Barnás Márton: Úton

Kedvenc írómról, Jack Kerouacról szól ez a rövid írásom. Méltatás a javából.

Barnás Márton

Úton

Jack Kerouac: To Edward Dahlberg

Don't use The telephone.

People are never ready to answer it.

Use poetry.

Néhány héttel ezelőtt a könyvtárban megtaláltam Jack Kerouac Doctor Sax című könyvét, természetesen úgy, hogy nem kerestem. Bezzeg, mikor tizenévesen kutattam a Doctor Sax után, nem találtam. Talán nem tizenévesen kellett elolvasnom. Mindenesetre már akkor tudtam, írni fogok Jack Kerouacról.

Mielőtt ezeket a sorokat írni kezdtem, azon elmélkedtem, hogy mi legyen az írás címe. Fontosabb kérdés: Mi az írásom célja? Nem lehet pusztán annyival elintézni, hogy témám Jack Kerouac, Kerouac fő-fő műve pedig az Úton című nagyszerű regény. Végül is úgy döntöttem, hogy a legtisztességesebb az íróval, művével szemben, ha a méltatás (óh, mily nagy szó!) címe csupán ennyi: Úton. Azért "csupán", mert a létező legegyszerűbb cím, amit Kerouac művének adhatott. Még ma is aranyszabály számomra az, amit Morrison írt egykor (Hobo fordításában):

„Az embereknek összekötők kellenek.

Írók, hősök, sztárok, vezetők,

Hogy formát adjanak az életnek.”

Számomra ilyen összekötők („formaadók”): Jim Morrison, Kurt Cobain, Ingmar Bergman, Allen Ginsberg. És persze Jack Kerouac, az Író. Ezek az ún. vezetők olyan hatással voltak/vannak életemre, gondolataimra, melyet mindig vállalok.

Tizenhét éves voltam, mikor egy barátom felhívta figyelmemet Kerouacra, az Úton-ra. Elolvastam, aztán elolvastam, és elolvastam, majd néhány nap múlva: elolvastam. Az Úton több mint egyharmad évszázada jelent meg, a beatnemzedék bibliájának tartják (nemcsak az övék; nem véletlenül), 1947-50-ben játszódik, tulajdonképpen egy pikareszk történet. Nos, hogy mennyiben tekinthető történetnek, azt a kedves olvasóra lehet bízni. Amiről szól: utazás (New Yorkból indul, s oda tér vissza), dzsessz, kábítószer (...ühüm...), szex (aha!). Útról van szó, utazásról, különösebb cél nélküli kocsikázásról (illetve: a cél maga az út – nagyon bonyolult). Amiről számomra az Úton igazából szól: az ember fél, menekül, nagyon akar élni (de nagyon nem tud), megpróbál kitörni (miből?), egy lélegzetvétel erejéig sikerül is neki, de csak azért, hogy aztán annál fájdalmasabb legyen a visszatérés, illetve a felismerés: nem tört ki sehonnan, így nincsen hova visszatérni.

Mit példáz Jack Kerouac élete? Azt, hogy alkoholistának lenni nem igazán jó (negyvenhét évet élt), kábítószerezni úgy általában nem feltétlenül egészséges, a homoszexualitás örök, jó, és nem mindenki számára felemelő téma (téma?), ez a nagy helyzet, valamint hangsúlyoznom illik: a szabadság felelősség (ismerős, igaz szavak?).

Kerouac volt mosogatólegény, benzinkutas-kisegítő, újságíró, vasúti fékező, gyapotszedő, erdészeti munkás, építőmunkás (lásd: Magányos utazó című kötet), férj, apa (lánya, Jack Kerouac Gázos bébi című regénye szerintem nagyon tanulságos olvasmány), és ezek egyáltalán nem elhanyagolható adatok, hiszen Kerouac így lehetett mindezek előtt (fölött) író, nagy író: emberségét adta Könyvéért („Műveim, akárcsak Proust művei, egyetlen hatalmas könyvet alkotnak...” - írja Művésztelep című regényének előszavában).

Néhány kijelentés (az Útonból) szállóigévé vált. Ilyen: „Pusztul a világ”, valamint az a megállapítás, melyre mindenkori honanyáink/honatyáink figyelmét is felhívhatjuk: „Szaporodik a zsivány, mióta sok a törvény.”

Visszatérve korábbi kérdésemre: Mi az írásom célja? Vegyük tudomásul: az élet tanúságtétel legyen. Az is célom, hogy a dolgok helyükre kerüljenek, talán mi is helyünkre kerüljünk. Jó helyre.