A Szent Efrém Férfikar három városban tart Ortodox Pünkösdi koncertet

Konstantia Gourzi műve csendül majd fel a Tihanyi Apátságban, Budapesten és Miskolcon

 

 

Konstantia Gourzi műve csendül majd fel a Tihanyi Apátságban, Budapesten és Miskolcon

 

Egy egészen különleges koncerttel zárja a Szent Efrém Férfikar az idei Orientale lumen sorozatot. Most először fordul elő ugyanis a sorozat nyolc éves történetében, hogy egy hangverseny programját egyetlen mű alkotja. Az Ortodox Pünkösd ünnepén 2019. június 14-én 20.15-kor a Tihanyi Apátságban, június 15-én, szombaton 19.30-kor a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban, Budapesten, június 16-án, vasárnap 16 órakor pedig Miskolcon, a Belvárosi evangélikus templomban egy Münchenben élő kortárs görög zeneszerző és karmester, Konstantia Gourzi: Paharión - a Vörös Angyal a Las Huelgas kertjében című művét adja elő a Szent Efrém Férfikar. Az előadásban görög és moldáv vendégszólistákkal áll színpadra a Férfikar, a zeneszerző vezényletével.

 

A középkorral foglalkozó zenészek számára a Las Huelgas kódex fogalom, nagyon fontos  forrás, ám a nagyközönség számára kevéssé ismert az 1300-as évek elejére datálható, gazdag,  mintegy kétszáz kompozíciót tartalmazó kézirat. Nevét a híres Las Huelgas ciszterci monostorról kapta, amely Burgos városa mellett, Észak-Spanyolországban található gyönyörű középkori épületegyüttes, csodálatos belső kerttel. Az alcímben szereplő Vörös angyal pedig egy szobor, Alexander Polzin, kortárs művész alkotása.  A Münchenben élő, görög származású zeneszerző, Konstantia Gourzi így ír alkotásáról: " A kortárs zenének nem kell feltétlenül különösen nehéznek lennie - a különböző hangok és kultúrák újszerű összekapcsolása is lehet a kortárs művek egyik útja, ami nagyon is rezonál az életünk jelenlegi kihívásaival. Számomra a Paharión megírása egy lehetőség volt, hogy új zenei formát hozzak létre, illetve hogy egymás mellé helyezzek kultúrákat és hangokat egy új kompozíciós stílus segítségével a béke, az életerő és a tradícióink iránti tisztelet reményében".

A mű a keleti és nyugati liturgikus hagyomány és a 21. századi kortárs zene hangzásának tradicionális és modern hangszerekkel előadott kombinációja. Tizenöt, a mediterrán kultúrák közti dialógusból áll, amelyeket a gregorián, a középkori polifónia és a bizánci ének a hegedűvel, a klarinéttal, a lírával és a perzsa nádfuvolával, a ney-jel folytat.

 

Az Orientale lumen sorozat pünkösdi előadásain görög és moldáv vendégszólistákkal áll színpadra a Férfikar: bizánci zsoltárénekes - Vassilis Agroskostas, Harris Lambrakis - ney, azaz perzsa fuvola, Vassilis Agrokostas - líra, ősi görög vonóshangszer, Miltiades Papastamou - hegedű és Slava Cernavca - klarinét/basszusklarinét. Mindhárom magyarországi koncertet a zeneszerző vezényli.

 

A Szent Efrém Férfikar hangversenyére jegyek a Jegy.hu hálózatában, illetve a szentefrem.hu/orientale-lumen oldalon kaphatóak.

Fotó: Orbán Domonkos

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek