Csomós Róbert: A MOSOLYGÓ OROSZLÁN ESETE 1/4

Graumauser úr kora ifjúságától kezdve mélységes hódolója és tisztelője volt a női nemnek, de igen finnyás ízlésű és válogatós volt férfiereje teljében is, hát még most, amikor alig állott a lábain.

 

 

 

Mikor Graumauser úr kosarat kapott a Szép Zsuzsától, nem esett túlságosan kétségbe. Hányatott életében (és önöknek elárulhatom, Graumauser úr jóval túl volt már élete delén) sok szerelmen és szakításon lábalt már át, több-kevesebb szerencsével. Miért kellett volna hát deres fejjel kétségbeesnie, ha tüzes fiatalsága idején (amelynek éveit jól kihasználta) sohasem volt pesszimista?

Bizony, most is volt nála tartalékban egy hölgy, abból az úgynevezett „jó társaságból" amelyet annyira unt, utált, és ahová hetenként kötelezően eljárt pofafürdőre unatkozni.

Nos, hát itt, ebben a társaságban szúrta őt ki magának, vette üldözőbe S. Éva, egy, a búbánat elől a másvilágra menekült orvos özvegye, akihez - kellő óvatossággal persze - magánlátogatásokra is el-elmerészkedett.

Az összejöveteleken a büfé csapnivalóan szegényes volt, az italok korántsem folytak olyan bőven, mint szócséplő duma. Ráadásul Árgus szemek kísérték Graumauser urat, aki így még az itt-ott előforduló jobb falatokat sem tudta magának kipecázni, és vacak, fujtós tojásos szendvicseken fuldoklott a sok jó étvágyat kívánás közepette. Ah, a főtt tojás! A majonézzel éppen csak megcseppentett orosztojás, a hagymás töltött tojás, és minden más tojás! Hogy utálta Graumauser úr a tojást, és mennyire szerette (volna) a sonkát aszpikban feltekercselve, na meg a szalámit, a magyar, az olasz szalámit, jó bajor sörrel leöblítve. A beszélgetések témájáról ugye felesleges szólnom: az a szalongarnitúra izgalmas megvásárlásától, a hálószoba érdekfeszítő tapétájáig, a fürdőszoba szenzációs csempéjéig, és az új autó nemes tulajdonságainak taglalásáig terjedt. Graumauser úr pedig a babilóniai művészetről, Hieronnymus Bosch infernói képeiről, Delacroixról, a nagy francia impresszionisták képeiről Degas, Manet, Coubert festészetéről szeretett volna beszélni, vitatkozni.

Na, S. Évánál sem álltak jobban a dolgok. A hatalmas, mindent tudó hűtőszekrény dugig tömve volt fagyasztott csirkével, amelyeknek vatta ízét, na meg az aggkori végelgyengülésben elhullott Argentin marhák fagyasztott, rágós húsát épp úgy nem szerette, mint a tojást, amelyből ugyancsak jó pár tucat volt S Évánál beraktározva. Voltak még vacak, ízetlen, olcsó sajtok, fűrészporból, krumpli-lisztből, csirketollból összeállított felvágottak, filléres-májas, nylonba töltött virsli, márkátlan tucatborok, gyenge sörutánzatok, minden, ami olcsón kapható a szupermarketekben. Friss borjúhús, bélszín, holland-ementáli, olasz-parmezán, magyar-szalámi, krevett, táskarák, homár, languszta, bajor-sör, régi évjáratú Mount de Rothschild... sehol egy szál se. Miért is inkább Graumauser úr üres hasa, korgó gyomra dacára, rendszerint egy teára szorítkozott.

Mindegy! Hősünk lába alatt már égett a talaj, vagyis jobban mondva nem is volt már föld a lába alatt. Kétes jövedelmei bedugultak, mikor a Szép Zsuzsa túladott rajta, már éppen a kilakoltatás előtt állt. Hová is mehetett volna a rengeteg könyvével, az évek során rárakodott sok-sok felesleges vackaival, és a büdös kandúrmacskájával, mikor már neki magának is szinte szétestek a porcogói az öregségtől?

Nem volt más lehetősége, ki kellett mondania a boldogító igent!

Mindezt most nem azért írom meg, bocsátom előre, hogy igazoljam Graumauser urat. Őt akkor még semmi bűnös szándék, semmi előretervezettség nem vezette. Egyszerűen csak mentette a bőrét.

 

 

*****************************************

 

 

Így hát, a minden ünnepélyes külsőséget nélkülöző polgári procedúra után Graumauser Edward beköltözhetett az új felesége tágas otthonába, miután egy ügyvédnél aláírt pár ív papírt, amelynek szövegét végigolvasni sem volt türelme. A számára zűrzavaros hivatali nyelven megfogalmazott, inkább a kereskedelmi, mint a házassági, vagy pláne az érzelmi tartományba tartozó szerződésből annyit azért megértett, hogy az semmi jogot, vagyoni rendelkezést nem hagyott nyitva a részére, legalábbis az új asszonyka életében. Hohó! De hát miért halna meg egy, a legszebb férfikorban lévő özvegyasszony, akinek még az anyja is jó egészségnek örvend, és aki, mint azt látni fogják, szívósan ragaszkodik az életéhez és a vagyonához?

Ezek után az új menyecske befizetett egy nyolcnapos velencei nagycsoportos társasutazást, és a már fenn említett társaság, na meg S. Éva széleskörű rokonságának hűhója közepette nekiindultak az új életnek,

Persze Graumauser úr, ha nem is Hawaiiba való utazásra, de legalább egy Pálma de Mallorcai, vagy a Kanári szigetekre szóló magántúrára számított, ám azért szerette Velencét is. Szerette a Museo Civico Correr visszhangos márványtermeit, Tiziano, Carpaccio, Giovanni, Bellini, Veronese festményeit, a Museo Di San Marco vesztibűljének emeleti helységeit, a félreeső lagúnák tavernáinak ínyenc falatjait, és a még félreesőbb lagúnák szép-lányait. Ám most a fényképezőgépeiket és műfogsoraikat csattogtató turistabanyák közé szorítva, az idegenvezetők halandzsás vezényszavaitól űzve rohant olcsó giccseket, „emléktárgyakat" vásárolni, ronda szemetes ételszagú pizzériákban állva falta fel a tízóraiját, etette a Szent Márk tér elhízott, elszemtelenedett, büdös galambjait, szóval megtette mindennek az ellenkezőjét, amit tenni szeretett volna, ha a saját pénzén egyedül utazik. Csakhogy Graumauser úrnak nem volt saját pénze, az asszonyka még zsebpénzt is „elfelejtett" adni neki, csupán egy sérvkötőszerű, házilag varrott biztonsági zsebben hordhatott magánál egy kisebb dollárösszeget, de ehhez a játékszabályok értelmében nem volt szabad nyúlnia. Egy ritka percben, mikor magukra maradtak az egyik régiségboltban, egy valódinak tűnő muránói üvegkelyhet és egy Benvenuto Cellini stílusában készült cukorfogót pillantott meg, de Éva bekattintotta a ridiküljének zárát: hülyeségre nem adunk ki pénzt! Óh, ez az átkozott táskazár kattanás... meg a határozottan kihangsúlyozott többes szám, amely nem társulást, de királyi felségtöbbest jelentett, mennyire megsebezte Graumauser úr önérzetét és szívét! És még hányszor, de hányszor kattant be ez a táskazár ínycsiklandó illatokat árasztó kisvendéglők előtt... Ne csodálkozzunk hát a továbbiakon, és ne csak Graumauser úrban keressünk hibát az elkövetkezendőkért.

Na de várjunk csak! Az előbbi fejezetben ugyebár nászútról írtam. Hát ez a meghatározás, vagyis amit általában nászút alatt értenek az emberek, nem ideillő kifejezés és fogalom. Graumauser úr kora ifjúságától kezdve mélységes hódolója és tisztelője volt a női nemnek, de igen finnyás ízlésű és válogatós volt férfiereje teljében is, hát még most, amikor alig állott a lábain. S. Éván pedig kegyetlen nyomokat hagytak a vagyon megszerzésének és megtartásának harcai. Így a tradicionális értelemben vett nászútról nincs is mit beszélnünk. Ettől függetlenül azonban miért ne lehetett volna jó a házasság más értelemben? Hát bizony ez más értelemben sem volt jó. Ezt viszont nehéz lenne csak úgy kutyafuttában megmagyarázni, legjobb lesz, ha leírom Graumauser úr egy napját, amely majd, mint egy vízcsepp a tengernek, teljes keresztmetszetét, analízisét adja az egész tragédiának.

 

 

Folyt. köv...

 

 

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
katuska
#5. 2011. augusztus 26. 19:16
Nagyon szeretem ahogy írsz...
dezsoili
#4. 2011. augusztus 26. 17:35
Kedves Robi! Ez nem kritika, csak segítség gyanánt írom be, javítsd alkalmasint, férfiasan előfordul néha: "legszebb férfikorban lévő özvegyasszony". Amúgy várom a folytatást, érdekesnek ígérkezik... Gratulálok, Ili.
zsebike
#3. 2011. augusztus 24. 16:39
Nagyon kellemes írás, végig kellett olvasnom. Várom a folytatást, Graumauser Úr egy " csodás " napjáról:
zsebike alias Kata
Balage
#2. 2011. augusztus 24. 09:01
Megmosolyogtam. Kíváncsi vagyok a folytatásra is ;o)
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

MEGÉRKEZETT A HAB FILMZENÉJE!