A vámpír csókja 3.

...amikor szív és ész egymásnak feszül...Dorina úgy a nyolcadik hónapban lehetett. Nehézkesen mozgott, és úgy érezte, mintha mindig is várandós lett volna.

 Főiskolára járt akkoriban, és hatalmas pocakjában vitte magával a kisbabát a vizsgákra, nem is gondolt a szülés közeledtére. Egy volt a gyermekkel, és ez jó érzéssel töltötte el. Érezte a mozdulatait, ott volt vele, nem tudatosult benne az a végtelen magány, amit a házasságában átélt. Tibor, élete szerelme, egyre nyilvánvalóbban az anyjához, a volt feleségéhez, és az abból a házasságból született gyerekhez tartozott. Ők már végérvényesen egy család voltak, amelybe nem fért bele egy új feleség. Sosem volt ennyire magányos, mint ezekben az években. Kívülálló volt, csak a remény tartotta benne a lelket. Mert hát ilyen nincs. Ő a felesége, és a gyermeküket várja. De az anyósa ezt nem egészen így gondolta.
És Tibor imádta az anyját. Dorina nem is mert az elején szólni semmit, de képtelenség volt hosszútávon megadni a tiszteletet, pláne, mint illedelmes jó meny, megpróbálni szeretni az anyósát. A szeretet kölcsönös dolog, Viszonzásra is talál.
Dorina nem akart utálni senkit, de túl sok volt már az elhullajtott mag, amely csírázni kezdett. Lassan ráébredt, hogy az anyósától való eltávolodás egyetlen módja az, ha Tibortól is távolodni kezd, és érzelmileg függetlenedik. De még hosszú út állt előtte, még csak halványan derengett fel benne ez a gondolat. Szerette még a férjét, fájdalmas szerelemmel.
Tibor sosem gondolt arra, hogy a felesége hogyan is érzi magát ebben a kapcsolatban, sőt, valami felsőbbrendű gyönyört érzett, hogy a drága mama nem fogadta el a feleségét. Arra egyszer sem gondolt, hogy Dorina szerelme elfogy egyszer, és akkor megmarad számára a múlt, a mama, a volt feleség, akitől már elvált, bizonyítékaként, hogy Tibor nem alkalmas a házasságra.

Ünnep közeledett. A férje születésnapja. Kaptak Tibor anyjától, Mária nénitől egy ebédmeghívást. Dorina rosszat sejtett, mivel még soha semmilyen kellemes élmény nem érte az anyósa részéről. Vonakodva készülődött. Tibor a szemére vetette, hogy utálja az anyját, és rosszat feltételez róla. Rosszmájúnak nevezte. Gyűlölködőnek.
Dorina jól tudta, ez anyósa célja, a viszálykeltés, és idővel a válás. Igyekezett kikerülni az ilyen helyzeteket, nem akart anyósa kedve szerint táncolni. De mégis így lett. Közéjük lopódzott valami baljós árny, amely lassan, de biztosan elindította köztük az elidegenülést.
Veszekedtek, de végül elindultak. Dorinának lassan már kezdett betelni a pohár. Ha csak ránézett az asszony, rosszul volt a pillantásától, a kényszeredetten váltott üdvözlő-pusziktól, a ház levegőjétől, amelyben egyfolytában vibrált valami különös feszültség.
Az ünnepi asztal szépen megterítve állt. A közepén virágcsokor.
Dorina ideges volt. Leültek, ő Tiborral szemben, Mária néni sürgött- forgott, majdnem normális volt a szituáció. Vagyis, ha mindig így lett volna, akkor igen, de ott lebegett köztük a számos sértés, amelyeken Dorina megpróbált túllépni. Szerette volna anyósával rendezni a viszonyát, úgy érezte, akkor megállna a házasságában is a már zajló folyamat, amelynek a végállomására még gondolni sem bírt. Nem akart ridegségben élni, és nem akart elválni sem
Önmaga, és a gyermek végett, akinek, mint bárki másnak joga van a családhoz, és az apja szeretetéhez.
-Kérsz káposztát?- ezt tőle kérdezték. Összerezzent.
Mária néni kedvesen mosolygott. Szirénák szólaltak meg Dorina fejében.
-Kérsz káposztát? Tudom, hogy szereted, és van még egy adag. Beteszem a mikróba.
-Köszönöm. Igen kérek.
Huzatot érzett, majd hallotta az ajtó nyílását. Megérkezett Tibike, Tibor fia az első házasságából. Tizenhat-tizenhét éves körül lehetett, a nevét leszámítva, semmiben sem hasonlított Tiborra. Gizike arcvonásai köszöntek vissza az ábrázatából. Volt az arckifejezésében valami önelégültség, ami sosem nem tetszett Dorinának.
- Mikorra várod a gyereket?- kérdezte Tibike, Dorina pocakjára nézve.
-A jövő hónapban szülni fogok.- válaszolta, és megsimogatta terebélyesedő hasát.
Tibike visszamosolygott. Dorina szerette volna őszintének látni ezt a mosolyt. Szerette volna nem észrevenni az ösztönös figyelmeztetést, amelyek a lelke súgott.
" Itt nem szeretnek téged . "
Anyósa arca felragyogott unokája láttán.
-Hát tud kedvesen viselkedni-gondolta a lány.
Mária néni a tányér gőzölgő káposztát Dorina elé tette. Már nyúlt az evőeszközért, amikor Tibike megszólalt.
-Én is káposztát kérek.
Anyósa még el sem engedte a tányért, ugyanazzal a mozdulattal fel is emelte, elvette Dorina elől és Tibike elé tette.
-Csak egy adag volt, sajnos. Készítsek valami mást? Egy tojásrántottát?
-Köszönöm, nem kérek.- mondta Dorina és letette az evőeszközt.


Folytatása következik...

Előző rész