A vacsora

- Jó étvágyat!

 

Előfordul, hogy az ember egyedüllétre vágyik, magányos tevékenységre, amikor nem zavarja senki, nem szól még a rádió sem, csak a nyitott ablakon beáramló utcazajt hallván tudja, hogy él.

Tóthné Aranka, életkorát tekintve alulról súrolja a negyvenötöt. Reggel elengedi a családot, először a férje indul a munkahelyére, utána Pisti a suliba, és végül, úgy tíz óra tájékán, Petra is feltápászkodik az ágyából, hogy legalább az utolsó egyetemi órájára beérjen.

Addig, jó anya módjára, csak a konyhában tesz-vesz, elmosogatja a reggelihez használt edényeket és poharakat, zöldséget pucol, húst paníroz, előkészül a vacsorához.
Megvárja, amíg a lánya mögött becsukódik a bejárati ajtó, fürgén visszateszi az előkészített élelmiszereket a hűtőszekrénybe, kitárja az ablakokat, és indulhat a munka.

Mire észbe kap, késő délutánra jár az idő. A két szoba, két félszobás panellakás takarítása nem is olyan egyszerű. 

A fia, egészséges kamaszhoz illőn, éjjel-nappal képes enni, sósat vagy édeset, készételt vagy felvágottat, gyümölcsöt vagy süteményt, egyre megy, csak tele legyen a hasa. Ennek megfelelően Pisti szobájában morzsa morzsa hátán, üres kólás és kristályvizes palackokkal teli az ágy alja. Késő estig sem képes kiszellőzni a szoba, az étkek illata mélyen beivódik a függönybe, az ágytakaróba, belopózik a szekrénybe is, hogy átjárja a ruhákat. Újabban az apja cigarettáját is megdézsmálja, de ebbe Aranka nem szól bele, intézze el egymás között apa és fia. Mindkettőjüknek jót tesz, ha hangosabb szóváltásba keverednek, legalább kieresztik a gőzt. 

A lánya persze sokkal rendesebb. Nála a szobában rend van, glédában állnak a könyvek, egyetlen ruhadarab sincs elől, talán néha még takarít is a lány, mert mintha itt vékonyabb lenne a porréteg. Mindez persze csak látszólagos. Amint valamihez hozzáér, kiderül, hogy az íróasztalon a gondosan elrendezett könyvek alatt, a Káma-Szutra agyonolvasott példánya lapul. A számítógép asztala melletti kis szemetesben, a sikertelen házi dolgozatok példányaival használt óvszerek keverednek, ráadásul nem is egy méretűek. Ha kinyitja a szekrényt, káoszt lát, keveredik a tiszta ruha a szennyessel.

Ami igaz, az igaz, a saját hálószobájuk sem makulátlan. Abból a férje munkahelyének az iratai kerülnek elő, mert esténként, elalvás előtt, azokat olvasgatja Géza, gondosan ügyelve arra, nehogy közben a mellette lévő asszonyához érjen, még félreértené. Képes lenne azt hinni, hogy szerelmeskedni akar, pedig azon már túlesett délután. Tudja Aranka, hogy a férjének viszonya van a titkárnőjével, de nem izgatja a dolog. Elmúlik, amint az idő elsodorja a férfipánikot is. Tudja magáról, hogy egy időben neki is segített a tilosban járkálás. Még hogy járkálás!

Mire csillog a lakás a tisztaságtól, délután négyfelé jár az idő. 

Aranka letusol, és automatikusan utcai ruhát vesz fel. Az előszobai nagytükörben megnézi magát. Kis smink, halvány rúzs, lakk a hajra, és indulhat is. A tükör mellett felakasztva az autó kulcsa.
Jókedvre derül. Elszáll a fáradtsága.
Beül a kocsiba, elmegy a bevásárlóközpontba, feladja a csekkeket és legalább bevásárol.
A tizenkét csekkre befizet száznyolcvanötezer-hatszázhúsz forintot. A postáskisasszony kétszer is átszámolja az összeget, mielőtt leemeli a kártyáról a pénzt. Aranka kissé meglepődik, nem számított ennyire. Kényszeredetten mosolyog. 

Az áruházban közel egy órát tart, mire összeszedi a nagybevásárlás tételeit, a háztartási vegyi árutól a tartós élelmiszerig. Érdemes itt venni a tartós tejet, egy kartonnal, vajat, margarint, sajtot, és ha már lúd, legyen kövér, több tálca csirkecomb és sertéshús is kerül a kocsiba.

A pénztárosnő egykedvűen pakolja az árut. Láthatóan fáradt. Naponta húsz mázsát emel a nettó kilencvenhétezer forintért. 

Harmincezer-háromszázöt forint, közli faarccal, Arankával a végeredményt.

Otthon húsz perc alatt elpakolja a megvásároltakat. Gyorsan átöltözik, lehuppan a nappaliban, és összeadja a tételeket, megnézi, mi került ilyen sokba az áruházban.

Rendszerint a férje intézi a csekkek feladását és a nagybevásárlást is. Elköltött kettőszáz-tizenötezer- kilenszázhuszonöt forintot. A bankkártyáján a maradt ötezer forint. Egy hónap múlva lesz a következő fizetése.

Még nem adta oda a fiának a havi ötezer, a lányának a tízezer forintos zsebpénzt. Legalább kétszer meg kell tankolni a kocsit is.

Aranka kipirul az izgalomtól. Mire fizeti ki a fizetését?
A lakásrezsi, azaz a közös költség, az áram és a gáz, a víz-csatorna díj, a kocsi biztosítása, a telefon díjak, az internet, eddig rendben van. Részletfizetések? Istenem, új LCD tévét kellett venni a foci VB-re, a fiának új telefont, a lányának új laptopot. Hiába, a férj nem tud ellenállni a gyerekek kérésének. Még a sajátjának sem! A foci VB lezajlik akkor is, ha a régi készüléken nézi. Így most három televíziót üzemeltetnek, két számítógépet. Ha elromlik a tízéves autójuk, már a megtakarításukból kell javíttatni. Ez nem lesz így jó!
Elkészíti a vacsorát. Zöldségleves, rántott hús, sült krumpli, uborkasaláta.
Kivételesen a nappaliban terít, mintha vendégeket várna.
A komód fiókjában megtalálja a jótállásokat. 
Hét órára, a vacsorára, megérkeznek a családtagok. Meglepődnek az ünnepi terítéknek. Pisti bazsalyog, érzi a rántott hús illatát.
Aranka behozza a pecsenyés tálat. Leteszi az asztal közepére. Először a férjének tálalja a televízió használati utasítását, utána a lányának a laptop szervizkönyvét, végül fiának az ultramodern telefon leírását, végül kiveszi a sajátját is, egy szelet zsíros kenyeret hagymával.
- Jó étvágyat!

 

 

 

 

 

 

 

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Eliza Beth
#5. 2013. május 19. 21:58
Jó a vége! Kíváncsi lettem volna a reakciókra is, főleg, ha megtörtént eset... :-)
Answer
#4. 2013. május 19. 16:06
Tetszett az írás, gratulálok!
Szeretettel: Answer
Yolla
#3. 2013. május 17. 19:24
Kedves Csilla!
Örülök, ha tetszett!
Hát, nem ilyenek vagyunk?
Majdnem....
előzmény: Csilla hozzászólása, 2013. május 17. 18:10
Csilla
#2. 2013. május 17. 18:10
Ízig-vérig mai történet, fanyar humorral fűszerezve, kiporciózva és kreatívan tálalva.......
Frappáns írásodhoz gratulálok, kedves Yolla.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek