Egy élet munkájának gyümölcse

Ez van. Ennyi jár. Ennyi jár?

Maga elé bámult

nézte lába alatt

az aszfaltot. 

A belvárosban árult

egy ABC üzlet előtt,

nem kapott asztalt ott.

Sovány árukészletét

a földre pakolta,

tán újságra,

s így engedte egész életét

áruba bocsájtva

a látványvásárba.

Mert a szemünknek,

mi folyton becsap,

hiszünk igazán,

a megbízható szívnek,

mi igaz irányt mutat,

kacagunk a szaván.

Néne tudta ezt,

nagyon is jól tudta,

hetven felé

„Ha megnyerem a szemet,

eltűnik a portéka,

s indulhatok hazafelé."

Arra már nem gondolt

ilyen örömmel

s arcán mosollyal,

otthon-e még, mit mondott.

A ház, csöpögő eresszel,

teli s tele magánnyal?

Az egyedüllét vagy

az éhség hajtotta utcára,

nem tudom.

Megkérdezem majd,

s ha titkának van tanulsága,

azt biz megtudom.

De legközelebb lesz-e?

A tél kemény,

és ő sem fiatalodik.

Akár a holnapot megéri-e?

Utolsó remény,

ha utcára merészkedik.

Bár ne látnám többet,

tudván unokák gyűrűjében,

fűtött lakban szépet mesél.

De félek, ahogy az élet

nem tartotta sosem kebelében,

kint, odakint a fagyban, megtalálom én.

Kép forrása