő múlására fogunk. Pedig az Idő nem múlik---az van. Mi múlunk el belőle és csak a szomorúságunk marad utánunk. Meg a sínek de azok "már nem kellenek senkinek"
Olyan szomorú vagyok.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Időjárók