Balage: Színész avatás mesterfokon

2011. június 19-én új színészek hagyták el a Főnix Színház pódiumát. Ezúttal Bálint Örs, Bognár Anita, Preyer Enikő, Tirczka Albertina lépett ki a növendékek soraiból.

 

 

De ne szaladjunk ennyire előre, mindent csakis a maga sorrendjében. Már a tavalyi nyílt színi-vizsganapon eldöntöttem, hogy ha időm engedi, idén is ott leszek ezen a zseniális rendezvényen. Mert ugyan a színházi növendékeknek, illetve családtagjaiknak, ez egy igen fontos évzáró vizsgasorozat; számunkra, kívülállók számára, ez nem más, mint egy egész napos előadássorozat. Méghozzá ez egyetlen fillérbe sem kerül, hiszen a közönséglátogatás ingyenes.

A megnyitón elhangzott egy nagyszerű eszmefuttatás az értékekről és az időt állásról. Van úgy, hogy bele sem gondol az ember abba, hogy egy-egy szakmára milyen hatással lehetnek a hirtelen fellángoló, futótűzként szétterjedő, ám ugyanilyen gyorsan kihaló sztár-dolgok. És míg Bicskei Kiss László a saját maga által is kedvelt Stand Up Comedy műfaját állította szembe Shakespeare, vagy akár „csak" Wass Albert időtálló, évtizedeken, évszázadokon át is emlegetett műveinek, én továbbmennék e téren. Hiszen elég körbenéznünk rohanó hétköznapjainkban, s minden területen megláthatjuk jelenünk múlandó sztárjait. Hol van már Voltaire, vagy akár csak Gárdonyi? Helyettük az irodalom rovására menő pletykalapok tűntek fel otthonunk „könyveiként", melyek sokkal inkább lekötik a mai fiatalok (és valljuk be, az idősebbek) idejét is, mint egy komolyabb olvasmány. De ha a zenét nézzük, ott is a hirtelen feltörekvő újabbnál-újabb (sokszor általam is kedvelt) megasztárok sikere megfakítja, akár ellehetetleníti az olykor hosszú évtizedeken át zenét tanuló művészeink hírnevét, életét. De nehogy azt higgyük, hogy ez a jelenség csakis a kultúrát érinti, hiszen elég a technikai újdonságokra gondolnunk, s máris látható, hogy korunk felpörgött életritmusával együtt szinte minden szakmában megtalálható jelenség, az értékvesztés.

Ám míg vannak területek, ahol valóban elveszik a múlt egy-egy meghatározó eleme, addig vannak olyanok is, akik küzdenek ezek megtartásáért. Ilyenek napjaink, sokszor anyagilag nem túl stabil színházai, és ilyen a Főnix Színház is. Nem véletlen, hogy ezek az évzáró vizsganapok ingyenesek, hiszen lássuk be, itt nem csak a növendékek minél nagyobb közönség előtt történő szerepeltetése a cél, hanem egyfajta toborzásé is. Egy olyan toborzásé, melynek végén a közönség soraiból többen is abba a színpadon szereplő emberkék táborába szeretne tartozni, kik pár perce még a saját figyelmüket kötötték le történeteivel.

A színészek alakítása a vizsgázó négy évfolyam között egyértelműen látható volt. Míg a kiskorú fiókáknál néhol halk, esetenként hadaró beszéd is előfordult, addig az első évfolyamosok már csak nagyon ritkán rontottak a szövegben, s azt is profikhoz méltóan vitték tovább. És bár a második évfolyamba járók játéka közt szinte nem is lehetett észrevenni semmilyen bakit, a harmadikasok, a végzősök, mégis olyan lazasággal kezelték a rájuk bízott szerepeket, hogy ez a könnyed játék még a hibátlanul teljesítőekét is túlszárnyalta. Öröm volt nézni azt a folyamatot, ahogy az évfolyamokon keresztül az „aranyos" gyerekek komoly, mégis közvetlen felnőttekké alakultak át előttünk az egymást követő darabokban.

A feladatok közt szerepeltek beszédtechnikák, melyek közül kiemelném Èmile Ajar: Előttem az élet című darabját, ahol ugyanazt a rövid szöveget ugyanaz az egyén különböző hangsúllyal, mimikával, kétféle szemszögben megvilágítva adta elő. Zseniális alakítása nyomán mintha egyszerre két különböző egyén álarca mögé pillanthattunk volna be, s ő közben egy zseniális átalakuláson keresztül, melynek során elmesélte, hogy egy árva kislány életében mit jelentett egyetlen kedves cselekedet egy idegen nő részéről. Az egyik verzióban reményt, míg a másikban gonosz játszadozást.

Rengeteg ének hangzott el, melyek némelyikét élő zongorakíséret segítette. Ezek közül talán legkevésbé a közös énekek nyerték el a tetszésemet, bár megjegyezném, hogy az Oroszlánkirályból vett részlet kifejezetten nyerő befejezése volt a vizsgáknak, mégis sokkal élvezetesebbekre sikerültek az egyszemélyes dalok. Ezek közül egytől egyig mindegyiket ki lehetne emelni, hely hiányában azonban csak a Kabaré-t említeném meg. Ebben egy sztriptíztáncos leányzó énekelte meg nekünk életét, valamint arra kérte a közönséget, segítsünk neki, nehogy a mama megtudja mi a foglalkozása.

További feladatként szerepelt a mozgásszínészet. Ez egy hatalmas gyenge pontja volt a napnak. Szerencsére csak egyetlen darab, Anton Pavlovics szerelmesei szerepelt ezzel a műsorszámmal. Megpróbálták bemutatni egy férfi és női kapcsolat kialakulását, együttlétet és szakítását. Kezdetben a lángoló szerelmet nézhettük és hallhattuk a szívük dobbanását. Aztán a vívódást az irányítást játszották el, hogy néha milyen könnyű a másikat befolyásolni és különböző hatással lenni rá. Végül megjelent az egymás elengedésébe torkoló harc, ahol hol az egyik, hol a másik ragaszkodott jobban az együttléthez. Talán leírva izgalmasnak hangzik a dolog, de sajnos maga a produkció nem volt ennyire érdekfeszítő.

És végül jöjjenek maguk az előadások. Rengeteg részletet dolgoztak fel a vizsgázók, így a rövidebb művekről általánosságban el lehet mondani, hogy mindenki kitett magáért, és élvezetessé tették a produkciókat, ez alól egyedül a Mozaikkockák tekinthető kivételnek, mely a tavalyihoz hasonlóan most is nevéhez méltóan szétszórt volt, átmenet nélkül a különböző darabrészletek közt. Viszont itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy ez a nap elsősorban vizsganap, így nem csak a közönség szórakoztatását kell szem előtt tartani, hanem a diákok fejlődéséhez szükséges stílusok közti váltások gyakorlását is. Éppen emiatt szerintem ennyi még belefért.

A Fiókák által előadott Grease bepillantást engedett az gimnáziumok fiataljainak életébe, ahol a pasizás és a csajozás, valamint a különböző csoportokba való bekerülés a legfőbb téma, melyet humorral fűszerezve, és mindenképpen magukat szívünkbe égetve tálaltak a legifjabbak.

Szép Ernő: Lila ákác-át talán még az előbbihez képest is nagyobb profizmussal adták elő a szereplők (szintén a fiókák soraiból), melyben a férfi-nő közti barátság kapta a legnagyobb hangsúlyt. A történet egy padon játszódik, melynél egy bevallottan szerelmes nő próbálja elcsavarni a konokul szerelem-mentes választottja szívét, ki ennek ellenére folyamatosan szenvedéllyel átitatott bókokkal felel a betámadásokra. És bár ebben a darabban minden meglehetne, mely egy jó komédiához szükséges, mégis, az ember kissé kevésnek érzi a cselekvést, így sajnos nem aratott nálam felhőtlen sikert, viszont egyszer mindenképp érdemes volt megnézni.

És míg az előbbi darab csak néhol volt hiányos, úgy Bordos Annamária: Próbadrámája egyértelmű mellényúlásnak bizonyult. Ebben egy olyan műfajt mutattak be, melynél a szereplők menet közben ébrednek rá arra, hogy egy cselekmény részei, s ezáltal ők maguk szerették volna kezükbe venni a darab menetét. A mű legfőbb hibája az volt, hogy előfordult, hogy percekig csak hümmögtek a szereplők, s amikor a néző már eléggé megunta ezt, csak akkor szólaltak meg. De sajnos kiderült, hogy ez még rosszabb, mint a némaság, ugyanis ilyenkor egyfolytában filozófiai beszédsorozatokba bonyolódtak. Talán kezdetben tréfának is fel lehetett fogni magát a darabot, de hetven percnyi tömény filozófiáért igazán nagy kár volt.

Nem úgy Hubay Miklós: Fiatal nők, kékben és pirosban című darabja! Mely a furcsa cím ellenére egy Pazar komédiaként tárult a szemünk elé, központjában egy katonának be nem vonuló férfival, annak hazaáruló menyasszonyával, valamint a srácba fülig szerelmes leányzóval. Az már csak hab a tortán, hogy a történet egy olyan lakásban zajlik, ahol valami mindig történik. Ráadásul egy olyan házinénit fogtak ki a lakók, kinek nem csak az állandó zsörtölődésétől, de a végén már magától a látványától is nevethetnéket kap a néző, a szó legpozitívabb értelmében. És hogy a létszám teljes legyen, a szerző megfűszerezte a szereplőgárdát egy szeretethiányos tiszttel is, aki az áruló kisasszony mellett a katonáskodást kerülő srácot is megizzasztja jó párszor. A nap legjobb komédiája, s egyben a végzősök búcsúdarabja is volt ez a mű, mely méltó befejezésévé vált tanulmányaiknak, s melyet szívből ajánlok mindenkinek, ha épp valahol műsorra kerül.

Végül, ha már a közönség ennyi mindent kapott, ideje volt nekünk is adnunk, s a tanulók tiszteletére az oklevelek átadását a nézők többsége illendően végigvárta.

Összességében egy nagyon szép és büszkeségre okot adó napot tudhatott le maga mögött a Főnix Színház. S bár volt három, számomra csalódást okozó darab (Anton Pavlovics szerelmesei , Mozaikkockák, Próbadráma), mégis azt mondom, hogy a többi előadás bőven feledtetett velem minden unalmas percet. Egy biztos, jövőre, ha időm engedi, újra jelen leszek ezen a nagyszerű rendezvényen, s nyugodt szívvel ajánlom ezt másoknak is!

 

 

A Tollal.hu szerkesztősége nevében pedig szívből gratulálunk minden oklevelet kapott diáknak, illetve a végzett színészeknek is!

 

 

 

A vizsgák részletes műsorrendje itt megtekinthető.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Balage
#2. 2011. június 23. 15:16
Gratula még egyszer a vizsgázóknak!
Örülök, hogy részt vehettem ezen az eseményen!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek