Érettségi

Egy átmulatott érettségi szünet után egész jó teljesítmény. Négy átlődörgött gimnáziumi év után kiváló.

Nagy nehezen leérettségiztem.

Tanáraim jóindulatán is múlott. Nem tudom, ma hogy van. Akkor az volt a rendszer, hogy az érettségi elnököket befolyásolni lehetett. Senki ne gondoljon pénzre. Egyszerűen megsúgták nekik, hogy azt vagy azt át kéne engedni. Matematikából érettségiztem, evvel nem volt gond. Kémiából, abból meg egyenesen kitűnő voltam, kaptam is az érettségi jegyem mellé (ötös) egy megjegyzést, "kimagasló teljesítményt nyújtott". Ma is benne van az Érettségi Bizonyítványomban, valahol itt kallódik. Nem hiszem, hogy valaha is szükségem lesz rá.  Magyarból egész jól hablatyoltam, a kihúzott témából nem sokat tudtam. A negyedik tárgy, ha jól emlékszem a történelem volt. De ebben nem vagyok biztos. Akkor négy tárgyból érettségiztünk, ebből egy vagy kettő választható volt. Már nem emlékszem pontosan.

Egy átmulatott érettségi szünet után egész jó teljesítmény. Négy  átlődörgött gimnáziumi év után kiváló.

Akkor már hónapok óta nyúztam Anyámat, aki orvos volt, hogy nézzen utána az ismerősei között egy ortopédusnak.  Roskadt a hátam, nehezen kaptam levegőt. Az évek alatt, amikor kihagytam a gyógytornát tekintélyes púpom nőtt.

A véletlen úgy hozta, hogy pont az érettségi utáni hetekben adott időpontot az orvos, első vizsgálatra. Nem sejtettem mi vár rám, bizakodva mentem a rendelőjébe. A kórház a Rózsadomb aljában volt, ott keresgéltem a kicsi utcák között a megadott címet. (Az azóta megszűntetett Budai Területi Gyermekkórházról van szó, ill. annak Heine-Medin Osztályáról, amit az áldott emlékű, pár éve meghalt dr. Lukács László vezetett.)

A Főorvos Úr megvizsgált, szigorú ember volt és ez a tekintetén is hangsúlyosan látszódott. - Ezt meg kell műteni.

Nekem a műtétekből kijutott már addigra, nem gondoltam, hogy a közeljövőben újabb műtét, sőt műtétek várnak rám. Már valahol írtam, fél életemet kórházakban éltem le. Azóta is számtalan műtéten estem át. Kinek mit ad a sors vagy az Örökkévaló, a karma, mindenki nevezze úgy, ahogy akarja.

"Ezt meg kell műteni" visszhangzott bennem rövid ideig. Lélegzetem elállt. Nyári szünidőre készültem, nem kórházra. 19 éves voltam, tele tervekkel, optimizmussal. Meg kell műteni, szóval nincs vége egészségügyi hányattatásaimnak. Csak ennyit tudtam kinyögni: - Mikor?

Tegnap - hangzott a válasz.

Potyogó könnyekkel lépdeltem lefelé a Rózsadombon. Ifjúkorom csatangolásainak színhelyén. Egy volt osztálytársammal találkoztam. Pár sablonos vigasztaló szó után elváltunk. Én zokogva lépdeltem lefelé a 6-os villamos megállójához.

Emlékezetem szerint 1973. október 13-án műtöttek, utána még hónapokig kórházban voltam. De akkor már dolgozó ember voltam.