Az én dalom

A gyökerek örökre beivódnak a zsigerekbe...

Édesanyámtól hallottam az én dalom történetét. Amikor még nagyon fiatal lány volt és elérkezettnek látta az időt, hogy megfoganjak, a törzs szokása szerint egyedül elvonult az őserdőbe. Napokat töltött el étlen, szomjan, várt. Várta, hogy ott a sűrű csend közepette meghallja azt a dalt, ami csak az enyém lesz és végigkíséri az életemet. Nem számolta a napokat, csak ült türelmesen, mert tudta, hogy eljön. Az éhségtől és a fáradtságtól hallucinációk környékezték meg, soha nem látott lények gyűltek köré, csodálatos színes madarak repkedtek körülötte hangtalanul, fénylő bogarak kucorodtak a lábaihoz. Ekkor, halk hangfoszlányok értek el a füleihez. Még csak zajzene volt, de szép lassan átalakult egy csodálatos dallammá. Dúdolni kezdte. fokozatosan magáévá tette, beférkőzött a zsigereibe. Amikor úgy érezte, visszament a faluba és napokig aludt. Amikor végre felébredt, azonnal a dallamot kezdte dúdolni, de csak magának, ekkor még más nem hallhatta. Egy szép nap érezte, hogy egy férfi közelében jobban dobog a szíve, mint mások mellett. A szokás szerint, másnap felkereste a kiszemeltet és férjül kérte magának. A férfi azonnal igent mondott, szerencséjére, mert ellenkező esetben a törzsből való azonnali kitagadást vonta volna maga után. Másnap a többiek segítségével megépítették közös kunyhójukat. Első este, miután elfogyasztották a közös vacsorát, leültek a tűz mellé. Ekkor, az asszony elénekelte a dalomat a férfinek. Közösen folytatták, mindaddig, amíg a dallam végleg be nem fészkelte magát a szívükbe. Azon a forró éjszakán fogantam meg. Anyám és apám sokszor elénekelték nekem a dalom. Még ott éltem a biztonságot adó sötétségben, de már részemmé vált ez a zene. Amikor megszülettem, már ismerősként üdvözöltem ezt a fülbemászó harmóniát. Ez nyugtatott meg, ha féltem az új, félelmetes világtól, ez ringatott el az álmok hajóján. A keresztelőmre hivatalos volt az egész falu. Az ünnepség fénypontjaként, szüleim elénekelték a dalom. Mindenki magáévá tette, és ha meghallották, tudták, hogy hozzám tartozik. Ezt énekelték a születésnapjaimon, a férfivá avatásomkor, de akkor is, ha csak meg akartak vigasztalni.

A sors kereke időközben előre fordult. Apám már nem érhette meg, hogy elinduljak a saját utamon. Pedig az itteni viszonyokhoz képest érdekes lett az életem. A törzs varázslójának tanácsára, anyám beíratott egy városi iskolába. Gyökerestül megváltozott az életem. Lassan belecsiszolódtam a városi életbe és egyre kevésbé hiányoztak a régi, unalmas, egyhangú hétköznapjaim. Néha meglátogattam anyámat. Szomorúság és büszkeség keveredett a szemeiben. Amikor otthon voltam, mindig elénekelte a dalomat. Eleinte, régi emlékfoszlányok törtek fel bennem, de aztán kezdtem kínosan érezni magam ettől és kértem anyámat, hogy ne hozzon engem zavarba. Soha többé nem énekelt nekem, eltemette magában a dalomat.

Évek teltek el, életem ösvénye igen kanyargósra sikeredett. Most, hogy már megöregedtem, magányosan élem az életem egy városszéli kicsiny házban.

Egy éjszaka furcsa álmom volt. Láttam anyámat, fiatalon. Az erdő mélyén furcsa lények társaságában az én dalomat énekelte, tisztán, szívbemarkolóan. Hideg verejtékben úszva ébredtem. Összepakoltam szegényes holmimat és azon vettem magam észre, hogy a rég elfeledett otthon felé visznek a lábaim. Ott álltam a düledező öreg, elhagyatott viskó előtt. Ekkor a hátam mögött egy vékonyka hangot hallottam. Megfordultam, a falu legöregebb asszonya volt az.

Rám nézett, és lassan énekelni kezdte a dalomat


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Kovács L. István
#2. 2017. október 2. 14:55
Érdekes, megrázó emberi sors!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Kovács L. István: Építünk