Barnás Márton: Istennek, ha van

Egyik legfontosabb kortárs költőnk egyik legfontosabb kötetéről.

BARNÁS MÁRTON

ISTENNEK, HA VAN

JÓNÁS TAMÁS ÖNKÉNTES VAK CÍMŰ KÖTETÉRŐL

Jónás Tamás nemzedékének talán legismertebb költője. Nem írhatom azt, hogy a fiatalabb költők nemzedékének emblematikus alakja, hiszen ő már egyáltalán nem fiatal, a maga 35 évével, persze a szó legfontosabb értelmében sohasem volt fiatal. Mármint legbelül.

Nagy-nagy öregnek, kifejezetten bölcsnek gondolom őt. Nyilván nem sértődne meg, ha nem így gondolnám, de akkor is. Az ő művei alapvetően meghatározták a költészethez való viszonyomat. Másképp olvasok, mióta olvastam az ő köteteit. Nagy szavak, de másképp is élek versei olvasása után. Jónás esetében nem beszélhetünk a versek radikalizálódásáról, mivel versei annál radikálisabbak már nem is lehetnének, mint amilyenek.

Jónás Tamás Soros-, Herder- és Arany János-díjas költő. Nyolc éves kora óta foglalkoztatja a költészet gondolata. Már 22 évesen önéletrajzi kisregényt írt, Cigányidők a címe, és nagyon erős.

Az első kötet, amit olvastam tőle, az Ő című, és ezután már minden irodalmi lapban, portálon az ő alkotásait is kerestem. Külön kiemelném még Apáimnak, fiaimnak című prózai alkotását is. A mű szereplőinek (akik ugyebár irodalmi szereplők) szenvedélyei, halálai mintha csak például Szentendrén, egy nagyon is ismerős utcában, házban esnének, történnének meg. Velünk és bennünk. Ezen kívül megemlíteném még a Kiszámítható józanság című kötetét, melynek versei szerelem- halál-, és anya-versek. Nem könnyű témák, Jónás pedig nem feltétlenül könnyű ember.

Az ilyen jellegű témák után következhet az ún. istenproblematika. Igen, Isten nemléte, de léte is komoly, súlyos problémát jelent. Az Önkéntes vak című verseskötet ajánlása: „istennek, ha nincs.” Ezeket a verseket kategorizálhatjuk úgy, hogy istenes versek is, de talán nem is szükséges kategorizálni. Az elrontott életért nem tehető felelőssé valaki, aki vagy van, vagy nincs…

Jellemző vers az Ima az Úrért („Bevallom, nincs meggyőződésem a jóról”), vagy a Perellek, Úr! („Elhallgat a hallgatag. Valakit. Végleg el.”) című. Egy másik oldalról is megközelíthetjük létünk mintegy bökkenőit, lásd: A sátán üzenete című vers („ma délután és ma este ne lelkizz / ma visszajön a pokolból a csend is”). Az a lényeg, hogy nem old meg semmit az, ha optimisták vagyunk; ne Istentől, vagy a másik embertől várjuk életünk megoldását. Nekünk, egyedül kell megoldanunk életünket (lásd még Fiamnak című vers: „Halál lesz, fiam, mindenből.”). Mégsem zárkózhatunk be, oda kell figyelnünk a másik emberre, aki újabb lehetőségekkel kecsegtet (Szerelmes vers: „Gyengeség huzatban szellőzködni. / Minden ajtót magára zár, aki nyílt.”).

Az előbb említettnél sokkal fontosabb szerelmes vers, melyben a maga módján ott van a feloldozás, a menekülési (belső) útvonal, a Nem tenger című. Például. „Tudnám én, hol vagyok. Ha elvesznél bennem. / Kóborolnál el, és magamra találnék.”, illetve még: „Ide készülődtem. Nyugalmadból tudom.” Ebben, a Nem tenger című versben van az a gondolat, mondat, mely egyfajta tartást, valódi belső nyugalmat adhat: „Csoda, nem isteni ajándék.”

Talán, ha megérezzük ennek a kijelentésnek az igazságát, még boldogabbak is lehetünk. Majd. Egyszer.

Kép forrása: litera.hu