Gondolatok, míg vártalak

A várakozás kimeríthetetlenségéből merve

Szobrozom a pályaudvaron.
Előbb a tavasznak kellett volna jönni.
Arcomon évek-óta-várás nyűgök,
szarkalábak, melyek sokéves őszök
tarlóin szaladtak erre,
s maradtak itt.

Szép kabátot akartam venni
és nyárról áthozott illatot
 - pár gallér mögötti sors szorít -
mely roncs-szelídre fagyhatott
az állomáspad törött gerincén.

Gőzölgő magány takarózik
a szemközt oldalon.
- Kisiklik bennem a várás -
nekem a pillanat vonalán
kéne menni, de ez az oda nem állás
 és oda nem nézés
szégyen-meztelennek maraszt.

Amíg jöttem,  komor képeim
felaggattam a fákra.
Majd másik úton indulunk haza.
Cigarettán nyugtatom kezem,
s mint imbolygó fáklya
kigyúlik arcom,
megremeg hátamon az állomás fala.