Asztalossegéd

Mese szombatra

Volt egyszer egy szegénylegény, aki beállt asztalossegédnek. Három évig szorgalmasan dolgozott. Amikor lejárt a három év odaállt a főnöke elé és mondta:

-Mesteruram, lejárt a három év, és úgy döntöttem visszamegyek a falumba. Megpróbálok saját erőmből megélni. Kérem, fizesse ki béremet, és hadd menjek el.

Az asztalosmester sajnálta, hogy segédje elhagyja, mert nagyon ügyes legény volt. Olyan szépen dolgozott, hogy öröm volt nézni. De erőszakkal nem tarthatta ott. Ha menni akar, akkor hadd menjen. Gondolta az asztalosmester és fájó szívvel elbúcsúzott tőle.

-Sajnálom fiam, hogy elhagysz, mert elégedett voltam veled. Szépen és jól dolgoztál. Manapság nehéz ilyen ügyes segédet találni. De ha menni akarsz, akkor csak menj - mondta kissé szomorúan a mester - munkadíjadon kívül még adok neked egy asztalkát is. Talán egyszer még hasznát veszed.

Az asztalossegéd nagyon megörült a pénznek, de egy kicsit furcsállta, hogy mestere egy ócska, rozoga asztalkát ad neki ajándékba. Most jobban örült volna egy pint bornak az útra. Azért megköszönte illően és a vállára vette az asztalkát, majd elindult a nagyvilágba.

Estig ment szinte pihenés nélkül, de amikor a csillagok felgyúltak az égen, szörnyen megéhezett. Belenézett a tarisznyájába, de sajnos az üres volt. Tanácstalanul körbe nézett, hátha talál valami rágcsálnivalót. De éppen egy nagy erdőben volt, és fákon, bokrokon kívül nem látott semmit.

Nem csak éhes, hanem fáradt is volt. Elhatározta, hogy az egyik bokor aljában meghúzza magát, és talán reggel talál valahol ennivalót is. Ha mást nem valami bogyó csak kerül az útjába.

Szépen komótosan lerakta a rozoga asztalt a földre, és felsóhajtott:

-Te is csak nyűg vagy a vállamon. Ha beérünk, a legközelebbi városba odaadlak egy ócskásnak. Ej, de éhes vagyok!

Ezt meghallván az asztalka, felpattant és kinyílt. De nem csak hogy kinyílt, hanem azonmód meg is terült mindenféle finomsággal. Volt azon sült csirke, vadpecsenye, jobbnál jobb itókák. A legény csak ámult és bámult, nem akart hinni a szemének. Mindjárt neki is látott a falatozásnak, mert már olyan éhes volt, hogy szeme majd kiguvadt a helyéről.

Már a vége felé járt a vacsorának, és alig volt az asztalon némi enni és innivaló, amikor három haramia ugrott elő a fák közül.

-Te legény azonnal adjál enni, mert nagyon megbánod! - mondták a haramiák - Farkas éhesek vagyunk.

Alig, hogy ezt kimondták az asztalon újból rengeteg étel és ital sorakozott hegyén, hátán. Talán több mint előbb.

Ezt meglátván felcsillant a haramiák szeme. Most már nem elégedettek meg azzal, hogy megtömhették a bendőjüket, hanem a csodaasztalt is akarták. Erőszakkal elvették a legénytől, aki még hálát adhatott az égnek, hogy életét legalább meghagyták. Búcsúzóul halkan mondta az asztalnak:

-Mindig legyél hűséges szolgája gazdádnak!

Ekkor valami olyan dolog történt, amire senki sem gondolt. Az asztal egy nagyot bucskázott, háromszor megfordult a tengelye körül, és óriási pöröly lett belőle. Elámultak a haramiák. Először nem tudták mire vélni a dolgot. Azt hitték rosszul látnak, de amikor a pöröly elindult feléjük, úgy gondolták jobb lesz, ha futásnak erednek. A három haramia egy szemvillanás alatt eltűnt az erdőben, és többé nem merészkedtek visszajönni, mert féltek, hogy az asztalból lett pöröly agyoncsapja őket.

Amikor a haramiákat elnyelte a sűrű erdő a pöröly visszaváltozott asztallá. A legény megnyugodott és leheveredett egy nagy fa alá aludni. Reggel kipihenten ébredt és folytatta az útját a falujába.

Estére meg is érkezett, és anyja mindjárt kérdezte, hol van a három év fizetsége?

A legény levette a válláról az asztalt és büszkén mondta:

-Nézze édesanyám, ezért dolgoztam három évig.
A nő majdnem szélütést kapott, amikor meglátta az asztalt:

-Te szerencsétlen, elment a józan eszed? Ezért az ócska asztalért dolgoztál három évig. Mondhatom jól becsapott, akinél robotoltál. Ez az asztalka, még arra sem jó, hogy egyszer befűtsek vele a kemencébe. Jóságos isten, miért van nekem ilyen ostoba fiam? Mit adjak most enni? Bizonyára, éhes vagy.

Ahogy kimondta azt a szót, hogy éhes, az asztal leugrott a legény válláról, és a szoba közepére perdült, ahol olyan fenséges lakomával szolgált a ház lakóinak, hogy azok a csodálkozástól, majd leestek a lábukról.

Degeszre tömték a hasukat a sok finomsággal. Akkor a legény anyja arca elkomorult:

-Mi lesz, ha a rossz emberek tudomást szereznek a csodaasztalról, és ellopják. A legény elnevette magát és csak ennyit mondott:

-Most figyeljen édesanyám! Mondja a következőt az asztalnak: „Mindig legyél hűséges szolgája gazdádnak!"

Meghallván ezt az asztal újból bucskázott egyet, és háromszor megfordult a tengelye körül és egy óriási pöröly lett belőle. A nő úgy megijedt, hogy majdnem kifutott a házból. De amint látta, hogy a pöröly nem akar vele tenni semmi rosszat szépen visszasomfordált és együtt örvendezett a fiával.

Ezentúl nem kellett éhezniük, mert az asztal meghallván a parancsszót olyan lakomát rittyentett az egész családnak, hogy még a szomszédokat is meghívhatták vendégségbe. Ha pedig zsivány tévedt a környékre, akkor azt egy - kettőre megtanította móresre. Térden állva könyörgött, hogy jó ember lehessen.

A szegénylegény nyitott egy asztalosműhelyt, ahol kamatoztatva tudását sok, szép bútort készített, talán még csodaasztalt is. Ha véletlenül kezetek közé kerül egy ilyen asztal, akkor szóljatok nekem, mert én is szívesen vennék egyet!

Itt a vége, fuss el véle!

(A kép az internetről való)