Egy fekete madár

Az előbukkanó kecsua zenei töredékek ugyan úgy lenyűgöznek, mint azt az Újpesten közismert hajléktalant, aki örömében táncra perdült a dalok hallatán.

 

Egy fekete madár

 

Nem emlékszem mikor láttam először muzsikáló indiánokat a pesti utcákon, de elég régóta időről időre megjelennek, zenélnek. Dobgéppel, más elektromos effektekkel tűzdelt műsorukat nyugodtan hívhatnánk a magyar nóta mintájára inka nótának, mégis az előbukkanó kecsua zenei töredékek ugyan úgy lenyűgöznek, mint azt az Újpesten közismert hajléktalant, aki örömében táncra perdült a dalok hallatán.

 

Ez itt most a kívánság helye. Emerson, Lara Fabian, El kondor pasa. Persze nem együtt szerepelnek, hanem szépen sorban, ahogy sikerül egymás mellé hajlítani ezekben a kis epizódokban szereplő műveket. Először az El kondor pasa, illetve Simon & Garfunkel összeállítással készültem el.

A duó eltekintve néhány alkalmi összeállástól 1970-ig volt aktív. Elektronikával turbózott világban üdítő kivételt jelentettek trükkök nélküli zenéjükkel.

 

Először Az 1913-ban Daniel Alomia Robles zeneszerző, és Julio Baudouin szövegíró páros dalát az El kondor pasa-t kerülgetem kicsit. Kecsua zenei világból ered és a verse is kecsua nyelven szólal meg eredeti állapotában. Ezt a nyelvet a mai napig használják Peru indián bennszülöttjei. A korabeli változatot nem ismerem, most mégis általam hasonlónak vélt, a már Magyarországon is gyakran muzsikáló indiánok változatánál, az elektromosan erősített gitár ellenére talán kevésbé mesterkélt változatot mutatok:

 

Youtube link

 

 

Felhívom a figyelmet, hogy a szám végeztével a felvétel automatikusan újraindul, ajánlott a visszalépés.

Ezek után a dalt világhírre emelő amerikai énekes-zenész duó feldolgozását ajánlom:

Youtube link

 

 

Kováts Kriszta és Sebestyén Márta önfeledt, gyönyörű páros játékát muszáj meghallgatni:

http://www.youtube.com/v/5gQSF6uUFqM

 

Legutoljára hagytam Simon és Garfunkel urak egy másik világot hódító szerzeményét, a Bridge over troubled water-t:

 

http://www.youtube.com/watch?v=GYKJuDxYr3I

 

Mindenkinek, de kivált Eliza Beth-nek örömteli zenehallgatást kívánok

 

A kép forrása: történelem6.hu

Márkus

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Eliza Beth
#6. 2010. június 30. 09:55
Első találkozásom ezzel a dallal valamikor a hatvanas években volt, a tévében két csíkos pokrócba burkolt férfi táncolt rá... Ennyire emlékszem a hajdani "klipből"... De a dal örök első lett nálam.
előzmény: markusdeak hozzászólása, 2010. június 29. 23:18
markusdeak
#5. 2010. június 29. 23:18
Csak most tudtam meghallgatni, szép ez a változat is. A madár hozza magát. Köszönöm, hogy küldted.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2010. június 28. 12:32
Balage
#4. 2010. június 28. 15:19
Én is szeretem ezeket a zenéket. Most hallgatózom egy kicsit ;o)
Köszi!
Eliza Beth
#3. 2010. június 28. 12:32
Én még ezt a változatot is szeretem (meg a többit is, kevés kivétellel). Sajna a you-tube-on nem találtam, feldobtam saját tárhelyre megmutatni:
eliza-beth.hu/hangok/spirit_of_the_incas_el_condor_pasa.mp3
Remélem, működik...
Eliza Beth
#2. 2010. június 28. 12:14
Köszönöm, Márkus! Ma jókedvvel megyek dolgozni (((-:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Letörték