Eliza Beth: Vigyázz, Ede! - (Csúcs)forgalom saga 30. rész

Ede kínok kínját feküdte a kórházban. Törött csontjaira szoros gipsz rögzítette rá az izmokat.

 

Szép fekete cérnával öltögették össze a karját, sejtette, a gipsz alatti műtéti varrás is hasonló lehet. Jobb lába égnek meredt, szerencsére nem neki kellett szinte függőlegesben tartania, erős madzagon lógott. Szívesen megvakarta volna az orrát, de nem engedték a merevítők. Elmélázott, hogy is kerülhetett ilyen alantas helyzetbe...

 

Napok óta rutinból vezette a 173-as buszt az unalomig ismert útvonalon. Aranka ma kék csíkot viselt a harisnyáján, boldog mosolyt az arcán, és Lökött Mártont az oldalán. Ede gyakran pillantott a póttükörbe, mégsem vette észre az első ülésen mérgesen gubbasztó asszonyt, aki árgus szemekkel követte minden mozdulatát. A fúria terveket kovácsolt, de egyik sem volt békés.

Ede szíve nagyot dobbant, amikor újfent meglátta Arankát. Mázlim van, hogy visszafelé is velem jön - gondolta. Még egyszer gyönyörködhetek benne. Úgy tűnt, valami súlyos ketyerét vásárolhattak, eléggé elferdítette Lökött Márton gerincét. A férfi udvariasan maga elé engedte Arankát, de a súlyos táskát ráemelte a sarkára. A jegyszedőnő kecsesnek nem mondható mozdulattal Ede lába elé vetette magát. A sofőr készségesen ugrott felsegíteni, miközben a fúria pillantása égette Aranka bőrét. A póruljárt asszony hátrabicegett, nyomában a bűnbánó feltalálóval.

Ede hátrafordult, hogy helyére ülve folytassa útját, amikor meglepődve akadt össze a tekintete a fúriáéval.

- Hát te? - kérdezte csodálkozva.

- Megyek haza - volt a válasz, arcon szétömlő mosoly-kísérettel.

- Oké, máris indulok - ellenőrizte utoljára szívszerelmét a visszapillantóban, aztán a gázra lépett. A 173-as meglódult, hogy behozza a késését. Nem vette észre, mikor tűnt el a fúria, ráfeledkezett a kék csíkra, melynek érzéki tekergőzését kissé lerontotta a mellette megjelenő, lefelé szaladó harisnyaszemgarmada.

Lökött Márton nevéhez híven ismét alkotott. A nehéz táskát maga előtt tartva lekászálódni készült, amikor egy sietős útitárs meglökte, kibillentve amúgy is kényes egyensúlyából, amit Béla beépítendő tartozékának köszönhetett. A táska meglódult, Aranka repült. Odalent a várakozók szebben dőltek, mint a Domino-day építőanyaga. Aranka rögvest elhatározta, hogy megerősítő jóslatot kér Borzalmas Boritól, valóban Lökött Márton-e az ő rég vágyott hercege.

Ede folytatta útját. Vállat vonva elhessegette azt a komor szempárt, mely néha eszébe villanva az étvágyától is megfosztotta. Valami belső sugallat mégis arra késztette, hogy a munkaidő végén vegyen egy csokor virágot.

Az ajtón belépve azonnal kemény ütés érte az előrenyújtott karjában pompázó rózsákat, melyek természetesen nem voltak képesek tompítani a sodrófa erejét. Másik karját védekezően maga elé emelte, miközben kétségbeesetten próbálta viccesre venni a szituációt.

- És a söröm hol marad, drágám?

A fúria baseball-játékosokat megszégyenítő precizitással ütötte el a feldobott sörös pekedlit. A folyékony kenyér szilárd tárolója nagyot csattant Ede homlokán, lerobbantva a zárófület. Habzott, és sörízű lett a világ. A férfi lenyalta a száját, és a felesége felé lépett. Arra még emlékezett, hogy a sodrófa közelített az arcához, aztán megcsúszott a kifolyt sörhabon...

 

 

 

A csúcsforgalom saga előzményei és folytatásai

A kép forrása: http://www.vital.hu/files/images/i_labtores.jpg


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Eliza Beth
#7. 2010. július 28. 18:02
Ahonnan a napfény.... fentről, de pontosabban nem tudom behatárolni...
előzmény: Balage hozzászólása, 2010. július 28. 11:14
Balage
#6. 2010. július 28. 11:14
:DD
Hát ez nagyon szuperre sikeredett!
Le a kalappal!
Honnan jött az ötlet? :D
Eliza Beth
#5. 2010. július 26. 15:52
Köszi, fiúk! :-)
markusdeak
#4. 2010. július 26. 09:16
A legrafinálzabb egérfogó, amivel eddig találkoztam. szenzációs-
Eliza Beth
#3. 2010. július 25. 14:19
Az előző 29 rész:
eliza-beth.hu/kek/jatek.html
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek