Belső démonaink - könyvajánló

Egy rövid lélektani történet egy gyermek és felnőtt lét között őrlődő, élete céljait kereső csaknem húszéves lány mindennapjaiból egy hétbe sűrítve.

"Arcom az éjjeli szél simogatja, miközben az ablakban ülve merengek azon, mit üzen a belső démonom. Az, aki folyton üldöz és zaklat a miértjeivel, a jellemhibáim illetve a kevéske múltam ködös, sötét foltjainak felhánytorgatásával. Most is hallom a hangját, itt lüktet a fejemben, és csak hajtja a magáét. Lehetetlen leállítani, vagy nem figyelni rá; csak az álom hozhatna békességet. Elérte a célját: újra itt vagyok egyedül, miközben ismét ugyanazok a gondolatok nyomasztanak. Még sosem mondtam ki hangosan lényem rejtett dilemmáit, de most már nem bírom tovább, itt vannak és kikéredzkednek. Kimondani még mindig nincs bátorságom, így hát inkább leírom. Leírom, hogy a démon, ha csak pár percre is, de nyugtot leljen, és nyugtot hagyjon…"



A második X. mások számára talán nem hangzik olyan szörnyen, de Krisztit megrémiszti ez a gondolat. Úgy érzi, nem ért még el semmit sem az életében, nem ismerték el és átnéztek rajta. Mióta leérettségizett, életét teljes csődként éli meg: nem vették fel egyetemre, nem keresik gimnáziumi barátai, nem találja a szerelmet. Nincs semmi kapaszkodója az életben. Nappal különös elmefuttatásokat végez, éjjel pedig beleveti magát a bulik fergetegébe. Na meg a mesterséges öröm mámorába! Ő is unja és tudja is, mire vágyik, de fogalma sincs, hogyan arathatna Teljes győzelmet a sorsa felett. Pedig ez lenne az egyetlen kiút, az egyetlen esély arra, hogy érezhesse, van értelme az életnek. Aztán egy éjszaka megpillantja a Feltűnő-eltűnő alakot egy szórakozóhelyen… Itt veszi kezdetét a véletlen találkozások, az őszinte kitárulkozások, majd a kiszakadó darabok és régi érzések megjelenésének különös sora.

 

Talán csak álmodik, vagy ez tényleg vele történik?

 

Egy rövid lélektani történet egy gyermek és felnőtt lét között őrlődő, élete céljait kereső csaknem húszéves lány mindennapjaiból egy hétbe sűrítve. 



"Olyan egyedül ücsörgök itt már lassan húsz perce, mint a középső ujjam, amikor egy indulatszó helyett csak egy közmegegyezésen alapuló gesztust teszek. Mégsem tűnt fel senkinek sem az én csodás, elragadóan cinikus személyem hiánya. Minő gyötrelem! Senki sem kezdett el keresni, senki sem ült le máshova sem. Akik jól érzik magukat, azoknak repül az idő, nekem pedig ólomlábon halad."


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek