Arc

Arc. Nincs kifejezőbb, hétköznapi életünkben nagyobb figyelmet kiváltó testrészünk, mint az arc. Hatóságok, hivatalok kérésére, felszólítására arcképes igazolvánnyal azonosítjuk magunkat.

 

Arc alapján alkotunk véleményt idegen emberekről, ismerőseink, rokonaink vonásaira hasonlító ismeretlen arcok szimpátiája, ellenszenve első benyomásként ennek visszatükröződése.

Már a "történelem előtti" időkben fontos információtartalma volt az arc színezésének, eseményt, rangot, össze-, vagy különtartozást különböző színekkel, mintákkal arcfestéssel (is) kifejeztek, természeti népeknél egészen a közelmúltig, akár napjainkig gyakorlatban él az információközlésnek ezen módja.

Az arc része testi kommunikációnknak. A mimika érzelemről, szándékról, hangulatról árulkodik. E tekintetben a színészet egyik legfontosabb eszköze. Az ó-kori görög színjátszásban a színészek maszkot viseltek a különböző hangulati mimikák megjelenítésére. a modern színjátszásban, filmművészetben, ahol az arc közel hozható, maszk nélküli mimikával dolgoznak a művészek. (A ripacs és a művész többek között ennek a tudásnak birtoklása alapján könnyedén megkülönböztethető.)

Az arcképfestészet mesterei a jellemábrázolás eszközeként egyaránt alkalmazták a valódi arckifejezések és az általános, séma szerinti karakterábrázolást.

A pszichológiai vizsgálatok arzenáljában, a Svájcban élt, magyar származású Szondi Lipót tesztje ellenszenves és megnyerő (?) arckifejezések választásán alapul. (saját tapasztalatom alapján a szondi-tesztben szimpatikus arccal nem találkoztam, csak ellenszenves és még ellenszenvesebb közül tudtam választani.)

Közös nyelvvel nem bírók, vagy beszédre képtelenek (csecsemők, sérültek) jórészt mimikával kommunikálnak.

Számtalanszor láttam magam előtt igéző szépségű hölgyeket, hátulról. Kíváncsiságom a "tökéletes" alak után az arcukra irányult, az arc ismeretének hiányában üresnek, sérülékenynek tűnt szépségük. Az így fellobbanható szexuális vágy személytelen, de meg b..., néhány teherautósofőr kurjantására redukálható. Egy szép (számomra) arc látványa kevésbé tökéletes alakkal párosulva is generálhat ilyen érzelmeket. Annak idején az egyébként gyönyörű alakú feleségem is arcával keltette fel figyelmem.

Most egy színésznő, Ruttkai Éva énekli Adamis Anna arcról szóló versét:

 

Youtube link

 

 

Adamis Anna többet és szebben fejezte ki az arcról elmondható gondolatokat, mint az én száraz írásom, Ruttkai Éva pedig a hangok érzelmi mimikájával tette mindezt teljessé.

 

Illusztráció: René Magritte The rape

Márkus

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Nagy István Paphnutius
#4. 2010. július 22. 17:08
Szerintem is az arc a legfontosabb.
Részlet a 20 év című versemből.
"...Válogatós voltam.
fiatal koromban Csak a jó nőkre utaztam.
Ügyeletes testrészeket imádtam. Először a lányok
hátsó felét. „ Darázs derék, körte fenék!”
– mondogattam akkoriban. Aztán felfedezém
az arcot."
:D
markusdeak
#3. 2010. július 21. 23:06
Sajnálatos módon lemaradt a kép akotója és címe. Pótolom: rené Magritte The rape
szerkesztőség
#2. 2010. július 21. 15:31
Mindig olyan szerencsém van, hogy már előre meghallgathatom a témákhoz kapcsolódó dalokat. rengeteget fejlődtem a közel fél éves ismerettségünk alatt. Köszi.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Bedő Csaba - Attila