Bemutatjuk: Vedres Ferenc - Vedres-Nagy Ibolya: Boróka álma

Sokan vannak akik úgy tartják, ha egy novella témája túl egyszerű, túl hétköznapi, akkor az már nem is kerülhet fel az irodalom Parnasszusára.

Pedig nem így van. Vedres-Nagy Ibolya "embermeséi" a hétköznapokban megtörtént eseményekről, emberi érzésekről, egyszerűbb és bonyolultabb párkapcsolatokról szólnak, az olvasóra bízva, hogy mennyit érez mindezekből magáénak, megfontolandónak.

A novellák hangulatát a férj, Vedres Ferenc látomásszerű verstörténetei teszik teljessé.
A kötetet Pócsik Olga grafikusművész illusztrálta.


bORÓKA

Vedres- Nagy Ibolya:  Boróka    /részlet/

 

 

"Tizenhárom éves elmúltam, már igazán ellehetek itthon magamban éjszakára - mondja anya, mikor rám csukja az ajtót minden második szombaton, vagy néha még gyakrabban is.

   Most is itt hagyott megint, nézzem a TV-t, vagy olvasgassak, vagy ott a számítógép, cseteljek a barátnőimmel. Vagy hallgassak zenét. A nagyim mesélte, hogy őt is majdnem minden szombat este egyedül hagyták a szülei, mikor átmentek táncolni a szomszédos házban levő vendéglőbe. Nyáron kinn szólt a zene az udvaron, -nagyi úgy mondta, a kerthelységben-át is hallatszott hozzá. Nagyi még nagyon kicsi volt, talán 8 éves lehetett. Mégsem kellett lefeküdnie a rádiómese után, hanem meghallgathatta a szombat esti „Táncoljunk!" című műsort, ami éjfélig tartott. Odakuporodott a rádió mellé, maga elé tette a műsort, amiben már jó előre aláhúzgálta kedvenc dalait. Mutatóujjával követte a címeket, minden dalt jól ismert már, de azért külön örült, ha valamelyik kedvence következett. Próbált nem gondolni arra, hogy egyedül van a lakásban. Jó hangosra csavarta a rádiót, hogy ne hallja, ha megreccsen egy bútor. De a szívét még így is gyakran hallotta hangosan dobogni. Nyári éjszakákon azért ki- ki szaladt az udvarra, hallgatta a vendéglőből áthallatszó zenét. Csak egy alacsony vályogfal választotta el udvarukat a vendéglő udvarától. Néha, mikor már kezdett félni magában, kivitte a konyhából a kis sámlit, kivonszolta a hokedlit-ez valami konyhai székféle volt- a sámliról felmászott rá, és átleselkedett a kerthelységbe. Mikor végre felismerte szüleit a félhomályban táncoló párok között, megnyugodva visszament a rádió mellé. Éjfélkor, mikor vége lett a tánczenének, és szerbül kezdtek híreket mondani, kikapcsolta a rádiót. Gyorsan ágyba bújt, de még el sem szunnyadt, mikor megnyugodva hallotta, hogy szülei már haza is értek.

   Hát én nem leskelődhetek anya után, de nem is vagyok már 8 éves. Nem félek akkor sem, ha megreccsen egy bútor, de volt már úgy, hogy valaki későn este megzörgette a földszinti ablakot. Akkor egy darabig nekem is hangosan dobogott a szívem, de szerencsére ez nem ismétlődött meg többet.

   Most csend van a szobámban, anyáék csak nemrég mentek el. Nem döntöttem még el, mit is csináljak ma. Hajnal felé szoktam csak elaludni, mikor már tudom, anya nemsokára benyit hozzám. Mert elsőre mindig az én szobámba kukkant be azért.

   Néha Móci bácsi már délután eljön anyáért, vacsorára is itt marad, és csak azután mennek el együtt. Móci bácsinak csak én magamban nevezem Tamást, mert gyakran hajtogatja azt a szót, hogy „módszeresen". Mert ő nem is nagyon bácsi még, alig múlt harminc. Fiatalabb sokkal mint anya. Anya már 39 is elmúlt, de ő még így is nagyon csinos. Főleg, ha kifesti rózsaszínre a szemhéját, szájára szájfényt tesz és miniszoknyát vesz fel. Én is szeretnék olyan csinos lenni, mint anya, de én sajnos egyáltalán nem hasonlítok rá. Elég kövér vagyok, és sok pattanásom is van. Nem vehetek fel miniszoknyát és haspólót sem. Ilyenkor este is, mikor egyedül vagyok, előkeresem a süteményes dobozt, és a hűtőt is gyakran nyitogatom. A lecsukható rekeszben mindig tart anya finom csokikat. Ha eszegetek, az idő is gyorsabban telik.

   Nyáron jó volt, akkor elutazhattam két hónapra a nagyihoz, nála olyan jó, együtt sütünk, főzünk, járunk strandra, és az utcájában, ahol lakik, több barátnőm is van. De ő sajnos sok kilométerre lakik innen, és messze még a tavaszi szünet."


Balogh Kata megbízott igazgatónő gondolatai a rendezvényről:

Vedres Ferenc - Vedres-Nagy Ibolya: Boróka álma című könyvének bemutatója volt a Városi könyvtárban 2011. június 16-án. A könyv a szegedi Bába Kiadónál jelent meg az Arany Alapítvány és a Konecsni György Kulturális Központ, Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház támogatásával.

 

A verseket , novellákat Pócsik Olga festőművész-tanár illusztrálta, a fotókat Bahget Iskander  fotóművész készítette. Az alkotókkal Bozóki Szilvia újságíró beszélgetett, a verseket Kerpits Miklós válogatta és tolmácsolta. A közönséget Balog Katalin helyettesítéssel megbízott könyvtárigazgató és Tóth Viktor, a kulturális központ igazgatója köszöntötte. Utána beszélgetés következett, amelyet néhány vers és a Két bögre forralt bor c. novella részletének felolvasása gazdagított. A könyv megjelenése kapcsán szó esett a könyvtár Helyi Alkotók címmel tartott beszélgetéssorozatáról. Bozóki Szilvia, dr. Győri-Nagy Sándor és Zadravecz Istvánné kezdeményezte a helyi művészek bemutatkozását 2009-ben, melynek a Majsai kincsesláda kötet lett az „eredménye".

A kötet címéhez az ötletet Vedres-Nagy Ibolya Boróka című novellája adta. Ezt az elbeszélést a Nők Lapja Évszakok magazin novellapályázatára küldte be, amellyel elnyerte Bódis Kriszta különdíját. http://elofolyoirat.blog.hu/?token=357b5667cfac0aa5a11db69b41be06ef&page=52. Majd a tollal.hu oldalon jelentkezett a Lila madár és egyéb novelláival, és Vámos Miklós honlapjára is küldött írásokat. Így kezdődött pályafutása. Vedres Ferencnek már van egy önálló kötete, A csend kritikája ugyancsak a Bába Kiadónál jelent meg 2009-ben. Ma már kevesebbet ír, igazából számára is megfogalmazhatatlan, hogy mikor és mitől jön az ihlet.

Még testvérvárosunkba, Gyergyószentmiklósra is eljutott híre a művészházaspárnak. A Majsa kincsesláda kapcsán ott írt kritikát róluk Bajna György a Gyergyói Kisújságban. Ide kattintva olvashatja a cikket. Ezt Bozóki Szilvia olvasta fel a közönségnek. Pócsik Olga a beszélgetés során elmondta, hogy könnyű volt a művek világával azonosulnia, így nem okozott nehézséget számára az illusztrálás. Az érdeklődők a könyvön kívül, színesben is megtekinthették alkotásait a könyvtár kiállításán. A rendezvényen Vedres Ferenc költeményeit Kerpits Miklós művészi előadásában hallhatta a közönség. Bahget Iskander fotóművészhez régi barátság fűzi a szerzőket. A szerzőpárosról általa készített fotók szerepelnek a könyvben. A Vedres házaspár elárulta, hogy folyamatosan írnak tovább, Ibolya regényeken is dolgozik. Várjuk a további köteteket!

Forrás: www.vkmajsa.hu

 

 

További részlet a könvből


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Violet
#8. 2011. május 30. 13:44
Kedves Gitta!
A könyv hamarosan megvásárolható lesz a következő könyvesboltokban:
Betűvetés Könyvesbolt Szeged, Pulcz utca 14.
Telefon: 62/315-301
betuvetes@invitel.hu
Budapesti Teleki Téka
1088.Budapest, Bródy Sándor u,46
1/266-0857
1/787-5661
info@telekiteka.com

Előjegyeztethető a Bába és Társai honlapon

Köszönjük a hozzászólásodat!
előzmény: Gitka_61 hozzászólása, 2011. május 30. 09:28
Gitka_61
#7. 2011. május 30. 09:28
Ó, de szeretem az ilyen írásokat. Visszarepít a gyermekkorba, abba a korba amiről nem sok emlékem van. Főképp nem ilyen kedvesek. Abba a korba, amikor úgy szeretnénk már felnőtt lenni, és felnőttként visszavágyunk, ha csak egy napra is.
Szívet melengető volt ez a részlet. Elképzelem, hogy a többi is milyen varázslatos.

Én is gratulálok a megjelenéshez! ....
szeretettel! Gitta
janos
#6. 2011. május 29. 22:47
A természetes a legszebb.
Soha ne akarj olyan lenni mint mások .
Fogadd el önmagadat úgy amilyen vagy.
A kajálás pedig bajt okoz ,táncolj vagy tornássz unalmadban. A pattanásaid ellen egyél meg mindennap négy hétig hat darab gyermekláncfűvirág szárat nyersen.
Eszegetés közben nem csak az idő telik hanem a ZSÍR IS RAKODIK!!!!
Answer
#5. 2011. május 26. 13:24
Örömmel olvasnám a többit is.
Szeretettel: answer

Ui. Mostanában Frankie nem ír itt, pedig őt is olvasnám...
Eliza Beth
#4. 2011. május 25. 19:46
Ibolya novelláit ismerve csakis jó lehet! Gratulálok! :-)))
Violet
#3. 2011. május 25. 18:18
Köszönjük!
katuska
#2. 2011. május 25. 18:17
Drága Csibikém! Szívből gratulálok a kötethez!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek