Dörmögő Dömötör-Téli csoda az Állatkertben

Verses mese állatok főszereplésével a közösség, a szeretet, az egymásra figyelés erejéről.

Téli csoda az Állatkertben

 

 

Januári sötét napok,

zúzmarásak, faggyal teltek,

jég-markukba szorították

mind az egész Állatkertet.

 

Trombinak, az elefántnak

 reszketett a fülcimpája,

hiába terített szegény

egy gyapjú-pokrócot rája.

 

Zsiráf Zsiga megpróbálta

behúzni a hosszú nyakát-

ámde addig így sem ért fel

 mit hordott, a télikabát.

 

Nem ehetett friss takarmányt

Malvinka, a csíkos zebra,

rá kellett fanyalodnia

e helyett a konzerv-zabra.

 

Floki majom csodálkozott:

„Csípjetek meg, de úgy látom,

banán helyett tucat jégcsap

nőtt a kedvenc banánfámon…”

 

Leopold, az oroszlán is,

az állatok hős vezére,

királyi korona helyett

szőrkucsmát tett a fejére.

 

Sejtette bár, hogy így nem épp

túl fejedelmi jelenség,

ám  úgy vélte: „Mégis csak jobb,

mint ha büszkén csontig fagynék…”

 

Csak a jegesmedvének volt

ily időben vidám dolga-

s ha nekem jó, mit érdekel

ha más fázik- úgy gondolta.

 

Vígan ugrált hát a jeges

vízbe, hogy aztán utána

kifeküdjék napozni a

dérrel lepett kősziklákra.

 

Jó étvággyal falta délben

ízletes, bő hal-ebédjét-

míg társai nem bírtak egy

falatot enni szegénykék.

 

Ám egyszer csak a Hótündér

megszánva az állatokat,

Földre száll, s az Állatkertbe

nagy titokban ellátogat.

 

Varázspálcájával álmot

terített az emberekre,

majd így szólt az állatokhoz,

aranyhaját meglibbentve:

 

„Emlékszem, kislány koromban,

mikor tündér-inas voltam,

milyen sokat sétáltam itt..

Ezért aztán úgy gondoltam,

 

hogy a sok boldog óráért,

miket nekem szereztetek,

megérdemlitek, hogy én is

értetek most csodát tegyek:

 

Ha mind beleegyeztek e

különleges varázslatba,

előrehajtom a naptárt,

januárról  júliusra…

 

Az emberek meglepődnek

kicsit tán, ha felébredtek-

ám azután örülnek majd

a váratlan jó melegnek.

 

 

Nektek pedig őnáluk is

e változás jobb lesz talán:

újra jut  Malvinnak friss zab,

Flokinak mézédes banán,

 

kucsma helyett díszkoronát

viselhetsz megint, Leopold –

( Jól tetted, hogy kucsmát húztál,

magad ezért nehogy  okold!)

 

Egyedül a jegesmedve

víg élete ér majd véget:

megizzadsz majd, lehet, pajtás,

ha nyári nap heve éget..”

 

„No, azt már nem!”-kiáltott fel

mérgesen a megszólított:

„Az a jó csak, mi nekem jó-

s ettől bizony nem tágítok…

 

Hogy másoknak könnyebb volna

júliusban, könnyen lehet-

de mért adnám más kedvéért

fel az aranyéletemet?

 

Jobb lenne, ha a hideghez

minden más is hozzászokna:

a válaszom ezért hát ”nem!”

És fityiszt az orrotokra..!”

 

„Ha ennyire önző vagy, hát

minden beszéd felesleges…

Látom, hogy nem csak a neved,

de medve-szíved  is jeges…”

 

Szólt a tündér szomorúan-

ámde aztán hozzátette:

„Hogy ha meggondolod magad,

szóljál csak a verebeknek,

 

ők aztán majd a jó hírrel

elrepülnek hozzám gyorsan,

s akkor újra megjelenek,

hogy a hibád helyrehozzam..!”

 

„Még hogy hibát! Milyen hibát?!”

-fortyogott a jegesmedve

még másnap is…ám úszkálni

bizony nem volt immár kedve.

 

Mi több, szinte rossz kedve lett

a sok nyomorultat látva,

kik vacogva burkolództak

pokrócba és nagykabátba.

 

Elment a jó étvágya is,

alig csúszott le a torkán

a legkisebb, nyiszlett keszeg..

„ A te bűnöd ez, boszorkány!”

 

dühöngött-ám csak magában,

hogy a Tündér meg ne hallja…

S egyszer csak szeme rátévedt

egy zsibongó veréb-rajra..

 

„Mitől vagytok oly vidámak

ebben a zord télidőben?

Hiszen látom, áztok-fáztok,

s eleségetek sincs bőven?”

 

„ Nem fázunk, mert összebújunk!”

-felelte egy öreg veréb-

„S ki morzsát lel, hát megosztja

másokkal az eledelét…

 

Egyedül nem lehetsz boldog:

jóban-rosszban osztozni kell-

s ki e veréb-bölcsességet

érti, sok-sok barátra lel..!”

 

„A mindenét!”-pattant talpra

ezt hallván a jegesmedve-

„Tiszta csoda, hogy mennyi ész

fér a csöpp kis fejetekbe…!

 

Hát az én nagy kobakomba

mért ne férne akkor több még?

Kapjatok hát szárnyra gyorsan,

s hívjátok a Hótündérkét!

 

Sok didergő barátomnak

hadd csináljon nyarat végre-

én legfeljebb bebújok majd

déltájban a jégszekrénybe…!

 

De még ott is tágasabb lesz,

boldogabb és jobb lesz nékem,

mint a dölyfös, önző magány

szívszorító börtönében…!”

 

És úgy is lett: januárra

e különös esztendőben

július jött…s e csudának

tanulsága akad bőven…

 

 

 

 

 

 

 

Legolvasottabb cikkek