A hosszú élet titka

Sokan kutatják a hosszú élet titkát, pedig egyszerű...

 

 

Szüleim sírját látogatva, - gyakran találkoztam a sírkertben egy nyolcvan év körüli férfival. Csoszogva járt, nehezen haladt, látszott rajta, hogy csontjait, ízületeit nem kímélte az idő. Külseje gondozott volt, inge, nadrágja mindig frissen vasalt. Mikor a sírhoz igyekezett, kezéből elmaradhatatlan volt a virágcsokor, vagy szép kis koszorú. Nem kerti virágok voltak ezek, hanem ügyes virágkötők keze nyomát viselő kompozíciók. Feltűnt, hogy bármilyen időpontban megyek a temetőbe, a szimpatikus öregember mindig látókörömbe kerül. Kiderült, hogy a sír, - melyre a virágokat hordja, - közel van szüleim nyughelyéhez.

Egy idő után, - mikor meglátott, - már köszönt, s én ismerősként viszonoztam az üdvözlést. Szegény ember, - gondoltam magamban - elvesztette a feleségét, s most ideje nagy részét a temetőben tölti, hogy közelében legyen. Feltételezésemet megerősíteni látszott az a tény, hogy a síremlék lábánál egyedi, méretre szabott pad várta őt. A pad melletti fa alsó ágára vízvételre szolgáló flakon volt akasztva, mely télen madáretetővé lett átalakítva. Ó, de kedves! - nyugtáztam. Még arról is gondoskodik, hogy párja madárdalos  környezetben pihenjen.

Egy alkalommal, - a temetőből távozva - a kapunál találkoztam a régi ismerőssel. Kivételesen nem egyedül érkezett, hanem egy korban hozzá illő hölgy kíséretében. Kart karba öltve csoszogtak együtt. Az elmaradhatatlan csokrot most a nő hozta. Meglepődtem, s egyben örültem is. Mégsem lenne özvegy az öregúr? Akkor kit takar a sír, melyen állandóan pislákol az örökmécses? Talán a gyermeke sírja? - ébredt fel bennem a kíváncsiság.

Eldöntöttem, hogy legközelebb megnézem a sírfeliratot. Így is tettem. A szebbnél szebb, drága virágok közül kivillant a szürke márványba arany betűkkel vésett szó: ÉDESANYÁM, s alatta két évszám: 1901-2001.

Így tudtam meg, hogy a kedves, ősz hajú ember 100 évet élt Édesanyja részesül - még halála után tíz évvel is - fia örök szeretetében. Nem kétséges, hogy ez a szeretet segítette hozzá a matuzsálemi kor megéléséhez. 

 

2011. október 25.

Juhász Kató

Vissza a főoldalra
Nyomtatás

Hozzászólások:
Juhász Kató
#22. 2011. október 28. 12:21
Kedves Eliza!
Teljesen igazad van, de addig érdemes
lélegezni, míg kap valakitől szeretetet az ember.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. október 28. 11:45
Eliza Beth
#21. 2011. október 28. 11:45
Úgy tudtam eddig, a hosszú élet titka, hogy nem szabad abbahagyni a lélegzést :-)))
Juhász Kató
#20. 2011. október 28. 11:44
Kedves Ilike!
Örülök, hogy tetszett a valós történet.
előzmény: dezsoili hozzászólása, 2011. október 27. 21:58
Juhász Kató
#19. 2011. október 27. 23:02
Kedves János!
Még Te sem alszol? Pedig a hosszú élet titka
az éjfél előtti alvás is.
Igazad van, mindig kell célokat kitűzni, és akkor nincs idő meghalni.
előzmény: janos hozzászólása, 2011. október 27. 22:56
janos
#18. 2011. október 27. 22:56
Kedves Kató!
A hosszú élet titkának a receptje a következő:
A dió fa hét év után kezd el gyümölcsöt teremni.
Ültetsz egyet és megfogadod,hogy eszel a gyümölcséből.
Hét év múlva megint ültetsz egyet és eszel a gyümölcséből és így tovább.
Puszi!
János
dezsoili
#17. 2011. október 27. 21:58
Kedves Kató! Gyönyörű történet. Aktuális épp, gratulálok, Ili.
Juhász Kató
#16. 2011. október 27. 18:40
Kedves Answer!
A gyakori rongálásokat látva én arra szoktam sokszor gondolni, hogy milyen kiszolgáltatott
már, aki a temetőben nyugszik.

Számomra megható volt a nehezen mozgó bácsi gyakori látogatása Édesanyjánál.
előzmény: answer hozzászólása, 2011. október 27. 16:09
Juhász Kató
#15. 2011. október 27. 18:36
Kedves Mimmy!
Örülök, hogy jó hatással volt rád a történet.
előzmény: Mimmy hozzászólása, 2011. október 27. 14:09
Juhász Kató
#14. 2011. október 27. 18:35
Köszönöm, kedves Mara, hogy olvastad.
előzmény: Mara hozzászólása, 2011. október 27. 11:04
answer
#13. 2011. október 27. 16:09
Megható!
Amikor belépek egy temetőbe úgy érzem, akik ottt nyugszanak megszólítják az arra járót.
Száz év? Szép kor, ahogyan a fiúi törödés is!
Szeretettel: answer
Mimmy
#12. 2011. október 27. 14:09
Kedves Kató!
Csodás a történeted, s így most elment szeretteimre gondolva különös meleggel töltötted meg olykor háborgó lelkem. Köszönöm Neked.
Mimmy
Mara
#11. 2011. október 27. 11:04
Kedves Kató,
fordulatos befejezésű írásodhoz szeretettel gratulálok: Mara
Eliza Beth
#10. 2011. október 26. 23:27
Ellenpélda saját unokaöcsém, kinek apja-anyja közös sírban nyugszik. Nem visz koszorút, "minek, hogy ellopják?"
Juhász Kató
#9. 2011. október 26. 19:52
Kedves Tara!
A történet igaz. Köszönöm, hogy itt jártál.
előzmény: Tara Scott hozzászólása, 2011. október 26. 16:56
Juhász Kató
#8. 2011. október 26. 19:50
Kedves Zsó!
Igen, a szeretet olyan erő, amivel életben lehet tartani akkor is valakit, ha már az orvosok is
lemondtak róla. Átéltem ilyen esetet.
előzmény: Zsó hozzászólása, 2011. október 26. 16:25
Juhász Kató
#7. 2011. október 26. 19:47
Ez bizony így van, kedves Csaba.
Köszönöm, hogy olvastad.
előzmény: Bedő Csaba hozzászólása, 2011. október 26. 14:34
Juhász Kató
#6. 2011. október 26. 19:46
Kedves Balage!
Szeretettel üdvözöllek, örülök, hogy tetszett.
előzmény: Balage hozzászólása, 2011. október 26. 14:17
Tara Scott
#5. 2011. október 26. 16:56
Drága Kató!
Nagyon szép gondolat, s bizonyára igaz is. Szeretettel olvasom írásaidat. Gondolataid közel állnak a szívemhez.
Zsó
#4. 2011. október 26. 16:25
Szívemhez közel álló írás.
A szeretet ereje mindenre képes.

Szeretettel: Zsó
Bedő Csaba
#3. 2011. október 26. 14:34
Nagyon szép és kedves írás.
Ahogy mondani szokták: " Az kor előrehaladtával, már nem esküvőkön találkozunk az ismerősökkel, hanem a temetőben."

Minden jót kívánok!
Balage
#2. 2011. október 26. 14:17
Jól írsz.
Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Transzformáció