G.B Shaw, Szocializmusról, kapitalizmusról, nőknek

A kapitalizmus persze más tészta, arról már valamivel többet tudhatott... De csak valamivel többet, mert mi azért ezt is sokkal jobban ismertük.

 Ajánlás

 Sógornőmnek,

 Mary Stewart Cholmondely-nek

 az intelligens nőnek,

 akinek kérdésére ez a könyv a legjobb válasz,

 amit adni tudok.

 A 70-es évek vége felé találtam a Múzeum kőrúti antikváriumban, beleolvastam, és félretettem valami asztalfélére, hogy majd visszajövök érte. Tulajdonképpen el is felejtkeztem róla, már fizettem, kifelé tartottam, amikor megláttam egy idős férfi kezében. Elmélyülten lapozgatta, engem meg a fene evett, miért hagytam magára őrizetlenül? Vártam, hogy végezzen a lapozgatással, s közben azon gondolkodtam, mi a fenét is kezdhetnék egy effajta kiadvánnyal. Nem is vagyok nő. Meg aztán mit tudhatott G. B. Shaw az ő nyugalmas korabeli Angliájában az igazi, a megvalósulni vágyakozó szocializmusról, annak gyermek, sőt serdülőkori nyavalyáiról, édes Istenem....!

 - Egyáltalán, micsoda vajúdások közepette rángatták napvilágra gyakorlatlan önjelölt bábái a politikai szalonok világának... A kapitalizmus persze más tészta, arról már valamivel többet tudhatott... De csak valamivel többet, mert mi azért ezt is sokkal jobban ismertük. Mi általában mindent sokkal jobban és alaposabban ismertünk, erre számos bizonyítékkal is rendelkezünk, egész irodalma van akkori tudásunk meglepő alaposságának. Akár büszkék is lehetnénk rá. Tanultunk róla éjjel-nappal, rengeteg szakértője is volt a témának, éppen úgy, mint minden másnak, az afrikai oroszlánvadászatnak például. Szobatudósok és szalonpolitikusok gyötörték az agyukat, hogy a szép, új világban minden a helyére kerüljön, szabályszerűen és rendesen, nem ők tehetnek arról, hogy semmi sem úgy sikerült, ahogyan elképzelték. Igenis mi tehetünk az összes félresiklásokról és kínos bukfencekről, mi mindannyian, akik készen kaptuk az egész gyönyörűséget, csak nem tudtunk mit kezdeni vele.

Volt egy kellemes része a gyűjtőfogházbeli rabkórháznak. A temető felé eső rész, valami lapos, talán terasz, ahová kivitték nyugágyaikat a momentán éppen ott tartózkodó szalonpolitikusok és világmegváltók, és azokban elterülve élvezték a kora tavaszi gyenge napfény bíztató sugarait. Ott sem gyötörték magukat kétkezi munkával, arra az alacsonyabb néposztályok alanyai mindig alkalmasabbak. Ráértek töprengeni a jövőn, melynek rendezésében volt még tennivalójuk. Távolabb - mögöttük jóval - a temető magasabb sírkövei takarásában hozzátartozók kisebb csoportjai próbáltak mindenféle jelekkel kérdéseket feltenni, valamit megtudni a bennlévőkről, és nem értették, miért nem jelzünk vissza. Nem tudták, hogy mi a mögöttük lévő látványban gyönyörködünk. Még távolabb ugyanis gyakran éppen dísztemetés zajlott katonazenekarral, hatalmas kandeláberekkel, fekete pompával, marcona munkásőrökkel, ahogy illik. Derkovicsnak van egy képe, melyen egy tükörben, vagy hol, zsúfol össze több generációt. Engem erre emlékeztetett a látvány, szemben a kórházzal, a később fordítóirodának kinevezett épület ablakából.

1945-ben adta ki a Dante könyvkiadó, és olyan veres a borítója mint egy Gorkijnak, vagy egy Lenin összesnek. Már ez is valamiféle kacsingatás lett volna...? A Szikra legalább vászonkötésben nyomta a nélkülözhetetlen Marxot, mint minden egyebet. Apám a Tolsztojánus, a Turgenyevért, Dosztojevszkijért rajongó segédlelkész, beszerzett sok hasonló marhaságot, olvasgatta is némelyiket, sőt oroszul is nekiállt megtanulni, de végül is az én szolgálatomra álltak az ilyen vastag és erőteljes kiadványok, mert a leszakadt ágyamat tökéletesen megtartották. Mondhatnám Marxon, Engelsen és a korabeli Csillag folyóirat példányain nőttem fel, ez utóbbiakkal prímán lehetett állítani a kívánatos magasságot, azokon aludtam, de néha bosszantott, hogy odalett a rekamié kellemes rugózása. Kemény dolog a mozdulatlanságba merevült száraz ideológia.

 Ravasz, nagyon ravasz ez a Shaw. Nyolcvannégy alapos fejezetben részletezi a nőknek szóló mondandóját, a nyolcvannegyedik tulajdonképpen a Zárszó, s aztán van még egy függelék. Ha eljut idáig az intelligens nő, az olyan, mint Mary Stewart Cholmondely, már nem is kell tovább olvasnia, mindent tudhat szocializmusról és kapitalizmusról, mert a következő negyven oldal újraszámozva mindezek csupán rövidített változata. Amolyan zanzásított. Az iskolázatlanabb fajtának, mondjuk piaci virágáruslányoknak. Ha egyáltalán tudnak olvasni.

 Bár nem vagyok virágárus leány, be kell vallanom olykor sokkal jobban élveztem az utóbbi összefoglalásokat, mert mentesek a bőbeszédűségtől. A 26-os bejegyzés: "A szocializmus ismérvei" pl a következőképpen hangzik:

 „A szocializmus teljesen független a szocialistáktól vagy irataiktól és kijelentéseiktől." „Csatlakozás a szocialistákhoz." Sokan a „Szabad utat az ügyesebbnek" hamis jelszóhoz való ragaszkodásuk hatása alatt vallják magukat szocialistának, de visszavonulnának tőle, ha megértenék, hogy a szocializmus a jövedelmek mindenki számára való feltétlen egyenlőséget jelenti, tekintet nélkül az egyes ember jellemére, képességeire, korára és nemére. A szocializmusnak ez az igazi ismérve és próbaköve, amelynek segélyével a szocialistát az emberbaráttól, liberálistól, radikálistól, anarchistától, nacionalistától, szindikalistától, és minden egyéb elégedetlentől meg lehet különböztetni. Negyedik Henrik jelszava: „Mindenkinek tyúkot a fazekába" nagyon szeretetre méltó és barátságos, de nem szocialista....

„66. Látszatszocializmus.

 A háború példája mutatja, milyen könnyű valamely kormánynak a polgárok valamely csoportjának jövedelmét lefoglalni, és minden kiegyenlítő fölosztásra, az iparnak, vagy kisüzemek államosítására irányuló szándék nélkül egy másik csoportnak átadni. Ha valamelyik osztálynak, klikknek, vagy iparnak sikerül uralkodnia a parlamenten, hatalmát arra használhatja föl, hogy a maga javára minden más osztályt és minden ipart kifosszon, nem is szólva a nép egészéről. Az ilyen eljárás természetesen mindig ilyen, vagy amolyan reform, vagy politikai szükségesség mezében jelentkezik. A valóságban azonban nem egyéb, mint olyan cselszövés, melynek csak az a célja, hogy az államot önző célokra használják ki. Ez még nem volna azonban ok arra, hogy mint káros törekvésnek ellenszegüljünk. Minden gazember, ki a maga levesét akarja megfőzni, népszerű reformok horgával halássza ki a parlamenti szavazatokat olyan javaslatok javára, melyek személyes érdekeinek szolgálatára vannak hivatva..."

 „68. A kapitalizmus elszabadult kocsija.

A kapitalizmus tehát állandó mozgásban tart bennünket. A mozgás nem rossz dolog: élet a nyugalmi állapottal a bénultsággal, a halállal szemben. Újítás az egyhangúsággal szemben és mindnyájunk számára nélkülözhetetlen, mert ha az elérhető legjobbat kapja (mondjuk a legjobb ételeket, a legjobb zenét, a legjobb könyveket, a legjobb kedélyhangulatot, vagy bármi mást, ami mindig ugyan az marad) és folytonosan ugyanazt élvezi, lassanként megunja, sőt meg is utálja. A változékony kedélyű asszonyok például sokkal könnyebben viselhetők el, mint az unalmasak, bármily kellemetlenek is változásaik. Olykor megölik őket, de ritkaság, hogy elhagyják. Ha az emberek a fejüket csóválják, mert nyugtalan időkben élnek, kérdezze meg tetszenék e nekik, ha csöndes időkben, minden változatosság nélkül tölthetnék napjaikat. Aki autót vásárol, ezt mondja: "Minél lassúbb járású, annál jobb". A mozgás pompás dolog, ha hatalmunkban tartjuk és meg tudjuk fékezni, amikor veszélyessé válik. A megfékezhetetlen mozgás rettenetes dolog. Képzelje el, hogy olyan autóban ül, melyet sem kormányozni, sem megállítani nem tud. A tartályban kimeríthetetlen benzinkészlet van, s ön ötven kilométeres sebességgel száguld keresztül egy sziklás és meredek partokkal övezett szigeten! Körülbelül ilyen érzés a kapitalizmus uralma alatt élni, ha az ember megértette annak lényegét. A kapitalizmus magával ragad bennünket, s tudjuk, hogy a múltban mindig avval végződött ez a kocsikázás, hogy az utasok szakadékba zuhantak, amelynek mélyén császári birodalmak romjai hevernek.

Az összes kormányok mai kétségbeesett problémája, miként lehetne ezt a mozgást megfékezni, hogyan lehetne biztos útra terelni, s azon végigvezetni. Ha legalább csak arra az időre tudnánk megállítani, amíg a kocsiján ülünk, és erről gondolkodunk! De nem! A kocsi nem áll meg. Ellenkezőleg egyre gyorsabban száguld, aszerint, amint a tőke egyre nagyobb tömegekben halmozódik föl. Az egyik államférfi a másik után kap a kormánykerékhez, királyok próbálják meg, diktátorok, demokratikus miniszterelnökök, pártbizottságok és szovjetek. Egy pillanatig reménykedve tekintünk föl rájuk és azt hisszük, hogy sikerül nekik, mert fontoskodó, megértő arccal csinálják és biztosítanak bennünket, hogy minden jól fog menni, ha szépen csöndben maradunk... És ilyenkor boldogok a tudatlanok és azok, akik nem gondolkodnak...

Kormányzati férfiainak a pénzpiac csalóka képeivel vannak eltelve és évi öt fontot száz fontnak tartanak. És választóink sem különbek, mert tíz közül, akár nők, akár férfiak, a kapitalizmus lényegéről nem tudnak többet, mint a juh a gyapjúfonásról, jóllehet a gyapjú a juh hátáról való. Mégis, a kormány és a kormányzottak közt van egy fontos különbség. A kormányok nem tudják, miként kell kormányozni, de tudják, hogy a kormányra szükség van és, hogy meg kell fizetni. A választók a kormányt olyan zsarnoknak tartják, aki beleavatkozik személyes szabadságukba, az adózást pedig az állam zsarnoki tisztviselői által űzött rablásnak..."

Közben persze rájöttem, mert visszalapoztam, hogy az utolsó negyven oldal, a zanza, tulajdonképpen bővített tartalomjegyzék, hogy a mondandó lényegét könnyebben kibogarászhassuk. Mármint a nők, az okosabbja, mint a fent nevezett sógorasszony. Ezért vannak benn néha érthetetlen tőmondatok. Még egyet idebiggyesztek:

 "48. Asszonyok a munkapiacon. 

A férfibérek, családi bérek, a női bérek személyiek. Hatása: a proletár feleség a rabszolga rabszolgájává válik. Annak a föltevésnek a keletkezése, hogy a férfi a kenyérkereső, a nő házi munkája, mely rendszerint díjtalan egyáltalán nem is munka,s hogy az asszonyokat, ha munkájukat közvetlenül fizetik, rosszabbul kell fizetni mint a férfiakat. A vagyonos osztálybeli nő védelme a házassági szerződés...

....és ha valamely női lázadó azt követelte, hogy ugyanazon munkáért ugyanannyit fizessenek neki, mint a férfinak ("Egyenlő bért, egyenlő munkáért"), a munkaadó két mondattal hallgattatta el.: "Ha nem tetszik az alacsonyabb bér, van elég más asszony is a világon, akiknek kell" és továbbá: „Ha férfi bért akarok fizetni, férfit is kapok eleget..."

Kiragadtam néhány, talán a mai állapotokra is jellemző részt, elkerülve a banki szférát, csődöket, szindikalistákat és egyebeket, mert bár érdekesek, túl hosszan nem akartam fárasztani pillanatnyi helyzetünkben amúgy is elbágyadt olvasóimat. Pedig ami a részvények, a bankok és az állam mai furcsa viszonyát illeti, Shaw mester, a nagy mesélő, példák sokaságával, személyes magyarázatokkal terelgetné helyes irányba sógorasszonyát. Csak tudnám minek....?