Balage: Readers Digest - Igaz szerelem(részlet)
Hogy hogyan ismertem meg kedvesem? Az egy igazán furcsa történet, nem könnyű pár sorban elmesélni, de ezúttal megpróbálkoznék vele. Természetesen maga a találkozás egy pillanat műve volt..
Elsős egyetemista lévén betévedtem egy kick-boksz edzésre, ahol meglepő módon Ő volt a segédedző. Gondolhatják a kedves olvasók: sportos csaj, jó alak, melyhez mellben is meg volt áldva a leányzó... Naná, hogy megnéztük a haverokkal! Viszont ennyi volt a max, amire merészkedtünk, illetve merészkedtem. Persze, most mondhatnám, hogy bunyós lányként a pofonjaitól féltem, de az igazság az, hogy sokkal inkább a jó csajok randira hívása iránti félsz volt bennem.
Szóval nem egy „szerelem első látásra" szituációt éltünk át, hanem sokkal inkább egy „kinézem első látásra" félét. Innentől kezdve nem is nagyon foglalkoztunk egymással. Ő élte a saját világát, én is az enyémet, melynek mindössze az edzések voltak a metszetei. Közben eltelt egy év, és én szép lassan kikupálódtam nőcsábászat terén. Nemhiába, az egyetemi diákélet ha sok mindenre nem is, de erre megtanított. Ennek köszönhetően a következő ősz beköszöntekor, egy közös, nagyszabású buliban is részt vettünk.
Hogy mennyire voltam nagy hatással az addigi küzdelmek alatt rá, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy majdhogynem bemutatkozással kezdődött beszélgetésünk...
Folytatást lsd a Reader's Digest februári számában.
Ez az írásom 25.000 Ft-ot ért, de hozzáteszem, az írás elfogadása és a megjelenés közt 3 hónap szünet volt, s csak utána küldték a papírokat, mely alapján a pénzt lehet kérni. Szóval mindenkit türelemre intenék.
Eddig a Tollal.hu írói között velem együtt négyen-öten jutottak be a Tollal-on keresztül a Reader's Digest hasábjaiba, a tavalyi iskolai pályázatnak hála. Azaz az eddigi közös pályázataink alatt már a 100.000 Ft-os összdíjazást elértük. Ezentúl azonban, a mostani pályázat révén, akár egy hónap alatt is elérhetjük ezt a nem kis összeget, az írások színvonalától, függően.
Sok sikert minden egyes pályázónknak!
Vissza a főoldalra


Egy tiszteletpéldányt beszerzek még neked ;o)
Azt hiszem, ez a minimum a dedikált Három nővérért cserébe :P

Köszi!
Nem tudom, én azt vettem észre, ha nem veszem túlzottan komolyan a kapcsolatot az elején, akkor sokkal több esélye van a dolgok kibontakozásának, mint egyébként. Bár igaz, ez már több, mint 7 évvel ezelőtti tapasztalat. Azóta fogalmam sincs, hogy megy ez :D
Eleve a díjon felül 2 tiszteletpéldányt is küldött a Reader's, ráadásul anyós-jelölteméknek alapból jár az újság. + (Mivel késett a tiszteletpéldány postázása), mi is vettünk egyet anyuéknak. Szóval minimum 4 példányban van most erre-arra :D
Mindenesetre nekem megérte. Első pozitív keresetem írásból :D
Ne haragudjatok, hogy csak most válaszolok, de elkerülte figyelmem hozzászólásotok.
Köszönöm hogy olvastatok! :D
Grat :)











