Eliza Beth: Kukacka

A régi öregek mesélték, hogy volt olyan ország ezen a földön, ahol mi is békében élhettünk.

Szia! Nem tudod, miért utálnak engem az emberek? Én igazán semmit nem vétettem ellenük! Még soha nem bántottam senkit, nem szóltam egy rossz szót senkihez, nem emeltem kezet senkire. Igaz, nincs is kezem, de, ha lenne, akkor sem arra használnám, hogy verekedjek. Hiszen egy kézzel simogatni is lehet! És az sokkal, de sokkal kellemesebb érzés! Én legalábbis úgy képzelem. Bár engem, és a családomat nem szoktak megsimogatni, csak félrepöckölni. Ha csak ki mertem dugni a fejem a lakomból, máris utálkozva bámultak rám, pedig én is vagyok olyan szép, mint az emberek többsége! Csak kisebb, világosabb, és mozgékonyabb. Halovány bőröm apró gyűrűk ékesítik, de nem vagyok kövér! Ne hidd! Csak gyűrűs. Kígyózó mozdulataimat egy keleti fátyol-táncosnő is megirigyelné, ha venné a fáradságot, és megfigyelne. De nem, ő inkább késsel esik nekem! Ilyenkor aztán nem győzök menekülni.

A régi öregek mesélték, hogy volt olyan ország ezen a földön, ahol mi is békében élhettünk. Akkoriban még nem voltak azok a gyilkos eszközök, amivel manapság harcolnak ellenünk. Bizony, számtalan társamat elpusztították. De ellenségeink önmaguknak is ártottak, és még csak nem is sejtették! Olyan buták, hogy önmagukat mérgezték meg! Mire rádöbbentek, már késő volt visszafordítani a folyamatot! Nagyon-nagyon sok pénzbe kerülne, és még nem fogták fel, hogy az egészségük mindennél drágább. Az pótolhatatlan! Hiába lesz sok pénzük, ha fáj valami, a pénz nem segít!

Mi pedig lassan elveszítjük élőhelyeinket! Képtelenek vagyunk szaporodni, egyre kevesebben vagyunk, és egyre kevesebb táplálékot találunk magunknak. Olyat, ami nem fertőzött! Mert a fertőzött élelemtől elpusztulunk, és nincs segítség!

Most egy maroknyian találkoztunk itt, ez egy jó hely! Úgy tűnik, hogy ide még nem tört be az ellenség, vagy már továbbvonult. De pillanatnyilag egészséges a környezet, és rengeteg táplálék van. Mindegyikünknek van saját lakása, nem kell osztozkodnunk senkivel, békésen megférünk együtt. Időnként kikukkantok a nyíláson, boldogan nyugtázom, hogy még mindig csodálatos idő van. Melegen süt a nap, és egy felhő sincs az égen. Bár a házikóm így egy kicsit melegebb, mint amilyennek én szeretem, de nem panaszkodom. Majd tágasabbá varázsolom. Bejárom keresztül-kasul, és akkor szellősebb lesz! Ebben a kánikulában jól fog esni a kereszthuzat.

Neki is indultam rögvest, és vágtam új ablakot a házam falába. Közben rengett alattam a föld, úgy tűnik, feltámadt a szél odakint. Valami hozzáverődött a házikóm oldalához. Kidugtam a fejem, és mit látok? A szomszéd is épp kinézett. Összemosolyogtunk, és gyorsan meghívtam magamhoz vacsorára. Ő bólintott, és lassan araszolva elindult felém.

A szél játékosan rázta az elhagyott kertben álló fát, egyik alsó ágán két piros alma folyton összekoccant. De ez nem zavarta azt a két kukacot, akik vidáman együtt vacsoráztak az egyik érett gyümölcs belsejében.

Kép forrása