Benda Judit: Csitt, kicsim!

De mint tudjuk, rossz nyelvek mindenhol vannak, csak locsognak -fecsegnek, de komoly ember ezeknek szavára cseppet sem ad.

 

A sírás csak nem akart abbamaradni és Ira Hall már maga sem tudta, minek örülne leginkább..
Ha gyermeke végre megnyugodna a karjaiban és véget érne csaknem egy órája tartó ordítása, vagy , hogy soha ne nyíljon ki az a nagy fehér ajtó, amelyről riadt szemét levenni is képtelen.
De leginkább azt szerette volna , ha birtokában van egy szerkezetnek, mely visszarepíti a múltba,
hogy messze elkerülje még a tájékát is annak az idahoi kisvárosnak,ahol Daniel Hall-t megismerte...

Ő tizenhét volt, a srác huszonkettő és piszkosul jóképű, amikor Tricia Still Penn házibuliján egymásba botlottak. A dolog szó szerint értendő, minden úgy történt, ahogyan az a nyálas, romantikus filmekben történni szokott.  Egy hullámos, fekete hajú, fiú észbontóan szép szemekkel tett egy hirtelen mozdulatot, mellyel nekiütközött egy felettébb csinos, barna hajú leánykának, ráöntve ezzel a kezében tartott boros pohár összes tartalmát.
Aztán jött a " Jaj, ne haragudj! "a " Nem is tudom, hogy lehettem ilyen figyelmetlen! " nevezetű sablonos szöveg, melyet aztán napokon belül már az első randi követett.
Ahhoz, hogy Ira ilyen gyorsan túllépjen azon, hogy kedvenc halványkék ruhája, amit a bulin viselt, a jókora vörösboros foltnak köszönhetően valószínűleg, már sohasem lesz a régi - nos, ehhez bizony, nagyban hozzájárult a tény, hogy az a bizonyos pohár, melynek tartalma végül a ruháján landolt, az bizony, nem akárki kezében volt.
Daniel Hall volt ugyanis az ügyeletes szépfiú Brestonville -ben, kigyúrt izmokkal, kockahassal és vakító fogsorral hódított, hogy égszínkék, csábos szemeit már ne is említsük. Hogy ehhez még tekintélyes összegű bankszámla is társult, az meg már tényleg csak hab a tortán. Mint ahogyan az is, hogy kellő tisztelet övezte ,bár az igazsághoz tartozik, hogy ez nem igazán a saját érdeme. Inkább köszönhető annak, hogy apja - Matthew Hall - mindenki által kedvelt és megbecsült seriffje a városnak, s ezáltal az itt élők az ifjú Hall-nak is bizalmat szavaztak.
Daniel pedig igyekezett megfelelni ezen elvárásoknak. A közeli autómosóban dolgozott, mellyel ugyan sokat nem keresett, de nem is igazán volt ráutalva a pénzre. Miután anyai nagyanyja a teljes vagyonát ráhagyta, attól, hogy éhen halna, még jó darabig nem kellett tartania. Meg aztán végszükségben ott vannak az anyja ékszerei. Egy széfben hevernek a nappaliban, már három éve, mióta Mrs. Joanna Hall elhalálozott. Mindenkit megdöbbentett az eset, mert nem betegség, vagy valami nyavalya végzett vele. Baleset volt, szörnyű baleset. Hálaadás napján egyszer csak legurult az emeleti lépcsőn. Mind a tizenhat lépcsőfokon koppant a feje, aztán miután leért, nem mozdult többé.
Rossz nyelvek úgy vélik, hogy férje - a megbecsült seriff - nem éppen ártatlan ebben, s hogy egy elfajuló vita hevében éppen ő volt az, aki az emeletről az asszonyt lelökte , s ezáltal szegény Joanna Hall hamarabb ment a másvilágra, mint ahogyan az tervében lett volna.
De mint tudjuk, rossz nyelvek mindenhol vannak, csak locsognak -fecsegnek, de komoly ember ezeknek szavára cseppet sem ad. Így tehát Matthew Hall a sajnálatos eset után is a város többségének szemében makulátlan ember maradt.
Nos, térjünk vissza ifjabb Hall-ra, akiről annyit már tudunk, hogy felettébb jóképű, sármos és gazdag , s valószínűleg nem csak Brestonville -ben, de még az azt körülvevő Spokane folyó környékén is ő a legjobb parti a lányok számára.
...és most éppen arra készül, hogy elcsavarja a fejét egy meglehetősen szende, ámde igencsak szemrevaló teremtésnek...
Ira Kimberly Hammon mindössze tizenhét éves és a nyári vakációt tölti a nagynénjénél.
Idaho Falls- ban él szüleivel és a helyi középiskolába jár, amit szívből utál és reméli, vagy ez a vakáció lesz végtelen hosszúságú , vagy pedig egy varázsló eltünteti azt az egész kócerájt, tanárostul - mindenestül, mire hazatér és soha többé nem kell iskolapadban ülnie.
Tulajdonképpen imádja Brestonville-t, a meglehetős csendet és nyugalmat a zajos , büdös és zsúfolt Idaho Falls-szal szemben és örül minden egyes vakációnak, amit nagynénjénél tölthet....és jelenleg imádja Tricia Still Penn-t is, aki meghívta erre a bulira, mert hogy cseppet sincs ellenére, hogy az itt lévő ügyeletes szépfiú elcsavarja a már egyébként is megszédült fejét.
Az események aztán olyan gyorsan követték egymást, hogy Ira szinte fel sem fogta, ami vele történik.
Július volt, hogy Daniel-t megismerte, augusztus elején már biztos volt abban, hogy vagy ez a pasi lesz a férje, vagy senki más, a hónap végén pedig úgy döntött, hogy nem utazik haza Idaho Falls-ba és nem fejezi be a középiskolát. Helyette sokkal jobb ötlete támadt : Brestonville-ben marad és Mrs. Ira Kimberly Hall lesz belőle.
Mondanom sem kell, ezen ötletét egyedül csak Daniel találta fantasztikusnak, mindenki más a haját tépte tőle, miközben meg volt győződve a tényről: ennek a lánynak elment az esze.
Ira szülei is tehetetlenek voltak és leginkább a nagynénit okolták, miért is nem vigyázott jobban  egy szem lányukra és igenis, erről az egészről kiváltképp csak ő tehet.
Mrs. Joyce Santore - a szeretett nagynéni - pedig sűrű és cseppet sem válogatott szitkokkal illette Tricia Still Penn-t , mert szent meggyőződése volt, hogy minden baj okozója ez a leányzó. Végül is, ha nem hívja meg abba az istenverte házibuliba az unokahúgát, akkor Ira sosem ismeri meg a srácot, a szünidő végeztével hazamegy a szüleihez és minden folytatódik szépen, a maga medrében.
Miközben mindenki dühöngött és teljességgel tehetetlen volt ez ügyben , Ira és Daniel kibérelt egy csinos kis házat a városka szélén és ezzel nyilvánvalóvá tették , - tetszik, vagy sem, - ők bizony, összetartoznak.
Nem, persze, hogy nem tetszett, de a végén valamennyi érintett kénytelen volt megbarátkozni a helyzettel és amint a lány betöltötte a tizennyolcat, szülői engedéllyel ,hivatalosan is Mrs. Ira Kimberly Hall lett belőle.
A ház, amelyben laktak, minden kényelmet kielégítő, kellemes otthonná lett, ahol mindig rend és tisztaság fogadta az odatérőt. Ira hamar beletanult a háziasszony szerepbe, bár mást nem is igazán tehetett, mert férje bizony, - pedáns ember lévén - , megkövetelte, hogy minden úgy álljon, mint a cövek és ott, ahol annak helye van. Apósa, - a seriff -gyakran betért hozzájuk és a patyolat-tisztaságot látva elégedetten nyugtázta: fia alighanem a legmegfelelőbb leányzót választotta.
Erről Daniel Hall sem vélekedett másként. Bár a lángoló szerelem már alábbhagyott az idő múlásával, de még mindig szentül hitte, hogy a felesége az a nő, aki neki teremtetett és nélküle elképzelni sem tudná az életét.
Hogy Ira mit gondolt minderről? Nos, talán azt, hogy az emberek csak azt látják, amit látni akarnak és csak hiszik el, amit hinni akarnak..
Itt van például Tricia Still Penn, akinek tulajdonképpen a férjével való ismeretséget köszönheti és aki azóta is a legjobb barátnője Brestonville-ben. Ő is csak azt lát és hall, amit akar. Pedig Ira neki mondta el először, hogy nincsenek rendjén a dolgok. Hogy valami nem stimmel Daniel -lel.
Hogy hamar dühbe gurul, szinte ok nélkül, semmiségekért balhézik, mint ahogy a minap is tette. A törölközők miatt. A műanyag tartón lógtak egymás mellett, tisztán, szépen és sorban. Ám az egyik egy kicsit lejjebb lógott a többinél és ez Daniel szemét roppantul zavarta....és szóvá is tette...Kicsit hangosabban a kelleténél és ehhez még Ira karját is megszorította...Persze, azt is jóval erősebben, a kelleténél.. Olyannyira, hogy a válla alatt éktelenkedő, jókora kék folt az asszonyt még sokáig emlékeztette arra, hogy legközelebb sokkal körültekintőbb legyen ez ügyben és minden másban is. Ne tegyen semmi olyat, amivel kivívhatná férje nemtetszését, vagy ne adj' Isten, hirtelen haragját.
Nos, amikor kétségbeesetten és könnyeivel küszködve mesélte Tricia-nak a történéseket, akkor jött rá, hogy megértést várni tőle , értelmetlen próbálkozás. ..mert az emberek csak azt látják és hiszik, amit látni és hinni akarnak...Tricia sem kivétel.
Először csak értetlenül meresztette rá a szemeit, aztán meg kikacagta.

 - Ugyan már! Daniel?! Róla beszélsz? Hisz a légynek se tudna ártani! Kocsmába nem jár, részegen sose láttam, nők után nem kajtat! Mondd, mi az Isten bajod van? Agyadra ment a jólét?

Ira ekkor fogadta meg, hogy soha többé senkinek, egy szóval nem panaszkodik. Pedig oka az lett volna rá bőven, mert Daniel Hall odahaza nem volt ám éppen finomkodó fajta. Mindenki mással igen. Bűbájos volt Mrs. Montgomery-vel - az idős hölggyel a szomszédból. Készségesen megjavította a zárat Mrs. Mallory-nál és egy centet sem fogadott el Mr. William Wong-tól, miután kijavított egy horpadást a kocsiján. A munkahelyén - az autómosóban -a legjobb munkaerőnek számított, főnöke folyvást csak dicsérte . Derűs arcát, humorát és soha nem lanyhuló munkakedvét követendő példának állította a többiek elé.
...és igen...Tricia-nak még abban is igaza volt, hogy David egy nagyon józan életű ember. Nem iszik, nem bagózik, nem füvezik és nem nőzik.
Azt, hogy a négy fal között esetleg másmilyen lenne, no, azt végképp senki nem feltételezte.

Már ötödik éve voltak házasok, de bármennyire is szerették volna, a gólya sehogyan sem akart bekopogtatni hozzájuk. Vitt kisbabát Mrs. Hayworth-nek a harmadik szomszédba, Mrs. Campinsky-nél már negyedszerre járt és most Mrs. Ewitt is várandós.Bármerre is nézett Ira, pici babák vették körül és másra sem vágyott jobban, minthogy neki is legyen egy.
Annál is inkább, mert a férje ezt is szóvá tette...mármint, hogy mindenki képes gyereket szülni, csak éppen az ő felesége nem...Először csak szóvá tette...aztán repült is egy -két tasli, hogy nyomatékossá tegye az asszonya számára: ideje lenne már megfoganni...
Kipróbáltak minden pózt, melyről mások azt állították, ebből biztosan gyerek lesz, de esetükben egyik sem használt.
Végső elkeseredésében Ira már csak az Égiekben bízott és - bár ő maga vallásos nevelést sosem kapott - hagyta, hogy Mrs. Campinsky magával vigye a vasárnapi misére. Hogy a siker garantált legyen és a gyermekáldás beköszöntsön végre, még a délutáni litániákat sem hagyta ki, esténként pedig szorgalmasan elimádkozta az örvendetes rózsafüzér titkait. Mintegy mantrát, mormogta lefekvés előtt:
" ...akit TE , Szent Szűz a világra szültél..."
...és őszintén hitte, hogy ez majd segít...végül is, Mrs. Campinsky esetében már négyszer is rendkívül hasznosnak bizonyult...
Hogy az imák találtak -e meghallgatásra , avagy a gólya vétette el a címet, azt biztosan meg nem tudhatjuk, de Ira-t ez a legkevésbé sem érdekelte, mikor megbizonyosodott afelől, hogy állapotos.
Persze, hogy örült a férje is : madarat lehetett volna vele fogatni, Daniel olyan boldog volt.
Bár az igazat megvallva, ezt elég sajátságosan mutatta ki. Egyik szavával kényeztette nejét és a széltől is óvta, másik szavával pedig szapulta, amiért nem mozog elég fürgén, nem végzi a dolgát elég szaporán, pedig munka az van, bőven. Időnként egy -két pofonnal is nyomatékosította nemtetszését, amit aztán szánt -bánt töredelmesen és fogadkozott, hogy ilyet többé soha nem tesz.
Ira elég nehezen viselte a terhességét, hányinger és rosszullét gyötörte. A férje kirohanásai pedig először megrémítették, aztán a végsőkig elkeserítették. Nem panaszkodott senkinek, tette a dolgát egyre gömbölyödő pocakjával is. Négykézláb súrolta a padlót, körültekintően, minden zugot inkább kétszer is átsíkált, hogy Daniel mindent kellő tisztaságúnak találjon, ha hazaér.
Merthogy - szokásához híven - a férfi minden sarokba benézett és csak akkor volt hajlandó vacsora - asztalhoz ülni, ha rend és tisztaság fogadta mindenhol a házban.
Ha bármiben is hibát, vagy hiányosságot vélt felfedezni, akkor annak hangot is adott és tette ezt olyan hangerővel, hogy még a hatodik szomszédig is elhallatszott.
Vacsora után aztán Daniel bevonult a szobájába és rendszerint egy órán keresztül ki sem jött onnan. Hogy ott bent mit csinált, Ira soha meg nem tudta, mert olyankor halál fia volt, aki zavarni merészelte. Pisszennie sem szabadott még a légynek sem, Ira is csak lábujjhegyen járt, nehogy lépteivel és a padló nyikorgásával megbolygassa férje nyugalmát.
Amikor Ira életet adott gyermekének, ő volt a legboldogabb ember a világon.
Hosszú vajúdás után - kicsit korábban is a vártnál -
Rosemary Anne Hall egészségesen és csodaszép babaként jött a napvilágra, anyja határtalan örömére és apja végtelen nagy csalódására.
Örült , persze, hogy örült Daniel Hall is, de csalódását képtelen volt leplezni, hogy a várva várt gyermek nem egy trónörökös, hanem egy hercegkisasszony. Szépnek szép, az igaz, csodaszép egy gyermek- de mégis csak egy leány!
Ahogy teltek a napok, a hetek és a kis Rosemary szemmel láthatóan nőtt és cseperedett, a férfiban a csalódottság érzése csak nem akart múlni. Még akkor sem, amikor rokonok, ismerősök szájából szinte mást sem hallott, minthogy ez a gyermek kiköpött az apja. Daniel-t egyre inkább idegesítette. Nemcsak az, amit mondtak, hogy a kislány őrá hasonlít. Nem. Őt maga, a gyermek idegesítette. A puszta léte dühítette. A sírását meg aztán végképp nem bírta elviselni. Legjobb szerette, ha alszik. Akkor legalább csendes a ház. Mint annak előtte. Ira-t sem állhatta a férfi, leginkább őt hibáztatta. Mi a fenéért nem fiút szült? Pedig Mrs. Anders is azt mondta, olyan állása van Ira pocakjának, hogy abban biztosan fiú van. Mrs. Anders a bába. Azt hinné az ember, ha más nem is, de ő biztosan tudja. Hát, nem tudta. De szerinte - mármint Mrs. Anders szerint - mindegy is. A lényeg, hogy csodaszép és egészséges. Hát, Daniel Hall meg úgy gondolja, hogy cseppet sem mindegy. ..és ennek bizony hangot is ad, ahányszor csak teheti.
A minap aztán nemcsak hangot adott nemtetszésének, annál sokkal tovább merészkedett.
Azon az estén - pontosan abban az időpontban, mikor Daniel-t még a légynek sem volt szabad zavarnia - Rosemar valamiért úgy gondolta, sokkal érdekesebb az élet sírva és ki is eresztette a hangját rendesen , mellyel anyját a kétségbeesésbe, jó apját meg teljességgel az őrületbe kergette. Szó szerint az őrületbe, mert Daniel egyszer csak kivágta szobájának ajtaját ,kikapta a két hónapos gyermeket az anyja kezéből azzal a szándékkal, hogy ha most azonnal nem hagyja abba a bömbölést, menten kihajítja az emeleti ablakból. Először ezt a bőgőmasinát, itt a kezében , utána meg rögvest az anyját. Ha már egyszer képtelen volt elhallgattatni, majd megteszi ő, maga.
Szegény Ira sírt, jajveszékelt, fogadkozott, hogy elaltatja máris, csak adja vissza az ő kicsikéjét, Istenem, csak ne bántsa, megvigasztalja ő máris....Csak adja vissza neki.
Daniel Hall végül nagy kegyesen Ira kezébe nyomta a csöppséget azzal a feltétellel, hogy az est hátralévő részében egy nyikkanást sem akar hallani. S olyan vészjósló szemeket meresztett, hogy attól az asszony ereiben megfagyott a vér.
Miután Daniel dühösen bevágta maga mögött szobájának ajtaját, Ira leült a hintaszékbe, szorosan magához ölelte gyermekét és abbéli reményében, hogy attól az megnyugszik és mihamarabb elalszik, énekelni kezdett..
Egy bugyuta kis dalocskába fogott, amit annak idején anyja dúdolt neki és amit úgy szeretett. Halkan és lágyan dalolta, miközben lánya arcát cirógatta gyengéden:

"Csitt kicsi bébi, figyeld a szót,
anya vesz majd néked egy kis rigót.
Hogyha a kis rigó nem csicsereg,
anya vesz majd néked egy ékkövet."

Minden jel szerint Rosemary-nek is tetszett az ének, mert sírása alábbhagyott, aztán már csak a hüppögése hallatszott, az is csak csendesen. Remény volt rá, hogy elalszik végre és megússzák az estét anélkül, hogy Daniel beváltaná az ígéretét és kihajítaná őket az ablakon. Szépen sorban, egymás után. Mindkettejüket.
Már Ira éppen arra készült, hogy visszateszi a csöppséget a bölcsőbe, amikor az újra sírni kezdett. Még csak nyöszörögve ugyan, de hogy megelőzze a nagyobb sivalkodást, Ira visszaült vele a hintaszékbe, ringatni kezdte újfent és énekelte tovább :

Hogyha az ékkő eltörött,
anya vesz majd néked egy kis tükröt.
Hogyha a kis tükör elrepedt,
anya vesz majd néked egy szekeret.

Hát, lehet, hogy a beígért szekér nem tetszett Rosemary -nek, de az is lehet, hogy csak nem volt elég álmos és jobb' szerette a hangját hallatni, mindenesetre, nagyon úgy festett a dolog, hogy esze ágában sincs aludni. Ficánkolt anyja karjaiban, hadonászott kis kezeivel, majd dühösen rázendített megint. Anyja, - hogy a sírást elhalkítsa, még mielőtt Daniel ismét feltépné az ajtót - kezét a gyerek szájára tapasztotta és énekelt tovább:

"Hogyha a szekér távol járt,
anya  vesz majd néked egy báránykát.
Hogyha a kis bari sokat ugrál,
anya vesz majd néked egy Buksi kutyát."

Mocorgott a kicsi, de Ira csak ringatta karjaiban és énekelt neki tovább. Ujjait még mindig szorosan gyermeke száján tartotta , nehogy sírása erősödjön és megint kinyíljon az az ajtó.
Aztán hirtelen felállt a hintaszékből , ölében a gyermekkel fel -alá járkált a szobában, miközben szüntelenül dalolta:

"Hogyha a Buksi kutya szót fogad,
anya vesz majd néked egy kis lovat.
Ám de a kis ló is aludni tér,
aludj el hát édes kicsi bébi ezért!"

...és akkor kinyílt az ajtó. Ira nem értette a dolgot, hisz Rosemary már nem is sírt. Feküdt és aludt a karjaiban édesen. Csendben. Nem hallhatta a sírását, nem zavarhatta meg a pihenését. Miért nyílt ki az az ajtó akkor megint?

Fehér köpenyes nő nyitott be az ajtón. Odalépett Ira -hoz, gyengéden a vállára tette a kezét és csak annyit mondott:
- Ideje már lepihennie, kedves! Látja, a kicsi is elaludt ! Tegyük be őt az ágyába, így ni! Be is takarjuk szépen. Hadd legyen szép az álma!

Azzal elvette Ira kezéből a babát, ágyba fektette és egy rózsaszínű pléddel gondosan be is takarta.
Ahogy a nővérke kiment a szobából, Ira odakuporodott a kiságyhoz és lágy hangon, csendesen dúdolta tovább, miközben gyengéden cirógatta a műanyag baba hideg orcáját:

" Csitt kicsi bébi, figyeld a szót,
anya vesz majd néked egy kis rigót."


A kis éjjeli asztalkán - a kiságy mellett - megsárgult , régi fényképen egy angyalarcú csöppség mosolyog. Rosemary Anne Hall - aki élt két hónapot.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Csoda -palacsinta