Folyondár Ábris alkotása

Van, ki nem ismeri Folyondár Ábrist?

 

 Bizton állíthatom, hogy kis hazánk lakosságából minimum kilenc millióan nem is tudnak a létezéséről, de ezt csak halkan merem mondani, mert ez egy köztes állapot, pontosabban csak a pillanatnyi helyzet, mert barátunk, ha nevezhetem így, miután közel fél évszázada ismerem, elhatározta, hogy hatvanas évei elején, immár nyugdíjasként kimódolja, hogyan lehetne belőle is közismert ember.

Ne, kérlek ne mondd, hogy ez már késő, korábban kellett volna erre gondolnia, volt már arra példa a világtörténelemben, hogy valaki élete alkonyán kezdett el alkotni, és fenn is maradt a neve, kár, hogy nekem momentán nem jut az eszembe, az internet segítségét meg nem kérem, mert az idegen tollakkal való ékeskedésnek számítana, amire nekem nincs szükségem, van nekem elég tollam, a párnámban, melyre esténként álomra hajtom a fejem.

Folyondár Ábrist egész eddigi élete arra predesztinálta, hogy korának megfelelő módon az átlagemberek életét élje. Átlagos családba született, a hagyományos módon, átlagos képességekkel rendelkezett, melyet időben konstatált és középiskolás korában már világosan látta, milyen lehetőségek körül választhat.

Középmagas, vézna fiúcska létére szeretett volna kitűnni a többi fiú közül, csakhogy azok a sportok, amelyekben az osztálytársai jeleskedtek és bárminemű labdához kötődtek, mint például a kézilabda, kosárlabda, vagy a foci, az neki bizony nem ment, mert az a fránya gömbölyű labda a kezében és a lábán is azonnal szabályos hexaéderként viselkedett, amely rendszerint nem is az élére, hanem a sarkára esett, mely semmiképpen sem Ábris akarata és szándéka szerint történt. Két hónapig bírta a fiúk ugratásait és játszotta az edzéseken a kétbalkezes, két ballábas nevettető szerepét, majd úgy döntött, hogy más közegben kell kipróbálnia magát. Lehet, hogy a fiúk között kudarcot vallott, de majd a lányok között domborítani fog, annál is inkább, mert a torna sportágban elérendő sikerei az alacsony termetű, karcsú derekú, ámde mellben formás tornászlány, Ildikó iránt érzett egyoldalú szerelmén is változtat, azzal, hogy végre nem nézi üvegnek a kislány, sőt, felfedezi addig titkolt adottságait és beleszeret. Sajnos az élet kegyetlen, illetve nem is az élet, hanem Kamikáze tanár úr, az edző, aki semmiképpen nem akart egy fiú miatt vegyes tornaedzéseket tartani, így Ábrissal hetente kétszer, reggel héttől foglalkozott a tornateremben. Emiatt Ábris nem tudott lazsálni, állandóan rajta volt az edző szeme, és a negyedik edzést követően végleg abbamaradt a tornász pályafutása, miután Kamikáze tanár úr közölte vele, hogy reménytelen esetekkel nem foglalkozik, inkább reggelente kimegy a közeli piacra lángost enni, ám előbb jó pénzért lepakol két teherautó dinnyét, hogy a kondíciója megmaradjon.

Lehet, hogy Folyondár Ábris testi adottságai miatt nem lesz híres tornász, egyébként is, Ildikóból azonnal kiszeretett, amikor meglátta a lányt a hórihorgas kosaras fiúval összeborulva táncolni a kollégiumi bulin, hogy köztük még a bolha is összelapult volna, de vannak még más dolgok is a világon, amiben kitűnhet, csak azt kell megkeresni, hogy miben.

Jaj, miért is fogalmazok ily trehányul, az a helyes, hogy fel kell fedeznie magában a tehetséget, vajon a humán vagy a reáltárgyakhoz nagyobb az affinitása. Bocs, csak én fogalmazok így, akkoriban Ábris még nem rendelkezett az idegen szavak szótárával, hogy megnézhette volna benne az affinitás szó jelentését.

Arra azonban fél év múltán rájött, hogy számára egyformák a reál és a humán tárgyak, mert kiderült róluk, hogy mindegyiket csak szorgos tanulással lehet elsajátítani, ráadásul az órákon figyelnie kellene a tanár magyarázatára, akkor pedig nem jutna ideje az ábrándozásra, és arra, hogy 4B-s ceruzával telerajzolja a füzeteit, melynek eredményeként év végére a tanárokról és a diáktársairól készített szép kis karikatúra gyűjteménnyel rendelkezett, melyet az égadta világon senki sem értékelt, azaz dehogynem, mit szépítsem a dolgot, valamennyi tárgyból kapott egy egyest az összefirkált füzetei miatt.

Osztályfőnökének köszönhetően, elrendelték az iskolában, hogy kizárólag golyóstollat lehet használni, amit még az ábrázoló geometria órán is be kellett tartani, hiába dühöngött miatta a matematika tanára. A nagyobb bajt azonban az okozta, hogy azoknak, akik mérnöki pályáról álmodoztak, azonnal más szakma után kellett nézzenek, így lettek később sikeres orvosok, biológusok, tanárok, költők, közgazdászok, jogászok, csakhogy ezt akkoriban még nem tudták, ezért egy szép tavaszi napon, iskola után, alaposan elpáholták Ábrist, úgy, hogy még a karja is eltörött.

Ez volt az a pont, amikor Folyondár Ábris lelkében összetört az önbizalom, többé nem lelkesedett semmi és senki iránt, csak a düh forrt benne, azért is lesz belőle valaki! Ha nem önerejéből, akkor majd a másokéból!

Álmodozott Folyondár Ábris, álmodozott, mígnem - nem részletezett körülmények között – rájött, hogy nem véletlenül tanúsít kiemelt figyelmet lányok iránt, ugyanis a természet bőven ellátta libidóval.

Érettségi után azonnal megházasodott, felesége tíz évvel idősebb és tapasztaltabb volt nála, aki bevezette a szerelem tudományába és egyben megismertette a gazdag, ámde unatkozó szépasszonyokkal, akik valósággal kézről kézre adták. Elvált a feleségétől, de három gyermekük okán rendszeresen tartották a kapcsolatot.  Folyondár Ábris látszólag a szürke kis csinovnyik életét élte, miközben gazdag szeretői jóvoltából bejárta az egész világot. Amikor nyugdíjba ment, már nem bírta úgy az iramot, s bár magának sem merte bevallani, de elege lett a kitartottságból.

Régi osztálytársai egymás után bukkantak fel a médiában. Bonyolult műtéteket végző sebészekként, országos szintű közgazdasági problémák szakértőjeként, vagy Kossuth-díjas költőként nyilatkoztak az írott és az elektronikus sajtóban, és akkor Folyondár Ábrisban gyökeret eresztett az elhatározás, hogy mindenképpen követi őket, és híres ember lesz. Kivételesen tesz is azért, mert magától nem repül szájába a sült galamb, de még az élő sem repül az ablakpárkányára.

Költő lesz, ahhoz nem kell iskola, és haikukat ír, mert az a divatos. Kezdetnek az is megtenné, ha nyerne egy pályázatot. Addig böngészte az internetet, mígnem rábukkant a megfelelő pályázati kiírásra. Jeligés volt, postán kellett feladni, a jelige mögötti személyi adatokat pedig e-mailben várta a kiíró.

Éjszakákon át görnyedt a papír felett, ha elfáradt, rajzolgatott. Két hét alatt megszülte a verset, kézzel letisztázta az egyik rajza hátuljára, és másnap feladta, majd elküldte e-mailben az elérhetőségét.

Egy hónap múlva, szép napsütéses napon, elment a kijelölt szállodába, melynek különtermében délután négykor tartották az ünnepélyes eredményhirdetést.

Folyondár Ábris százötvenvalahány pályázóval szorongott a teremben. Nem nyert. Bánatosan ment italért a svédasztalhoz, elsőként itta le magát, és a nagy zsongásban meg sem hallotta a mellé sodródott két szervező beszélgetését.

-        Öregem, az egyik vers mögött találtam két igen figyelemre méltó karikatúrát. Költő nem lesz a beküldőből, de karikatúrista még lehet. Megvannak még a jeligékhez tartozó nevek és elérhetőségek?

-        Hogy gondolod, Dezső? Nem megmondta a főnök, hogy amint megvan a három nyertes, az összes többi pályázó adatát meg kell semmisítenem?

-        A fenébe, kár érte!  Abban lenne tehetséges a fickó!

Dezső előhúzta zsebéből Folyondár Ábris alkotását, gombóccá gyűrte a papírt és beledobta a legközelebbi szemetesbe, a használt szalvéták, műanyag poharak és papírtálcák közé.

Azt mondják, hogy azóta gyakran felbukkan a szálloda környékén egy haikukat skandáló hatvanas férfi, aki nem lehet más, mint a mi Folyondár Ábris barátunk. Ha arra jártok és találkoztok vele, könyörgöm, mondjátok meg neki, hogy inkább rajzoljon!

 

 

 

A kép forrása

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek