Antoine de Saint-Exupéry - A kis herceg - 10. rész

- Akkor megparancsolom, hogy ásíts - mondta a király. - Hosszú esztendők óta senkit sem láttam ásítani. Az ilyesmi ritka szórakozás nekem. Tessék, ásíts még egyet! Parancsolom.

 

 

10

 

 

Ez a 325-ös, 326-os, 327-es, 328-as, 329-es és 330-as kisbolygók vidéke volt; a kis herceg tehát azzal kezdte, hogy sorra látogatta őket, foglalkozást keresni meg művelődni is.

Az elsőn egy király lakott. A király, bíborban és hermelinben, egy nagyon egyszerű, de méltó­ságteljes trónuson ült.

- Hohó! Itt egy alattvaló! - kiáltott föl, amikor megpillantotta a kis herceget.

„Hogyan ismerhet meg - gondolta magában a kis herceg -, ha még soha életében nem látott?"

Nem tudta, hogy a királyok szemében a világ fölöttébb egyszerű: minden ember alattvaló.

- Gyere közelebb, hogy jobban szemügyre vehesselek - mondta a király, és nagyon büszke volt rá, hogy végre valaki fölött királykodhatik.

A kis herceg körülnézett, hová ülhetne le, de a bolygót mindenestül beborította a pompás hermelin palást. Állva maradt hát, és mert fáradt volt, ásított egyet.

- Az etikett megtiltja, hogy a király jelenlétében ásítsanak - mondta az uralkodó. - Megtiltom.

- Nem bírom megállni ásítás nélkül - felelte a kis herceg zavartan. - Nagy utat tettem meg, és nem aludtam...

- Akkor megparancsolom, hogy ásíts - mondta a király. - Hosszú esztendők óta senkit sem láttam ásítani. Az ilyesmi ritka szórakozás nekem. Tessék, ásíts még egyet! Parancsolom.

- Csakhogy ettől lámpalázas lettem. Nem megy... - felelte a kis herceg, és elpirult.

- Hm... hm... - tűnődött a király. - Hát akkor... megparancsolom, hogy hol ásíts, hol meg...

Dünnyögött valamit, szemlátomást feszengve.

Mert a király föltétlenül ragaszkodott hozzá, hogy tiszteljék a királyi tekintélyét. Semmiféle engedetlenséget nem tűrt: abszolút uralkodó volt. De mivel ugyanakkor jóságos is volt, értelmes parancsokat osztogatott.

„Ha egy generálisnak megparancsolnám - mondogatta -, hogy változzék tengeri madárrá, és a generális nem engedelmeskednék: ebben nem ő lenne a hibás. Én lennék a hibás miatta."

- Leülhetek? - kérdezte a kis herceg félénken.

- Parancsolom, hogy ülj le - felelte a király, és méltóságteljesen odébb húzta egy kicsit a hermelin palástja szegélyét.

A kis herceg elcsodálkozott: a bolygó egészen parányi volt. Vajon min uralkodik akkor a király?

- Fölség - mondta -, engedelmet kérek, de kérdeznék fölségedtől valamit...

- Parancsolom, hogy kérdezz tőlem valamit - mondta sietve a király.

- Fölséged... min uralkodik?

- Mindenen - válaszolta mérhetetlen egyszerűséggel a király.

- Mindenen?

A király futó kis mozdulattal végigmutatott a bolygóján meg a többi bolygón meg a csillagokon.

- Ezen mind? - kérdezte a kis herceg.

- Ezen mind - felelte a király.

Mert nemcsak abszolút uralkodó volt, hanem egyetemes is.

- És a csillagok engedelmeskednek fölségednek?

- Természetesen - mondta a király. - Azon nyomban. Semmi fegyelmezetlenséget nem tűrök.

A kis herceg elámult ekkora nagy hatalmon. Ha neki ilyen hatalma lenne, napjában nem negy­vennégy naplementét láthatna, hanem hetvenkettőt, sőt százat vagy akár kétszázat is, és még csak odébb se kellene húznia a székét! S mivel egy kicsit szomorú volt, mert eszébe jutott az elhagyott bolygócskája, olyannyira nekibátorodott, hogy egy kegyet merészelt kérni a királytól:

- Úgy szeretnék naplementét látni... Örvendeztessen meg fölséged. Parancsolja meg a napnak, hogy nyugodjék le...

- Ha egy generálisnak azt parancsolnám, szálljon virágról virágra, mint egy lepke, vagy írjon egy tragédiát, vagy változzék tengeri madárrá, és a generális nem hajtaná végre a parancsot, ki lenne a hibás emiatt: ő vagy én?

- Fölséged! - jelentette ki a kis herceg nagy határozottsággal.

- Látod. Mindenkitől azt kell követelni, amit az illető megtehet. A tekintély legelső alapja az értelem - mondta a király. - Ha népednek azt parancsolod, vesse magát a tengerbe: föllázad, forradalmat csinál. Azért van jogom engedelmességet követelni, mert ésszerűek a parancsaim.

- Akkor mi lesz a naplementémmel? - firtatta a kis herceg, mert ha már föltett egy kérdést, többé nem tágított tőle.

- Meg fogod kapni a naplementédet. Követelem. De kormányzói bölcsességemben megvárom, hogy kedvezőek legyenek hozzá a körülmények.

- És az mikor lesz? - tudakolta a kis herceg.

- Hm... hm... - felelte a király, és böngészni kezdett egy testes naptárban. - Hm... hm... mikor lesz... mikor lesz... ma este, hét óra negyven perc körül. És majd meglátod, milyen híven engedelmeskednek nekem.

A kis herceg ásított. Sajnálta, hogy oda a napnyugtája. Ráadásul egy kicsit unatkozott is már.

- Nincs itt semmi dolgom többet - mondta a királynak. - Megyek tovább.

- Ne menj! - mondta a király, hiszen olyan büszke volt rá, hogy végre akadt egy alattvalója. - Ne menj el, megteszlek miniszternek.

- Milyen miniszternek?

- Hát... igazságügyinek!

- De ha nincs, akinek igazságot szolgáltassak!

- Sosem lehet tudni - felelte a király. - Még nem jártam be a királyságomat. Öreg vagyok, hintóra nincs helyem, a gyaloglás meg fáraszt.

- Ó, hiszen már láttam! - mondta a kis herceg, és előrehajolt, hogy egy pillantást vessen a bolygó túlsó felére. - Ott sincs senki.

- Hát akkor ítélkezzél saját magadon - mondta a király. - Ez a legnehezebb. Magunkon ítél­kezni sokkal nehezebb, mint máson. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy.

- De ítélkezni mindenütt ítélkezhetem magam fölött - jegyezte meg a kis herceg. - Ahhoz nem kell itt laknom.

- Hm... hm... - mondta a király. - Azt hiszem, van itt valahol a bolygómon egy vén patkány. Éjszaka hallom a motozását. Hát ítélkezzél e fölött a vén patkány fölött. Időről időre halálra ítéled; élete így a te igazságszolgáltatásodtól függ majd. Aztán minden egyes alkalommal meg­kegyelmezel neki, takarékosságból, mivel csak egy van belőle.

- Nem szeretem a halálos ítéleteket - mondta a kis herceg -, és minden bizonnyal elmegyek.

- Ne! - mondta a király.

A kis herceg azonban nekifogott az előkészületeknek, majd, mivel nem akart fájdalmat okozni az öreg uralkodónak, így szólt:

- Ha fölségednek az a kívánsága, hogy pontosan engedelmeskedjenek a parancsainak, nekem is adhatna egy ésszerű parancsot. Megparancsolhatná például, hogy egy percen belül keljek útra. A körülmények, úgy látom, kedvezőek...

A király nem felelt. A kis herceg először tétovázott, aztán egy sóhajtással mégis útra kelt.

- Kinevezlek nagykövetemnek! - kiáltott utána sietve a király.

Arcáról csak úgy sugárzott a tekintély.

„Hát bizony furcsák a fölnőttek" - gondolta útközben a kis herceg.

 

 

 

Folyt. köv... (03.10-től)

 

 

 

Előző rész...

Első rész...

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

MEGÉRKEZETT A HAB FILMZENÉJE!