Beszélgetés Kovács Attila Zoltánnal, a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének új elnökével

A KITÁSZ tisztújító ülésén Dr. Medvigy Endre leköszönő elnök és Németh Ágnes tiszteletbeli elnök javaslatára Kovács Attila Zoltán irodalomtörténészt, könyvkiadót, műfordítót.

a Hírhatár lapcsoport munkatársát választották elnöknek július 9-én Kunszentmiklóson. A KITÁSZ 20. vándorgyűlésének a kunszentmiklósi Varga Domokos Általános Művelődési Központ adott helyet, a rendezvény július 10-ig tartott.

MDG: Kedves Attila, szeretettel köszöntelek megválasztásod alkalmából. A szűkszavú bemutatón kívül mit szeretnél elmondani Magadról?

KAZ:A könyvkiadás területén tevékenykedtem eddig, reményeim szerint maradok is ezen a vonalon, bár most épp új lehetőségeket keresek a jelenlegi online lapszerkesztés mellett. Több mint tíz éve „könyveskedek", az évek során számtalan szerző elfeledett művét hoztam vissza a köztudatba, ahogy tucatnyi szerzőt is, elsősorban erdélyi, felvidéki írókat. Megjelent három antológiám, szakmai díjakat „gyűjtöttem be", mostanság új köteten dolgozom megint. A civil szférában is megfordultam, számos kárpát-medencei rendezvény meghívott vendége voltam az utóbbi időben (Felvidék, Kárpátalja, Erdély többször is, Délvidék), de tartottam már előadást a bécsi Pazmanaeumon is.

MDG: Erdélyben születtél, mikor, milyen körülmények között jöttél Magyarországra?

Szándékod szerint hozol új színt a Szövetségbe?

KAZ: Kolozsváron születtem 1972-ben, 1989 áprilisában települtünk át Magyarországra, ahogy akkoriban nevezték, hivatalos úton, vagyis magyar állampolgársági befogadónyilatkozattal, kérelemmel a román állam felé, végül három év után megkaptuk a kék útlevelet, ami nem a szokványos turistaútlevél volt. Persze ehhez tudni kell, hogy az akkori Romániában kétévente lehetett kiutazásért folyamodni, és értelemszerűen csak a szocialista blokk országaiba, már a hajdanvolt Jugoszlávia is „kapitalista csökevénynek" számított a nagy román lenini út porából nézve. Szóval a nagy román álforradalmat decemberben már innen néztük a régi fekete-fehér tévénken... Budapestre jöttünk nagynénémékhez, húgommal már itt érettségiztünk, aztán Szegeden voltam egyetemista, később akadémiai ösztöndíjas, PhD-s, de aztán mégsem maradtam a tudományos területen, hanem elkezdtem dolgozni újfent Pesten, előbb tanárként (egy évig bírtam), aztán fejest ugrottam a kiadói világba 1998-ban, és azóta nem változtattam, csak lovat váltottam menet közben. A KITÁSZ-t is innen ismerem, illetve Medvigy Endrét személyesen, aki többször meghívott a Szent László Akadémiára előadást tartani, legutóbb Pomogáts Bélával együtt mutattunk be egy különleges kötetet, melynek Erdély irodalma a témája, de a Wass Albert-életmű kapcsán is többször értekeztünk korábban. A felkérés, hogy vállaljam el az elnöki tisztséget, eleve megtisztelő, szívesen is vágok neki a feladatnak, szándékaim szerint elsősorban szélesíteni szeretném a Szövetség ismertségét, hiszen kiváló társaságok gyűjtőhelye a KITÁSZ. A teljesség igénye nélkül ide tartozik a Berzsenyi Társaság, az Erdélyi Könyv Egylet, az Erdélyi Szövetség, az Arany János Művelődési Egyesület, továbbá az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub, a Kárpátaljai Szövetség, a Kassai Magyarok Baráti Társasága, a Katona József Emlékház, a Kazinczy Ferenc Társaság, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület, a Madách Kör, a Magvető Irodalmi Klub, a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület, a Németh László Társaság, a Tormay Cécile Kör, a most felvett Vörösmarty Kör, melyek komoly műhelyek, lapokat, periodikákat adnak ki, rendezvényeket szerveznek stb., szóval egy jó és funkcionális együttműködés mindenképpen széles körű ismertséget adhat a jövőben a Szövetségnek. Az alapszabályban rögzített évi vándorgyűlés megrendezése mellett szeretnék közbenső rendezvényeket is, lehetőleg minél több tagtárssal karöltve, de hát ez már monetáris kérdés is, magyarán előbb kell a menedzselés, aztán a kultúraközvetítés, -ápolás.

MDG: A KITÁSZ célkitűzései lényegében megegyeznek azokkal a célokkal, amelyeket a Kráter Kiadónál - ahonnan nemrég eljöttél - is megfogalmaztál Magadnak. A Szövetség elnökeként változik a mozgástered?

KAZ: Feltétlenül, hiszen a helyzet okánál fogva eleve nagyobb a mozgástér. A kiadónál a könyvkészítés, a szerzők és művek felkutatása foglalta le időm legnagyobb részét, kulturális szervezés kizárólag az egyes művek megjelenése után jöhetett szóba, hiszen ehhez értelemszerűen kellettek a művek. A célok azonban sokban egyeznek, ez nem vitás, hiszen az irodalmi rekanonizáció,  a mai kulturális fertő elleni tevékenység, az elhallgatott (közel)múlt feltárása mint cél ma is hálás feladat számomra, jelenleg is tucatnyi szerző és műve áll indításra készen vagy várva a lehetőséget, hogy piacra lépjek ki velük. (Szám szerint 146-nál járok mostanság, s ezek mind a Kárpát-medence művelődéstörténetének fontos állomásai.) De a könyveken túlmenően a Szövetséget is lehet és kell dinamizálni, régebben a KITÁSZ is adott ki ad hoc jelleggel kulturális prospektust, tájékoztató füzeteket, konferenciaanyagokat, ezek sajnos az anyagi okok miatt elmaradtak az utóbbi időkben, de nem vitás, hogy a jövőben nem hagyható ki az efféle tevékenység sem, akár úgy, hogy a Szövetség tagjaival közösen, vagy egymást támogatva. Mindemellett pedig a média is kell a KITÁSZ mögé, amelyik azonnal „segít", csak előbb minőséget kell letenni az asztalra: rendezvényben, témában, tervben, miegyébben. Persze a működéshez pályázni kell a civilszféránál, hiszen a KITÁSZ közhasznú szervezet, tehát nem saját tőkéből finanszíroz.

MDG: A határon túli területeken az "irodalmi, művészeti és kulturális élet, az irodalompártolás és az olvasáskultúra ápolása" identitásmegtartó szereppel bír, bírhat. Az impériumváltás után a különböző országokba került, helyben maradt magyaroknak nem csak az "anyaország" lakosságával nehezedett meg a kapcsolattartása, együttfejlődése, szinte lehetetlenné vált a kinnrekedtek egymással való érintkezése is. Szerepel-e terveid között katalizálni az egymásra találás folyamatát?

KAZ: Mindenképpen, miközben van annyi helyzeti „előny", hogy a különféle szervezetek ismerik egymás tevékenységét, s ahogy látom, nem a versengés jellemző rájuk e tekintetben, hanem egymás támogatása. Persze kivételek vannak... A tagszervezetek egy része helytörténettel (is) foglalkozik igen komolyan, ami máris identitáskategória, főleg a határon túli területeken, s itt nem beszélhetünk érintkezésproblémáról. Inkább a honi és külhoni kapcsolatokban vannak repedések, amelyek nem feltétlenül személyekhez köthetők, hanem a politikai-kultúrpolitikai blöffkorszak eredményeként jöttek létre, s ezek kezdőpontját mindenki ismeri (2004. dec 5.). De talán vége ennek a rombolásnak, bár inkább a szlogeneket hallom mostanság, semmint a konkrét cselekvést... de nem politizálok. Eddig sem tettem, ezután sem fogom. A saját tapasztalatom az, hogy szívesen fogadnak külhonban minden kulturális eseményt, rendezvényt, hívják a honi előadókat, szóval van együttműködés.

MDG: Balsors tépett történelmünk nem is túl régi, bizonyos vonatkozásban máig ható, nehéz esztendeiben igen akkurátusan igyekeztek kitörölni életünkből, emlékezetünkből műveket és alkotókat, akár a határon kívül, akár azon belül működtek, születtek. A maga idején és helyén született "némaságok" megkésett, és valljuk be, sajnos nem mindenkit érintő megismerése a helyrehozhatatlanul hiányos és torzult társadalmi, nemzeti tudatot alig-alig gyógyítja. A hiátus betömésére számíthattok-e szép szavakon kívül valódi segítségre a kulturális kormányzat részéről, vagy amolyan "gittegyletként" (elhíresült mai klasszikus) maroknyi, elszánt harcos és szimpatizáns politikai szélmalomharcára kell felkészülni?

KAZ: Kell a valódi segítség is, nem vitás, amihez külső segítségre van szükség, hiszen a mai pályázati rendszer minden, csak nem egyszerű. De vannak erre specializálódott cégek, velük kell együttműködni az eredményesség végett, én például kiszaladok a világból, vagy a Kárpát-medencéből, amikor meglátok egy pályázati anyagot.  A kulturális kormányzat tervei sok tekintetben homályosak, nem látom a világos distinkciókat, ezzel együtt a KITÁSZ számít a támogatásra, ahogy, lévén közhasznú szervezet, szponzorokat igyekszek behozni a Szövetség köré, hiszen vannak olyan vállalkozók, akiket érdekel a kultúra. Ami a hiátust illeti: igen, képzavarral élve éppen a némaságok hangjára van szükség, mert az előbbi miatt a nemzeti tudat, vagy nemzettudat fogalma borzasztó télyeggé (tályoggá) változott az utóbbi évtizedben, ahol és amiben sokan nem találják a helyüket és az irányokat. A politikai szekértáborozás kulturális vetülete pontosan ugyanazt a kettősséget hordozza magán, mint a Kossuth tér... legutóbb épp a Könyvhét polarizáltságát figyeltem, már eleve a standok is úgy voltak felállítva, hogy világosan elkülönüljenek egymástól a különféle kiadók, nehogy a dedikáló szerzőik véletlenül találkozhassanak. Akkor miről beszélünk? Hol az esztétikai érték? Előbbrevaló egy liberális író, mint egy nemzeti? Egyáltalán hol húzható meg efféle vonal, ha irodalomról, tágabban művelődéstörténetről beszélünk? És akkor még nem beszéltünk a rossz nemzetközi trendek honi kulturális pusztításáról, amikor könyvkiadás címén irtóztató tömegű álíró jelenik meg a honi álírók, lektűrök és egyebek mellett... ugye, sztárok, celebek és társaik... De sorolhatnám napestig a furcsa példákat, hiszen mindkét oldal íróit, írástudóit teleaggatták jelzőkkel, s a kultúrával foglalkozni kívánók ezek mentén kezdenek el gondolkodni, vélekedni, az olvasók meg kapkodják a fejüket, hogy ki kicsoda.  Lásd a Wass-kultusz lejárt (de nem elfeledett!) parafrázisait, vagy a véget nem érő vitákat Hamvasról, Bibóról, Várkonyiról, Csáth-ról, Szabó Dezsőről, vagy éppen Kosztolányiról, vagy magáról a kánonról. Sok esetben nem építő viták, találkozók, érdemi beszélgetések és műhelymunkák zajlanak, hanem  bukolikus politikai üzenetek az életművek és művek kapcsán.  Ezeken lassan csak mosolyogni lehet, annyira nevetségesek, de szomorú, hogy közben az egységes kultúrát szabdalják többnyire ketté, vagy inkább tovább, és hoznak létre torz recepciókat mind szakmailag, mind pedig a köz oldaláról. A nemzeti oldal is megosztott közben, ezért nincs világos irány, csak az üres frázisok, hogy nemzeti iránytű, jövőnk záloga, nemzetstratégia és sorolhatnám még, miközben nincs kizárva, hogy egykori liberálisok állnak a szavak mögött. Szóval ezek a vicc határát súrolják, ebben a megosztottságban éppen ezért sokkal többet kell tenni, mint hogy négy-öt magyar összehajol... itt is, ott is. Ez zsákutca. Mert a hiátus épp itt, az anyaországban a legnagyobb, ami a történelem hozadéka, hiszen semmilyen összetartó erő nem maradt '45 után...  Visszatérve:  ha a kulturális kormányzat (is) racionális döntéseket kíván hozni a jövőben (a civilszférában több lehetőséget látok), akkor jó úton járunk, hogy az irodalompártolás-kultúraápolás közérdek és közös érdek legyen. A jelen helyzetben sokat kell tenni a nemzeti tudat helyrehozatala érdekében, és ez nem szélmalomharc feltétlenül. Legalábbis reményeim szerint nem.

MDG: Van-e, lehet-e szerepe és célja a Szövetségnek, hogy az eltérő körülmények között és más-más ország területén működő magyar irodalmi társaságokat, alkotókat az adott ország közvéleményével megismertesse?

KAZ: Volt is, van is ilyen szerep és cél a KITÁSZ esetében, nem véletlen, hogy az éves vándorgyűlések egyik évben itthon, másik évben külhonban kerültek megrendezésre. Most Kunszentmiklós adott helyet a négynapos rendezvénynek, korábban Rimaszombat, jövőre minden bizonnyal Erdély a helyszín. A szokásjog az, hogy valamelyik tagszervezet „felségterületén" kerül megrendezésre a vándorgyűlés, ami a közvélemény szempontjából súllyal bír, hiszen a rendezvény felhívja a figyelmet a tagszervezetre is, a tagszervezet pedig a Szövetségre.

MDG: Létezik-e, várható-e akár a többségi, akár más, nem a magyar kisebbséghez tartozó egyéb minoritás (de utálom ezt a két kifejezést) irodalmi társaságaival való együttműködés?

KAZ: Minden irodalmi vagy kulturális társaság, szervezet előtt nyitva áll az ajtó, a KITÁSZ lehetőségei szerint segít és együttműködik az arra érdemes szervezetekkel. De az elsődleges cél nem a verbuválás, hanem irodalomkedvelő és hagyományápoló baráti társulások, körök és egyesületek támogatása annak érdekében, hogy azok művelt, irodalomértő olvasókat nevelhessenek, sikeresen formálhassák az irodalmi közízlést.

MDG: A Kárpát-medencén kívüli, a nyugati magyar irodalom megismertetése, az alkotókkal való kapcsolatok ápolása, Kárpát-medencébe integrálása szerepel-e a szövetség céljai között?

KAZ: Igen, soha nem volt tendencia az emigráció magyar kultúrájának elhallgatása, a vándorgyűlések előadásai rendszerint foglalkoztak eddig is a témával, noha tagszervezetünk még nincs a nyugati emigrációból.

MDG: A nemzeti kultúra ápolása, a megmaradás az utódállamokban ellenérzést szülhet (szül), akadályokat állíthatnak. Milyen eszközök birtokában szállhattok szembe az ártó szándékokkal?

KAZ: Konkrétan megfogalmazható ártó szándék nincs és nem is volt a KITÁSZ ellen az utódállamokban, hiszen egy kulturális rendezvény a fogadó tagszervezet meghívására úgymond nem veri ki a biztosítékot a poszt-kisantantban. A rendezvényeknek sajtóvisszhangja van, a meghívottak köztiszteletben álló kutatók, tudósok, filológusok, előadók, vagyis főleg kulturális területről beszélünk, és ehhez nem kellenek eszközök. Azok az idők elmúltak, még ha vannak is problémák a magyar kultúrával külhonban, de ezek politikai jellegűek. Mondjuk egészen más lett volna a helyzet, ha például 1989 előtt akart volna a KITÁSZ Erdélyben vagy Felvidéken gyűlést szervezni, akkor a kérdés is úgy vetődne föl, hogy milyen eszközökkel szálltak szembe a Szövetséggel...

MDG: Mely országban, országokban érzed legnagyobb veszélyben, és milyen okok miatt a magyar kultúra ápolását, megmaradását?

KAZ: Délvidéken és Felvidéken elsősorban. Erdélyben kevésbé, mert az intézményrendszer jóval erősebb, és a magyarság száma is jóval nagyobb. Az előbbi két esetben az önszerveződés lehetőségeit kell kihasználniuk elsősorban a helyi szervezeteknek, mint ahogyan a kultúraápolásra a civil kezdeményezést kell előtérbe helyezni. Központi támogatásra aligha számíthatnak, hiszen a felülvezéreltség markánsan jelen van a kultúrpolitikában, nyilván itthon kell pályázni, mert van rá lehetőség. Tavaly voltam Ipolyságon, Érsekújváron, illetve Zentán is a Civilkurázsi rendezvénysorozat kapcsán, tanulságos körút volt: a helyi nehézségek és lehetőségek mellett elsősorban az anyaországi, vagyis honi kül és -kultúrpolitika tétlenségében látták a problémák jó részét, és ebben nagyon nagy igazság lakozott! De talán új szelek fújnak...

MDG: Minden önszerveződés társadalomépítő, civil kurázsit erősítő hatású. A Szövetség céljai mellékhatásaként milyen kedvező fejlődést érzékeltek?

KAZ: Ismert és elismert a KITÁSZ, de ez nem öntömjénezés, hiszen ennek záloga a tagszervezetek aktivitása, ismertsége és szakmai elismertsége elsősorban. Egy szövetség önmagában vajmi keveset tud tenni, ha a tagok nem egy hajóban eveznek, vagy nem egy irányba teszik mindezt. Civil terület a mozgástér, egy-egy rendezvény kulturális hozadéka túlnő a „hely" szellemén, s ezzel a Szövetség máris nem hiába dolgozott. És van mögötte múlt, hiszen 1992 óta működik, igaz, korábban Irodalmi Társaságok Szövetsége néven. Hajdanán Varga Domokos „találta ki", ő volt az első elnöke, később tiszteletbeli elnöke a szervezetnek, akit nem kell bemutatnom, azt hiszem. Ugyanakkor a kétévtizedes múlt alatt számos olyan rendezvény volt, amelyen először szóltak az előadók Petőfi Erdélyéről, Aranka Györgyről vagy Wass Albertről. És a visszhangok nem maradtak el...

MDG: A kilencvenes években bekövetkezett változások kedvező és kedvezőtlen hatásait összevetve pozitív, vagy negatív jellegű az addíció?

KAZ: Összességében pozitív, a legutóbbi vándorgyűlés immár a huszadik volt a sorban, tehát nem felesleges a kultúrmisszió.

Márkus Deák Gábor