Bűn és bűnhődés

Az a szép az egészben, hogy ehhez nincs is szükségem Dosztojevszkijre. Bűnök és bűnhődések ezrével fordulnak elő a világban és akkor még nem is túloztam egyáltalán.

A kettő ugyan nem áll arányban, ahogy a józan ember azt elgondolná: ahány bűn, annyi bűnhődés. Még mit nem?! 
      - Nagyot téved a butácska józan ember, amikor ilyesmit gondol, mert ha így lenne, akkor kimaradt volna ebből a gyönyörű földi banzájból teljes egészében az úgynevezett több ezer éves történelem és sokkal unalmasabb lenne minden, de minden, ami körülvesz minket. Igaz ugyan, hogy a jámbor lelkek naphosszat örömtáncot járnának, és az üdvpolitikusoknak vakító aranyszobrai talpazatán pontos időben osztanák a napi buggyantott levest, de az is megtörténhetett volna, hogy még mindig ott ücsörögnénk a Paradicsomban sóváran fixírozva az almát.

      - Na, képzeljük csak el! Kinek volna ott például mobiltelefonja...? - és persze minek? Hogy felhívhassa a paradicsom másik végében unatkozó ismerősét, és elmondhassa, jól vagyok, ma sem történt semmi, a blogomba is beleírtam egy újabb nagy macskakörmöt a tegnapi alá. 
      - Nagyon jó itt a paradicsomban, jó a levegő, semmi szmog, az ellátás tökéletes, majdnem olyan, mint egy emeltszintű nyugdíjas otthonban valahol szubalpin klímában, egészséges környezetben csak hát...
      - Ki lehet ezt mondani egyáltalán? Azon gondolkodnék bizonyosan, hogy el kellene menni egyszer a széléhez, ha egyáltalán van neki. Azon túl mégis mi lehet? Látta már valaki? Én nem merek odamenni, mert én gyáva vagyok és amúgy is tiltva van. Viszont őszintén csodálom mindazokat, akik néha közénk vegyülnek és mesélnek. Azt mondják van széle a paradicsomnak, látták, kinéztek belőle és elborzadtak. 
      - Messziről nézve nagyon érdekes megállapítani a legfőbb tanulságokat. Itt a középen még nyugalom van, épp úgy, mint egy rendes birkanyájban, de újabban kicsit megszaporodtak a felvilágosult közénk vegyülők és már nem is értik egymást, szerintem végveszélyben a paradicsom.

    -  ...de a répa, meg a karalábé is mert mennek az árak - egyenlőre még csak bandukolnak, de mind-mind egy irányban. Sokak szerint rossz irányban. És vannak, akik már háborút vizionálnak, mintha az jó lenne nekik. Ha mást nem hát polgárháborút, mert ez így tovább nem mehet - azt mondják. Mintha az megoldás lenne bármire is. Na, jó lehet egy kicsit rabolni, öldökölni, meg sok minden olyasmit elkövetni, ami egyeseknek nagyon hiányzott a paradicsomból, nőket erőszakolni, meg ilyesmik, de nehéz útját állni a tülekedésnek, mert üzlet is van benne, nem csak vad szenvedély. Kiváló üzlet, politikamentes, és őszinte. Ha meglódul a tömeg csak figyelni kell az irányát, s elébe menni a gerjesztett várakozásoknak. 
      - Sőt gerjeszteni a várakozásokat. Ez a legjobb. Útközben persze ajánlatos mindenféle címkéket rábiggyeszteni, ünnepeket kreálni köréje, hogy mozgásban maradjon az egész miskulancia, fogyasszon a népség katonaság, ahogy régen is ordítozták, mindegy  micsodát, ízesítőt a levesbe vagy fegyvert, egyre megy.

      - A nejem december huszonnegyedikén született ágyútűzben kéken két pici öklöcskéjét kékre szorítva, mint aki nyöszörögve átkozza a nagyszerű pillanatot. Gasper, mint megemlítette, november hetedikén. Az is egy ünnep volt. Megtanultuk az iskolában, hogy aznap reggel az AURORA cirkáló adta meg a jelet a forradalom kitöréséhez, és a forradalom azonmód kitört, amint az Aurora cirkáló a jelet megadta. Bizony...

     - És erről lett nevezetes az Auróra cirkáló, nem pedig arról, mint azt valahol éppen a napokban olvastam, hogy az orosz japán háborúban megsemmisült a teljes cári flotta és egyedül ennyi maradt belőle. Állítólag pont ez, az AURORA, hát nem érdekes? Hazavánszorgott. és akkor megkezdődött egy világra szóló hősi korszak, melynek dicsőséges napjait jobban ünnepeltük, mint a karácsonyt. És ha a japánok jobban céloztak volna akkoriban...? Álmodozni persze lehet, csak felesleges.

      - Tulajdonképpen mindezeket csak bevezetőnek szántam egyszerű kis történetemhez, az én bűnömhöz és hosszas bűnhődésemhez, amit valószínűleg meg is érdemeltem.

     - Ott volt a polcon az a Dosztojevszkij féle, a nővérem már beleolvasott, de azt mondta szörnyű és inkább abbahagyta. Nekem sem tanácsolta, mert alsós elemisták mesekönyveket olvassanak inkább, a Kincskereső kisködmönt, meg A rab ember fiait, de legalábbis a Kököjszi és Bobojszát, és ne ilyen súlyos dolgokat, még akkor sem ha állandóan a bűn mocsarában fetrengenek ahogyan én is. 
      - Ebből is látszik, hogy ő sokkal jobban megjegyezte a vasárnapi iskolában tanultakat mint én, mert tudott idézni olyan dolgokat, amiket én meg sem értettem. Nem féltem én a bűntől, csak a paráznaság bűnétől, mert ennek a hangzása is rettenetes volt számomra. Én csak olyasmivel foglalkoztam, mint körülöttem a többiek és egyiket sem láttam a bűn mocsarában fetrengeni, még ősz végén sem, a nagy körtetolvajlások idején sem. Tudvalevő, hogy ilyentájt már ki sem dugják meleg szobáikból orrukat sem a kerttulajdonos polgárok, hideg van, hamar sötétedik, a levelek is lehullottak többnyire, de a Vilmoskörte dacol a hideggel, szinte jólesik neki, kitart és jól látható, szinte kínálja magát a sötéten nyirkos ágakon.

      - Mégis éreztem valami homályos gomolygást, ami olykor-olykor megindult bennem, s valami azt súgta, ezt talán mégsem kellett volna. Lehet, hogy ez volt annak homályos megsejtése, hogy mégis bűnt követtem el...? Ilyen alkalmakkor - lévén mégiscsak okos kisgyerek - elgondolkodtam - benne van ez a Bibliában a parancsolatok között vagy sem..? A paráznaság benne volt - attól rettegtem - de a Vilmoskörte például nem volt - és ha nem volt, hát megnyugodtam, pedig nem kellett volna.

      - Írtam már Antalka néniről, a grófnőről, kit a koreai háború miatt hagytam cserben. Ebédet hordtam neki a Vadrózsa utcába, s aztán futás végig a Hermann Ottó úton az iskolába. Egy szerdai napon / minden szerdán fél egy órakor volt őrsgyűlés/ kicsit késve érkeztem az eseményre, a többiek már benn ültek szépen egyenes derékkal hátratett kezekkel, a katedrán a piros nyakkendős úttörővezető-néni beszélgetett halkan valakivel, nem is fontos kivel, engem azonban kedvesen üdvözölt és megkérdezte merre jártam...?
      - Úgy meglepődtem, hogy egy szót sem voltam képes kinyögni. Tudtam mi lesz a program, mert állandó téma volt az imperialisták, és csatlósaik elleni buzgólkodás és kitartó harc, miközben én egy itt felejtett öreg népnyúzó imperialistától érkezem és a kezemben az a szatyor, jaj csak arról ne kérdezzen senki, miért járkálok naponta mosatlan üvegekkel iskolába...?

        - Végül is minden jól ment, a korábban kijelölt pajtás megtartotta színvonalas elitélő előadását, s aztán határozatot hoztunk az amerikai imperialisták és csatlósaik szigorú megbélyegzéséről. Már csak a következő heti beszámolót tartó pajtás megnevezése volt hátra, de ez engem soha nem érdekelt, mert itt a Rózsadomb tetején sok jó, megbízható elvtárs lakott és az osztálytársaim között voltak számosan, akik imádtak szerepelni, határozott elemista elkötelezettséggel politikailag megnyilvánulni, és főleg idézgetni nyilvánosan a tekintélyes papák tekintélyes újságaiból. Az úttörővezető pajtás azonban nem vette figyelembe a meredező kezeket, s ezek nagy bánatára határozottan rám mutatott. Téged még nem hallottunk pajtás, legközelebb téged szeretnénk meghallgatni. 

       - Tudtam én, hogy nem lesz legközelebb, mert addig vége lesz a világnak, kihűl a naprendszer és nem kell jönni többé iskolába. Ergo egyáltalán nem törődtem vele. Jól telt a hét, éppen kitavaszodott, a Vasas pálya feletti domboldalon kifeküdtünk széttárt karokkal a sziklák alatt, hogy az egyre erősödő nap minél jobban érhessen, miközben az a hülye Janika átmotorozott rajtunk a Gilerájával gázfröccsöket adva, ami az alapjárati egyszerű brummogás után rengeteg szétfröccsenő nyálzuhataggal járt, aztán fociztunk éjjel nappal, és egyszer csak kedd este lett. Egész éjjel forgolódtam, éreztem, hogy valami nagy hazugsággal kell most előállni.

       - A mumpsz, mely kiváló betegség volt ilyen alkalmakkor, már nem jöhetett számításba, még az ősszel eljátszottuk kettesben az öcsémmel, aki felfedezte, hogy a mi kis alumíniumdobozos néprádiónkon valami véletlen folytán az éberség kijátszásával fogható Bécs autofahrenunterwegs című déli adása. És abban nem volt „gyíjaló gyíjaló gyíja trap trap, ja de szép idő a vacsoraidő", meg völgyvidéken és hegygerincen át sem volt, nochdaczú' még Sztálin elvtárs kedvence  Szúlikó sem.

     - Hajnaltájt kifeküdtem meztelen hassal az ágyam mellé, mert valami hasfájásfélét kellett szimulálnom, jobb nem jutott az eszembe.  Mire a nap felkelt már vacogtam rendesen, s Anyám kezelésbe vett. Kamillateát főzött, rengeteget, mind meg kellett innom, és beleegyezett, hogy aznap otthon maradjak, csak Antalka néninek vigyem fel az ebédjét, mert az nem maradhat el. Délután pedig át kell mennem Róhm doktorhoz, ilyen semmiségért mégsem lehet ideszalajtani. Csak valami múló rosszullét lehet, mondtam vigasztalóan Anyámnak, hogy ne nagyon aggodalmaskodjon, aztán felszaladtam Antalka nénihez a Vadrózsa utcába, onnan pedig Róhm doktor rendelőjébe a Pasaréti út Gábor Áron utca sarkára, hogy a várószoba szép nagy zárt üveges könyvszekrényét bámuljam a manóval, aki bentről vigyorog, miközben ujjacskájával pajkosan figyelmeztet: "könyvet még Neked sem adok kölcsön".

      - Róhm doktor kedves ember volt, tökéletesen értett a gyerekek nyelvén, ismerte a trükköket, hazugságokat, s éppen ezért rendelt majd minden bajra beöntést, ami egyszerű házilagos gyógyszer, nevelő hatása pedig meglepően sikeres. Az ő gyerekkorában még valószínűleg ismeretlen volt a logopédia, mert minden létező beszédhibának gyakorlójaként, sokszor egyáltalán nem értettem mit is akar mondani. A beöntést természetesen kiutalta, és másnap reggel arra ébredtem, hogy csak összegörnyedve tudok lekászálódni az ágyamról. Rettenetes fájt a hasam, alul is felül is, mindenhol, és egyáltalán nem értettem az egészet. Hiszen tegnap még semmi bajom sem volt. Délután persze már korán ott görnyedeztem a váróban, szemben a gonosz irigy törpével, akit most már képtelen voltam kedélyes manócskának látni. Újabb beöntés, valami fertőtlenítővel, vagy micsodával kombinálva, és már nem volt erőm többé felmenni a Vadrózsa utcába.

       - Így jött el a szombat délután, kínok és gyakori beöntések között. Apám a bútorokat tologatta a padlósúrolás szükséges helyzetei szerint, nyitva volt ajtó ablak, fáztam. Anyám rekamiéján ültem reszketve egy bilin, bömbölt a kis zöld néprádió, apám időnként abbahagyta a súrolást, figyelt, Rákosi beszélt szociááálizmusról, nagyszerű felszabadulásunk ünnepéről, nagy tanítónk népünk atyja Sztálin elvtárs elévülhetetlen érdemeiről. Anyám időnként megkérdezte van e már valami, de csak a fejemet ráztam. 
      - Nem volt már bennem semmi csak a fájdalom. Este átjött Rohm doktor, megvizsgált, abbahagyatta a beöntést, beszélt a szüleimmel, de csak a kórház szót értettem. Ránézett az órájára, komoly volt és még azt is értettem, hogy jó akkkoh höhtön holnap heggel....

      - Mint valami üdvözítő megszabadítást úgy vártam a vasárnap reggelt. Én kész voltam mindenre, legfőképpen az indulásra, tiszta alsóneműt kaptam, semmit nem ettem, az is megnyugtatott, hogy aznap nem Apám prédikál, de a második harangszó után már tudtam, hogy valószínűleg csak Istentisztelet után kerülhet rám a sor. A kórház várhat, addig is jobb, ha bemegyek szépen a vasárnapi iskolások közé. Ott görnyedtem azon tanakodva, hogy van e ma úrvacsora, vagy sem. Kiszökhetnék, és beleshetnék a templom nagyajtaján, megvan-e terítve az úrasztala, mert akkor bizony szenvedéseim nem érnek véget az Istentisztelet befejeztével. Amikor pedig végre felzengett a himnusz, megkönnyebbülten kerestem apámat a tömegben. Ismerős orvoshoz mentünk a János Kórházba, bosszúsan csóválta a fejét, korábban kellett volna - mondta, s alig egy negyed óra múlva már megszabadulhattam a fájdalomtól. Nagyszerű dolog belezuhanni a sötét öntudatlanság állapotába, amikor a gondokról teljesen elfelejtkezhet az ember.

     - Ütemes tapsra ébredtem, valahonnan távolabbról érkezett, hasonló volt az előző napihoz, de itt más hangok is belekeveredtek - „éjjenrákosi éjjenapárt, éjjenrákosi éjjenapárt", meg valami üvegcsörgés, aztán egy női hang ami egyáltalán nem illett az előbbiekhez.

      - Nézd, hogy meredezik a kis aranyos, és milyen kék - és a másik: hagyd már ne pöcköld már, nem rugó az, még fájhat neki. Aztán távolabbról egy idősebb morcos hang: nem szégyellik magukat, ostoba némberek...? 
      - És megint az első.
      - Mit fáj az magának öreganyám...! Nem teszek kárt benne.
      - Nézd ébredezik, hallottam újra a második hangot és résnyire nyitottam a szemem. Hatalmas színes selyemvirágok közeledtek, kicsit sötétebb is lett minden, és a selyemvirágok között két óriás valami készült pont velem szemben kibuggyanni. Akkor pedig a másik oldalamon is közelebb hajoltak ugyanolyan selyemvirágok, de azok csak úgy magukban minden buggyanás nélkül, és ekkor újra megszólalt a harmadik, hogy hagyják már békén azt a szerencsétlen gyereket, és szégyelljék magukat, nem ő tehet róla, hogy idehozták a női osztályra.

       - Egyetlen szemvillanás alatt tisztában voltam a helyzettel. Betoltak anyaszült meztelen kéken meredezve a női osztályra, hogy ne zavarjam odaát az ünnepi beszédeket. De legalább betakarhattak volna a szentséges Atyaúristenit...! 
      - Ahogy rájöttem a valóságra, számolni sem kellett, jött a megváltó sötétség. Valószínűleg elájultam. Néhány nap múlva felkelhettem, a nővér ki akart segítni a folyosóra, de már messziről láttam néhány virágmintás sétálgatót és visszahőköltem. Na nem, oda nem, inkább meghalok. 

     -  Végül is szinte kisurrantam a kórházból, amikor kellett, és sokáig kísért a bűntudat Antalka néni miatt, akit többé nem is láttam. A koreai háború tombolt tovább, megbélyegeztük és határozottan elítéltük rendes időközönként az imperialistákat és csatlósaikat, megjöttek a csivitelő koreai árvák, akikkel később csehszlovák mackónadrágok ügyében remek üzleteket lehetett kötni, s nekem összerándult a gyomrom minden rózsamintás selyem pongyola láttán, de különösképpen április negyedike, hazánk felszabadulása ünnepének közeledtével, mert képtelen voltam elfelejteni a pillanatot, hogy friss operáltként, anyaszült meztelen kéken és látványosan meredezve ébredezem a női osztályon.