Answer: Liszt - A halál tánca

Képtelen volt elfogadni a tényt, és belül, tudata mélyén érezte, így lesz ezzel a világ is.

 

Zihál a mell, kevés a levegő,

lebegő karjai elnehezülnek,

ülnek, várják mit ad a fülnek,

de lüktet ágya felett a halál,

a sakál képében megjelenő.

 

 

 

A résnyire összehúzott, mélyvörös színű brokátfüggönyöket időnként meglebbentette a júliusi szél. Néha egy konflis hajtott el a Seigfriedstrassén az emeleti ablak alatt, kerekei kattogó hangot hallattak, amint a kockaköves burkolat dobálta őket. A délutáni nap sugarai erővel próbáltak betörni a hosszúkás, sötétítők által közrefogott nyílásokon, éles, kis csíkokat festve a szemközti falakra. Az 1886-os év különösen melegnek ígérkezett, de itt benn elbírható volt a hőmérséklet.

Hatalmas ágy terpeszkedett a félhomályos szoba egyik sarkában. Faragott támlái között szinte elveszett a megmagasított párnán nyugvó, ősz hajjal keretezett fej. Az arcon a meggyötörtség jelei látszottak, és bár csukva volt a száj, az ajkak néha remegő mozgást végeztek, mintha szólásra készültek volna.

Belépett a helyiségbe, hangtalanul mozgott, lassan odament az ágyhoz. Aggódva figyelte, amint a férfi melle szaporán fel-le jár, kezei kétoldalt ernyedten feküdnek a teste mellett.  Ránézett az ingaórára, amely halkan kettyenve mutatta a kérlelhetetlenül múló időt. Nemrég járt itt, talán egy órája. Igyekezett elkerülni Cosimát, a mester lányát, aki ki nem állhatta őt, és ennek minden alkalommal hangot adott. Most azonban el volt foglalva, a Wahnfreid villában fogadás zajlott, az pedig eltart egy darabig.

Megfogta a ráncos homlokot, ijedten tapasztalta, hogy tüzel, sokkal inkább mint ezelőtt. Felemelte a világ által csodált kezet, és az arcához emelte. Az aggastyán lassan kinyitotta a szemét.

  - Lina, te vagy az ?- kérdezte alig hallhatóan - Kérlek adj innom...

Rájött a köhögés, hosszan kínozta, szenvedett, ahogy dőlt belőle a váladék. A nő felemelte a fejét, letörölte a száját és megitatta egy kis vörösborral.

  - Volt itt az orvos kedves, amíg távol voltam? - fektette vissza a párnára, de csak egy erőtelen fejmozdítás volt a válasz.

Pedig reggel megígérte dr.Landgraf, hogy többször is  eljön. Három napja súlyos tüdőgyulladást állapított meg, adott lázcsillapító kinint, továbbá szigorú fekvést írt elő. Utóbbit nem volt nehéz betartatni, Lisztnek szinte jártányi ereje sem maradt. Lefogyott testtel nyomta az ágyat, időnként eszméletlenségre hasonlító mély álomba zuhant.

Lina borogatást tett a hevült homlokra, melléülve a férfi  keze fejét simogatta. Felötlött benne mennyi minden köszönhet a kéz gazdájának, kinek tanítványa, segítője, mindenese lett. Titokban beleszeretett az idősödő Franzba, de ezt soha nem mondta volna el neki.

Próbálták eltávolítani a mester mellől egy silány lopással vádolva, de Liszt nem hitte el, továbbra is ragaszkodott hozzá. Az egész koholmányból természetesen semmi nem volt igaz. Irigyelték, amiért ilyen közel került a világ leghíresebb virtuózához.

Érezte amint a férfi próbálja erőtlenül megszorítani a csuklóját. Ránézett a nőre homályos szemeivel.

  - Bárcsak ne itt érne a halál...  - suttogta alig érthetően -  ne itt...

Lassan oldalt fordult, másik karját az ablak felé emelte, mozogtak az ajkai, de Lina nem értette mit mond. Pár másodperc múlva leengedte a kinyújtott végtagját, és mozdulatlanná vált, szemhéja lecsukódott.

Egy fogat állt meg a ház előtt, mikor kinézett a függönyök résén látta, amint az orvost beengedi a kapun Mihály az inas. Röviddel később megjelent az ajtóban dr. Landgraf, aki azonnal a beteghez sietett.

  - Hogy van? - kérdezte Linát, miközben vizsgálni kezdte Lisztet.

  - Lázas, alig van ébren, nem eszik semmit, és nagyon váladékozik - válaszolt, közben hátrébb lépett.

Látta, hogy a doktor egyre elkeseredettebben ingatja a fejét, erre ösztönei azonnal riadót fújtak. Tudta, érezte nagy a baj.

  - Semmi bíztatót nem mondhatok - tette a mellényzsebébe pápaszemét az orvos - ilyen kiterjedt bronchitiszbe más már belehalt volna.  Hamarosan itt lesz Fleischer professzor is, és talán... - lenyelte a mondat másik felét, aztán a nőre nézett - Fel kell készülni a legrosszabbra,  Schmalhausen kisasszony.

Az utolsó mondat megtelepedett a gondolataiban, akár egy oda nem illő élősködő. Meg fog halni! A doktor távozása után ismét az ágy szélére ült, megcsókolta a borostás, szeretve szeretett arcot, közben pedig csak ez a három szó visszhangzott benne. Képtelen volt elfogadni a tényt, és belül, tudata mélyén érezte, így lesz ezzel a világ is.

Közben besötétedett, Mihály néhányszor benyitott, de Lina mindannyiszor elküldte. Gyertyákat gyújtott, egyedül akart lenni azzal, aki a mindenséget jelentette számára. Alig hallotta meg a lovas kocsit, amely megállt a ház előtt. Cosima szállt ki belőle, hosszú ruháját testéhez szorítva. Szinte ezzel egy időben még egy fogat  érkezett, dr. Landgrafot, és egy ismeretlen férfi hozott magával.

Ez biztosan a professzor - merengett Lina. Tágra nyitott szemmel fürkészte az ablakból az utca sötétjét, rézsút szemben a Wahnfreid villából kiszűrődő zaj érzékeltette, az ott lévőket nem zavarja, hogy alig száz méterre tőlük egy világnagyság haldoklik. A sok fáklya fényében a megérkezettek elnyúlt árnyéka rávetült a kövezetre, amint beléptek a kapun.

Odament az ágyhoz, megcsókolta a mozdulatlanul fekvő férfi homlokát, majd a hátsó ajtón átment a másik szobába. Belépve látta, Liszt egyik tanítványa ült a kereveten, Göllerich, aki szórakozottan meredt maga elé. Stavenhagnen a másik kedvenc, hátul összevont kézzel lépkedett fel alá, amikor meglátta Linát odafordult.

  - Hogy van a mester? - kérdezte halkan.

  - Rosszul - válaszolt a nő elfúló hangon - meg fog halni.., érzem... - megeredtek a könnyei.

Rövid idő múlva az addig csendesnek tűnő szobából egyszerre zajos járkálás hallatszott. Göllerich felállt, odament a beteg ajtajához, és félig előrehajolva hallgatózni kezdett. Csak beszédfoszlányok jutottak el a göndör, feketehajú férfi füléhez.

  - ... kéninjekciót adtam... ültesse fel...

  - ... apa... tartsa kérem...

  - ...gyengül a pulzus... kámforos étert... nem reagál...

Aztán csend lett. Mély, néma és hosszú csend.

Szinte alig észrevehető módon nyílott  az ajtó, Cosima fogta a kilincset.

  - Elment - rebegte - nincs többé...

Lina úgy hullott le a földre, akár egy elejtett nyaksál.

Július 31-ét írtak, az ingaóra éjjel 11 óra 30 percet mutatott.

Valahol, a nem látható távolban megszólaló zongorán, áttetszően hosszú ujjak a Haláltáncot kezdték játszani.

 

Előző rész...

Első rész...


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Answer
#17. 2013. november 2. 16:51
Köszönöm, kedves Arany!
előzmény: Arany hozzászólása, 2013. november 2. 15:42
Arany
#16. 2013. november 2. 15:42
Egy picit én is ott voltam a szobában.

Rendkívül megható és méltóságteljes a megemlékezésed .

Nagyon szépen írsz kedves Answer!

Arany
Answer
#15. 2013. október 29. 18:23
Köszönöm, hogy olvastad, kedves Hajnalka!
Szeretettel: Answer
előzmény: sarahajnalka hozzászólása, 2013. október 29. 18:06
sarahajnalka
#14. 2013. október 29. 18:06
Gratulálok, szép történet jól megírva. Hajnalka
Answer
#13. 2013. október 27. 12:31
Köszönöm szépen!
Ölellek: Answer
előzmény: Mara hozzászólása, 2013. október 27. 09:53
Mara
#12. 2013. október 27. 09:53
Őszinte szívvel gratulálok, kedves Answer!
Ölellek: Mara
Answer
#11. 2011. július 12. 14:14
Ez nagyon megtisztelő! Köszi kedves Zsuzsa!
Szeretettel: answer
előzmény: Döme Zsuzsa hozzászólása, 2011. július 11. 21:26
Döme Zsuzsa
#10. 2011. július 11. 21:26
Úgy látom, Answernek mindegy, verset ír-e avagy prózát. Mindkettőben jó.
Answer
#9. 2011. július 11. 20:44
Köszönöm szépen!
Szeretettel. answer
előzmény: Juhász Kató hozzászólása, 2011. július 11. 18:54
Juhász Kató
#8. 2011. július 11. 18:54
Írásod olvasva átéreztem a Mester utolsó
perceit.
Nagyszerű, megható írás.
Answer
#7. 2011. július 11. 18:47
Kedves János, köszönöm.
Szeretettel: answer
előzmény: janos hozzászólása, 2011. július 11. 18:33
Answer
#6. 2011. július 11. 18:45
Tudom, hogy nem népszerű a halálról írni, különösképpen ha ilyen híres személyiségről van szó.
De ez az élet rendje (tudom ,kicsit közkely). Szerettem volna érzékeltetni hogyan hagyott itt bennünket...
Köszönöm, kedves Tara!
Szeretettel: answer
előzmény: Tara Scott hozzászólása, 2011. július 11. 18:01
janos
#5. 2011. július 11. 18:33
Csodálatos! Elolvasva mintha az idő megállt volna számomra. Sokáig elmélkedtem rajta.
Engem meghatott és úgy éreztem magam mint aki a légüres térbe kerül.
Gratulálok! János
Tara Scott
#4. 2011. július 11. 18:01
Ez egy megható, gyönyörű írás. Annyira emberközelbe hoztad, hogy szinte fájt.
Szeretettel gratulálok: Tara
Answer
#3. 2011. július 11. 14:56
Már ha ez a történet az lehet...
Köszi!
Szeretettel: answer
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. július 11. 14:05
Eliza Beth
#2. 2011. július 11. 14:05
Szép.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Székelykapuk alatt