EL CAMINO

Akár észrevesszük, akár nem, naponta esnek meg csodák. Ártatlanul, vak szemekkel, érintés nélkül rohanunk mellettük. Természetük és természetünk szerint lényegtelen, hogy történnek-e, átélni kell őket

EL Camino

Régi történet jutott eszembe Sándor Anikó El Camino című könyvéről. Négy éves kisfiammal sétáltunk a Deák téren. Abban a korban volt, amikor a gyermeki lelkekben feldereng, valóban létezik a Mikulás, vagy csupán a felnőttek mindig ugrásra kész, megmagyarázhatatlan ármánykodása. Önmaga előtt is restellve  az izmosodó felismerést, anya és apa talán nem mond igazat, inkább apró ellentmondásokat keresett, semmint nekünk szegezte volna a kérdést. A parkolóban váratlanul elénk toppant egy igazi, fehér vattaszakállas, piros kabátos Mikulás. Végtére is maga az élet a legjobb rendező. Kisfiam lényegtelen epizódszereplővé fokozta le az ajándékba kapott, máskor nagyon is figyelemre méltatott, a világ, szinte minden kincsénél többet érő szaloncukrot. Boldogan ölelte át a testet öltő bizonyíték megtestesült alakját, a túláradó örömtől meglepett Mikulás bácsit, hiszen nincs annál jobb dolog, mint amikor az emésztő bizonytalanság helyét átveszi a jóságos bizonyosság.

Valahogy így vagyok a mirákulumokkal. Akár észrevesszük, akár nem, naponta esnek meg csodák. Ártatlanul, vak szemekkel, érintés nélkül rohanunk mellettük. Természetük és természetünk szerint lényegtelen, hogy történnek-e, átélni kell őket, nem létüket kutatni. Végtére az élet is több, szentebb, mint véletlenszerűen egymás mellé rendeződött részecskék tudatra ébredő játéka.

„Ha más meséli, amit ott átéltem, azt mondom, túl színes a fantáziája.” A „megtért kétkedő”, Sándor Anikó Szent Jakab apostol útján megélt és közreadott élményei „túl színes fantázia” terméke, vagy hihetetlen, mégis megtörtént események beszámolója?

Sorsok szeletei. Férfiak, nők, öregek, fiatalok, hívők és hitetlenek, keresztények, más vallásúak, planétánk legkülönb pontjairól érkező sorsok, negyven napra, nyolcszáz kilométerre egybeforró szeletei. Félresiklott, értelmet kereső, vezeklő, csodaváró életutak találkozása. Hogyan kételkedhetnék kényelmes, újpesti fotelemből a leírtak valós megtörténtében, a vasmarokkal szorított utolsó szalmaszálban, melytől a helyes irányba fordulást reméli a megbillent psziché.

El Camino, Szent Jakab út, a magány, sokszor társas magány útja.  Anikó a Camino Francest, a Francia Utat járta végig Roncesvallétől Santiago de Composteláig, majd Finisterréig. Könyve önmarcangolással telt negyven nap szenvedéllyel, öniróniával megírt története.

Sándor Anikó EL CAMINO Az út, ami hazavisz Jaffa Kiadó

Márkus