Az öreg ház falát régen meszelték fehérre a benne lakók. Eső áztatta, ha vihar tombolt, hóolvadáskor a háztető kopott cserepeiről vörösesbarna lé csorgott végig a szebb napokat látott falon. A szomszédban egy festő élt. Próbálkozott képfestéssel, üvegfestéssel, de főleg tájképekkel kápráztatta el csodálóit. Nézte, egyre csak nézte a ház hátsó falát és gondolkodott:

- Annyiszor szerettem volna kipróbálni, hogy falon tudnék-e festeni, megkérdezem az öreg szomszédot, festhetnék-e házának hátsó felére? Aludtam rá egyet, s mikor a kertjében kapirgált, átballagtam hozzá.

- Jó munkát, szép napot, Józsi bácsi!

Az öreg félredobta kapáját, felém fordulva halkan köszönt:

- Adjon Isten, szomszéd, mi járatban?

- A veteményes kertje buja zöld, és szinte egy szál gazt sem látok benne. Igazán dicséretes a munkája - néztem barázdás, napégette arcára.

- Igyekszik az ember fia, ha már itt ez a kert, megművelem, míg erőm engedi - motyogta.

- Néztem a ház hátsó felét, látom, már sem ereje, sem pénze kisnyugdíjából, hogyan is telne házának rendbetételére. Szívesen segítenék, ha beleegyezését adja. Mivel festő lennék, festenék a házának falára - mondta az öregnek.

- Ó, fiam, van neked elfoglaltságod bőven, ha eddig jó volt így nekem a házam, már arra a hátralévő kis időre megteszi így, ahogyan látod. De ha téged zavar a csúnyasága, vedd a kezedbe a meszelőt és meszeld olyanra, amilyenre akarod - nincs ellenemre.

- Köszönöm, megpróbálom - válaszoltam örömteljes pillantások közepette. - Aztán pihenjen már, Józsi bácsi, megszolgálta betevő falatját! - búcsúztam.

Másnap elővettem piros, kék színű falfestékemet, pamacsomat, és hozzáláttam a munkához. Az égre pillantva gondoltam, megfestem a ház falára a látványt. A kékesszürke égen piros foltok közé egy fekete felhő is lopakodott. Úgy tűnt idelentről, változik az idő. Lehet, hogy vihar közeledik? Megfestettem.

Az öreg nézte-nézte, könnye barázdát szántott arcán.

- Köszönöm, fiam - suttogta, s megveregette a festő vállát.

A kép forrása

A játék részletei...