Beszélgetés Hendi Ilmával

A Hilton Szálloda elé beszéltük meg a találkozót, de a személytelen elegancia helyett a Halászbástya melletti kicsi park bensőségesebb hangulatát választottuk beszélgetésünk színteréül.

Hendi Ilmával Szabados Melinda és Márkus Deák Gábor beszélgetett.

A beszélgetés felvételét alig szerkesztettük. Így adja vissza az írás a hangulatot, a néha töprengő, de leginkább lávaként kitörő, áradó, szavakká kristályosodó gondolatok uralta, Erdély hegyeitől a francia Jura hegységig ívelő beszélgetés különös hangulatát.

Hendi Ilma: Finom és szép ez a gyöngyöző májusi, Szécsi Margit születésnapja körüli idő. Ő nagyon-nagyon nagy zseni volt. Csodálatos, bátor, legalább akkora, mint Nagy László, ez a határozott véleményem. Károlyi Amy is volt akkora költő, lélek és ember, mint Sanyika (Weöres Sándor). Ezt nem az ezer évvel ezelőtti drága találkozás mondatja velem, hanem Amyka költészete. Foglalkozni kellene vele. Mi férfiak egymás között bevallhatjuk, és ezt mondja Rudolf Steiner, a látnokok látnoka, ez a csudás zseni, hogy a nőkre, a következő században a nőkre figyeljetek! És valóban, harmonikus családi élet sehol nem létezik többé erős nő nélkül.

Tollal: Gyenge nő nélkül?

H. I.: Gyenge nőt én nem is ismerek, nem is tudom, hogy volnának. Kiszolgáltatottak talán, persze, de azért már régóta a nőké a világ. Nem láttam olyan jó házasságot, ahol nem a nő választott. Nem a költészet, nem a Pegazus hátán, mert Maga gyenge nőkre gondolt, ám én nem tudom megtalálni.

T.: A vitéz leereszti a sisakrostélyát, megküzd ellenfelével egy dárdával, a toronyszoba ablakából felmutatott kendőért vagy rózsáért.

H. I.: Másról van szó és más kor ez. Nagyon kéne, hogy hallgassunk Károlyi Amyra és Jancsó Adrienne-re, hogy itt legyenek közöttünk, ebben a szubkultúrában, hogy valódi kultúrával is találkozhassunk, ami azt jelenti, a valódi forrásokkal, a legmélyebbekkel, amik magasságokba hívnak meg. Olyan disszonancia ez ami itt van, egy lealjasult szubkultúra, ami a médiából tombol.

T.: "Oly korban éltem én a földön,

mikor az ember úgy elaljasult,..."

H. I.: Az első szavalóversenyen, nagyon fiatal gimnazista koromban, a választott költemény Szabó Lőrinc "Semmiért egészen" című verse volt. Ennyire férfias dalt választottam már tinédzser koromban. Radnótit sem eléggé ismerjük. Nagyon francia ő, ez igaz, Amykával együtt, azt hiszem. És Móra Ferencet! Elviselhetetlen, megrablott, megcsonkított ország ez már régen, sokkal több mint száz éve, ugye?

T.: A nevek alapján ez a korszak és a picit megelőző inspirálja? Dsida?

H. I.: Elég későn hallottam és találkoztam vele. Én épp csak megszülettem Erdélyben, mindig azt mondtam, nagyon székely vagyok, majd hatvankilencben elkerültem Magyarországról, de Dsida neve akkoriban nem igen bukkanhatott itthon fel. Érettségi után a feladat: a jogi karra bekerülni, de azóta Dsidát is megszerettették velem. Fehér táltos volt ő közöttünk. Higgye el, nem rózsaszín szemüveget hordok. Kemény, külhoni verseim elárulják, mennyire "feketebárány" az ember, ha nem hízeleg, pedig az egyetlen luxusom, hogy egyenesen beszélek. Székely tulajdonságok is ezek, illetve ma már ott tartunk, hogy lealázva, megalázva, már nem csak, hogy a székely sem egyenes, hisz réges-rég megtanulta az új módit, a bordel táncot, tempót no meg a morálját.

T.: Székelye válogatja.

H. I.: Ha a harmadik generáció nem tudja már és a mama sem, hogyan legyen ember és bátor, akkor miért várjam el a tizenhárom-tizennégy éves leányomtól, hogy ne csak arra legyen képes, ami a minta, ami a TV-ből, a csatornából árad. Kár, hogy az ENSZ-ben, Genfben, a huszonhárom év alatt az ember diplomáciát nem tanult. Nem fogalmazok óvatosan és lágyabban sem. Tragikus, szomorú dráma. Azt mondják, az I. világháború magában hordozta a II-at, a II. a III-at. Tényleg tarthatatlanok immár ezek a feltételek, hogy kötelező a hazugság, e nélkül nem mozog semmi sem, nem forog a mókuskerék. Shakespeare azt mondja: "Törvény itt nem véd, ha nem véded magad". Félezer éve ez a való, az evilági és pokolbéli erők, romboló, ártó erők, a szerelmet, harmóniát, békét áhítozó erőkkel küzdenek. Amióta létezik az emberiség, erről szól a világ, és drámaian nem mindegy, hogy hogyan orientálódik az ember.

T.: Erdélyben, Svájcban, Svédországban?

H. I.: Mindenhol, hisz ezek alapvető emberi dolgok.

T.: Árnyalatok vannak?

H. I.: Mindig, mindig, mindig. A pokolnak is, tényleg vannak szintjei, Dante nem kitalált, roppant hatalmas látnoki erőkkel bír ő. Ezek konkrét élmények, szellem-élmények, szellem-potenciából eredőek. Az agyunknak csupán kicsiny százalékát használjuk ki, de ő valódi, meghívott (és még mások is), aki megfelelő érzékenységgel bírt, aki(k)nél nyitottabb ez a kapu. És nincs kivétel. Ember, születés, inkarnáció, nem a zsidó Jézusban inkarnálódott istenről beszélek, hanem arról, hogy minden egyes ember földi útja önmagán belül hordja a luciferi, arimáni, ördögi, emberellenes erőket is. Az egónk, irigységeink, az örökös versenyszellem, ha templomba járunk is, a másik rokolyáját nézni, hol kedves ez az égnek? Anyám az apácákhoz járt Székelyudvarhelyen, tragikus, mélyre süllyedt magyar karmája volt. Karácsonykor úgy hadarta az imát, hogy az a plafonon felül sem ért, és pláne nem jutott fel "oda", de az apácáknál így tanulta. Ha lett volna ott egy olyan apáca, aki lélektől lélekig hat, ha találkozott volna egy Gráf Lenkével, ahogy nekem megadatott a Bolyai Gimnáziumban, és még nagyszerű, előkelő lelkekkel, akkor nem azt mesélte volna el, hogyan lopták el a mézét. Nem beszélve az ötvenes évekről. Nem magamról beszélek, mindenkiről. Rómában, Párizsban, ugyanezek az emberellenes feltételek. Miért vezetett az öngyilkossági statisztikában hosszú-hosszú éveken át felváltva Magyarország és Svédország? Mert az alkoholizmus, az ateizmus, ez az istentelen materialista éra, ez a bebetonozott világ elveszejti az embert és hiába annyival komfortosabb, csodálatosabb és legcsodálatosabb lehetőség Skandinávia, a legszebb életiskola egy európai számára, ott is kétségbeesve érzik, hogy bénító az ember ellen harsányan domináló gonosz és rossz, hogy elveszejtésünkre törnek szüntelen. Micsoda pókhálószerű lehallgatás a legutolsó afrikai faluban is, erről van szó, erről a harcról. Nincs egy közös képviselet, nincs egy házikó Budapesten, ne is beszéljünk Jászberényről, Egerről, Győrről, Vácról, ahol ne arról lenne szó, ha szeretnénk, hogy a lépcsőházban tisztaság legyen, vagy megfelelő a postaládák állapota, abban a pillanatban felkel négy-öt ember és ellenkezik, arcátlanul akadályoz és gáncsol. Csak harmónia ne legyen, béke ne legyen, kérem, ez maga az ördög szándéka. Ez a pokol célja, máshogy nem tud egzisztálni. Ezzel kell szembenézni, nincs az a biográfia, ha Székelyföldről indul el, Zetelakáról vagy Nagyatádról, Somogyból, bizony ugyanezzel néz szembe az ember huszonkét évesen, ötször hét és hatszor hét évesen. Mígnem egy-egy életállomás talán móresre tanítja.

T.: Miért ilyen fontos ez a hetes?

H. I.: Mert azt mondják, és ezt tanultam, hogy minden hetedik évben rendkívül nagy biológiai csere van, teljesen a sejtekig hatóan, ám a tizes évek is mérföldkövek. Biztos vagyok benne, hogy huszonegy évesen, harminc évesen és negyven évesen is döntő fordulatok voltak, lesznek az életünkben; mindenki biográfiájában.  

T.: Mi magyarázza ezt a sok költözést, ha a feltételek azonosak?

H. I.: A sorsom elhívott, hatvankilencben pedig nem lehetett könnyen Nyugatra menni, működött a kalandvágy is kicsit könnyelműen fogalmazva, mert valójában egy sorskihívás volt. Több kellett. A férjemet fülön csíptem, és meghívtam egy negyven éven túl, máig is tartó, kalandra. De nem pusztán ez volt. Hanem feltétlen égi, angyali inspiráció.

T.: Svédország volt az első állomás?

H. I.: Igen. Németország lett volna logikus, a nyelvet, a szívem nyelvét, gyermekkorom óta ismertem, de szerencsére nem engedtek be, az őrangyalom jobban tudta. Svédország csodálatos esély volt, és szinte magától értetődő a Fil Kand., az ott is meghonosodott amerikánus stílusú diploma. Egy fiatal Vízöntő ember, akkor és ott, megadatott nekem, hogy a csillagokról, az asztrológiáról fantasztikus forráshoz jussak. Mit mond Kepler, a modern fizika atyja?: "Ó, hol vagyok, hol vannak álmaim?" Madáchnál, a prágai jelenetben., hát kerestem én is hol, s ki vagyok, és ugye, hogy nem elég ez az egy haza, ilyen szűkösen, meg akartam hódítani Európát. Nem akceptálni ennyit. Hazajön az ember hetven valahányban, és látom a kukás is beszervezve, a szerencsétlen, pártszavazás jön, és azt látom, hogy a fodrásznőmnél beugrik a kukás, be van szervezve, kérem: beköpni. Így is tanít az élet, így oktatja ki költőkémet, és nem a férjem meseszép, zöld szemei, amivel ő csak messzelátó és csak a felhőkben jár. Nos, miért is kellett ezt neked megélned? Azt mondom a szemorvosnak, aki vizsgálat közben gyalázatosan elbánik a szememmel, doktor úr, mostantól tanulja a vakírást kérem, bizonyos, hogy nem kívánom neki, hanem tudom, igen nagyon sok kedves fehérbotos ismerősöm van, tolókocsisok, nem létezik, mi folyik ebben az országban, ezt az elvadult, eltorzult, tomboló gyűlöletet, nem tudják az emberek, hogy MINDENT visszakapnak!! Ferihegyen leszállva, mennyi fals, torz orca! Nem szabad így, mert a szemöldököd vonaláig, körmöd hajlatáig legközelebb minden visszatér hozzád. És nem bacilus lesz a sorsod akkor sem, ha hiányzik két kezed és a száddal festesz, mert jót-rosszat visszakapunk, százezerszer. Nem tudjuk, melyik feketerokolyás, fejkendős nannyó, öregasszony, például az ócsai református templomban, hogy milyen tűz ég az ő szívében, hogy az az ember hogyan borul térdre esténként, és hogy milyen fohászait, hogyan jegyeznek odaföntről. Jól tudjuk, hányan, hogyan rohannak az úgynevezett ezoterikusan kiválasztott, legfényesebb pontokra, az ország misztikus pontjaihoz, hogy változatlan profitálni, profitálni, törtetni a saját jövőért legelőre. Ott fönn jól tudják, nem kell elemlámpa, hogy kinyomozzák, sem mágneses nyomozók, ők látják KI AZ, AKIBEN IGAZI TŰZ VAN, és az kap legközelebb órjás felelősséget és feladatot. Sok-sok vár lesz rájuk bízva, hatalmas, fantasztikus templomok is, és óriási erővel ők viszik tovább azt a pici emberiséget is, aki a III. világháború után megmarad. De aztán jönnek rengetegen le; tizenötmillió magyar? amikor hétmillió régesrég csak a TV-nek, csak a Kiskegyednek "él"? Borfesztiválról, paprikásfesztiválra, túróscsusza-fesztiválokig szédelegve. És mennyi alkoholista! Nézze meg az oroszokat, akikről dr. Rudolf Steiner azt mondja, kipusztíthatatlan a lelkük vallásossága. Rettenetes,  ami történt e században, de a következő nagy éra, mert nem volt egyetlen kultúr-éra sem, mely örökké tartott volna, a legközelebbi kultúr-éra a szláv-szittya lesz, a magyar abszolút rokona. - Lehet, hogy kinyílik a bicska a zsebekben, még hogy az orosszal egy család, de igen, az a magyar. Ezt a Nyugat haladó rétege Rudolf Steiner szellemkutatásainak hála, 1910 óta tudja, nem csak Albert Steffen, Babits, Keresztúry, etc. Hamvas Béla ugyan nem, ő amikor látta, hogy az úgynevezett antropozófusok közt hányan nevet változtatnak, s mind "hallatlan" öntudatra tesz szert, három Steiner dolgozatot elolvasva, akkor azt mondta, így nem, a jövőért ő így, íly "elitistán" nem verekszik, de hát őt  egzakt tudással az ég hívta meg. Hamvas Béla egy konkrétan beavatott ember volt, a szó legkomolyabb, legmélyebb értelmében, odafentről, egyenesen, Krisztustól kiválasztott. Érdekes módon ennek ő maga nem volt teljesen a tudatában.

T.: Ezek a gondolatok vannak összetömörítve mívessé formálva a verseiben?

H. I.: Igen. Legalábbis próbálok valamit elárulni ebből. Nem igaz, hogy így, ennyire, különösen nem a konkrét szociális kort illető dokumentumként, mégis egyértelműen kifejezett látomásokat, kifejezett szellemi érintkezéseket is érintek. Tudom, hogy például Jancsó Adrienne hommage versem Jékely maga ihlette, a halála után. Korzikán voltunk és épp akkor egyáltalán nem akartam verset írni. Menekülni kellett onnan. Különös, gyönyörű kaland volt, ami majdnem veszélyesen végződött. Mondtam a férjemnek, innen a lehető leggyorsabban menni kell. Persze Hendi Péter megengedte magának szokásos "villás reggelijét" a teraszon, és akkor én, ott, a szalvétára kezdtem el írni az egyik leghosszabb versem. Igazi, hallatlan stresszben. Utána láttam be és kisült, Adrienne mondta, hogy Jékely akkor már elment, egy vagy két évvel előbb halt meg. Kiderült, hogy járt Szicílián, vagyis nagyon közel Korzikához. Azt határozottan elmondhatom, hogy az ő szelleme diktálta Adrienne-nek azt a versemet.

Hommage á Jancsó Adrienne

 Hendi Ilma felolvasásában

Meg kellett volna kapd azokat a gondolatokat

A Ligúr tengertől

Zúgó gyönyörhangon

Zeng ott a táj. A tenger,

Az ég, a szél, tele becéző,

Gyengéd fenség, mely gyöngyözve

Gyönyörűn ömlik el mindeneken.

Rólad, hozzád súrlódnak a szavak.

S ha kirakom őket

Gyűrűdnek, kösöntyűdnek -

Szentjánosbogaras zöldben,

Világító nyomot hagy a sorkaraván.

Partok. Csupa göröngy, kő, sivatagi

Kavics, fuldoklón a szósorokon.

Ilyen gáncs a szubjektivitás?

De nem. A magasból is látlak.

Szemem szeme, lelkem lelke

Világít köröskörül. S művészi

Mércéd látom: Látom erőd, mi bűvös,

Olvasztó tűz. Színészet? Dehogy.

Varázsló, Írisz és Oziriszrisz templomából

Papnő, s mint ideál, görög táncos.

Megidézed méltóságunk,

tűnt, titkos irályi rangunk,

elhivatottságunk. Mennyi munka, s

szolgáló alázat e törekvésben.

Kulid a század színpadán

miniatűr magyar remek.

Mágia és tisztesség együtt!

Ó, IRIGYLÉSRE MÉLTÓ, BIZALOMRA

MÉLTÓ, NAGY JÖVŐRE MÉLTÓ XXI. SZÁZAD!

NÉPED, ROKONOK SZELLEME DICSÉR MAJD;

S ÉLI A TANÍTÁST, HITET, MEGÉLI A

KÖLTÉSZETET, S BENNE A TE PÉLDÁD.

Gyertyajátékú ujjaid tánca

Az éthert kutatja...

Dicséretet zúg a Ligúr tenger.

Hullámzó, fürösztő ünnep Adrienne!

S visszhangot dob a korzikai szikla:

Maradj világító vátesz, úgy legyen.

Calvi, 1987

T.: Roppant érdekel mi volt az a veszélyes kaland.

H. I.: Korzikán?

T.: Igen.

H. I.: Nem, azt nem. Én tényleg több rémtörténetet megéltem és messzemenő életveszélyeket. Genfben is. Nem tudtam, amikor kiléptem az első vékony kicsi kötetemmel, hogy mi vár rám. Az első támadás Münchenből jött, hazulról kiküldött, ki- beépített, szócsöves, szabadeurópás "úr" támadt neki egy nyúlfarknyi versemnek. Nem is hittem a fülemnek, hogy létezik ez. Azt hiszem tényleg kővé dermedne az ember, ha visszanézne. A verseim erről is elárulnak valamit, hogy mi történik akkor, ha az ember kilép a közönség elé, meg nem engedett, szigorúan gáncsolt, akadályozott dolgokkal. Korzika rég volt, és semmi ahhoz képest, amik még utána jöttek. Ma még leírhatatlan, galád ármányszövések. Ott, akkor, a különlegesség az volt, hogy bizonyosan odaátról jött az Adrienne vers. Egy hosszú vers, ott, arra a papírszalvétára firkálva ceruzával, alig javítottam rajta, annyira készen, médium úton kaptam, mint anno Áprily Lajost, aki a verseim keresztapja. Ő diktálta néhány versem, évekkel halála után, egyes szavakat nem is értettem a legelején. Ezért a belépő, hazajőve költői estekkel, Jancsó Adrienne-el, Bihari Mihállyal, aki drága jogász diákbarát volt, csoporttárs, én gyermek, huszonéves lelkek, akik költői estjeimet bemutatatták. S íme Bánffy György, a másik igazi fehér táltos. Úgy megdöbbent Gyuri, amikor mondtam - Te nem tudod, hogy az vagy? Nem látod, hogy milyen hihetetlen dús a fügefád a kertedben? - Bánffy György nem csupán Kádár vadásztársa volt. Dr. Vörösmarty professzor, a bűbájos, a Rókus kórház szemész professzora mesélte a gáláns történetet, amiről úri vadászok azt mondják, ilyen nem fordul elő, hogy valaki úgy engedjen át egy általa lelőtt vaddisznót, ahogyan Bánffy tette. Számos más tündér és bűbájos élmény, fenn a Várban, Bakó Annamáriánál, újra meg újra hommage-ok, hódolatok Szécsi Margitnak, Hamvas Bélának és Áprily Lajosnak, például "Aranypohár" címmel.

T.: A verseket magyarul írja?

H. I.: Igen.

T.: Ott kinn hogy jut el a közönséghez? Kevesen beszélik a nyelvet.

H. I.: Persze. Lehetne költői est, lehetne, és próbáltam a Genfi Magyar Könyvtárban, melynek születéséhez igazi, alapos közöm van, ezt tudja könyvtárosunk, Szabó Zoli is nagyon jól, de ami sokkal döntőbb és fontosabb, odakinn volt költői estem Bernben, németül, Münchenben, Bécsben annak idején, a drága Békés Gellért professzor, a Vatikán Ökomenikus Tanszékének professzora segítségével a Pax Romana-ról. Innsbruck volt a következő állomás, Morel Gyulával. Kibédy Varga Áron, a Mikes kört csinálta Hollandiában. hm. Elkalandoztunk oda is fiatal svéd párként a férjemmel. Emlékét őrzöm Siklós Istvánnak, Sárközy Mátyásnak. Nagyon fiatal és nagyon svéd volt anno az a svédszékely leány. És nem, és nem, és nem igaz, hogy engedik és meghívnak, sőt a legkomolyabb gánccsal és akadállyal "kulturál" a szolgahad MINDENÜTT. Kódisként tartott, egy cigánykoldus posztra szorított jónép az enyém. Szervező vezetők, a csángóknak, a drága csángóknak, vagy székelyeknek köröket csinálnak, rögtön négyet-ötöt, a minisztériumból kódorgó kis pénzeket, szétszedni, elosztani, de a legőszintébb, legkomolyabb, legigazabb társaságnak semmit és újra semmit, sőt, megfojtani ahogy lehet, megosztani és gáncsolni és megsemmisíteni. Ez történik kérem szépen, mind a mai napig, és holnap is ez lesz, amíg végre rend nem lesz. Amíg a teljes lerámolás nem lesz, addig mindig csak ez folyik, ez a rég elaggott,  mai való.

Szabados Melinda, Márkus