Gondolatok Wolfgang Bauer Mágneses csókok című drámájának kapcsán

Hasonló témájú előadást tartottam a XII. MANYE-kongresszuson.

Gondolatok Wolfgang Bauer Mágneses csókok című drámájának kapcsán

 

 

            Wolfgang Bauer, osztrák drámaíró és költő, akinek a művei a hatvanas és hetvenes években arattak nagy sikert. Előfordult, hogy 54 színház játszotta egyszerre a darabjait német nyelvterületen. Művei összetettségére utal, hogy Benjamin Henrichs színházkritikus az komikus dráma első konzekvens képviselőjének nevezte, Erika E. Theobald kordokumentumnak tartotta műveit, amelyek messze kimagaslanak a pop-irodalom többi darabja közül. Georg Hansel éppen az íróra hivatkozva (Naturalistább vagyok, mint Horváth) számította a naturalisták közé, F.N. Mennemeier azonban a társadalomkritikai neorealizmus képviselőjének vélte. Gerhard Melzer az abszurdot tartja uralkodónak Bauer  műveiben

Wolfgang Bauer drámai műveinek tekintélyes részét a mindenre kiterjedő szerzői instrukciók teszik ki. A pontosan és aprólékosan leírt színpadkép mellett konkrét utasításokat találunk a színpadi mozgást és a hanghatásokat illetően is. A szerzői utasítások a drámai mű fontos részét képezik mind az olvasó, mind a néző számára: megteremtik a hangulatot, támpontot adnak a megértéshez.

            A Mágneses csókok című színpadi mű, mint oly sok más műve, egyetlen színtéren,  egy szobában játszódik le.  A szoba egy régi ház legfelső emeletén helyezkedik el, a hátsó falon hatalmas ablakok, egy nyitott üvegajtó háztetők tömkelegének látványát tárja elénk. A kopott eleganciájú szobában óriási rendetlenség uralkodik. Egy naptár június 17-ét mutat, egy mozgó ingájú falióra mindig negyednégyet. Minden jelenet távoli harangszóval, iszonyú macskanyávogással, távoli afrikai folklór-zenével és madárfüttyel kezdődik. Minden jelenet végén csöng a telefon.

A történet egy harmincas évei közepén járó férfiről szól, akinek a neve Ernst és egy bűnügyi regényt ír.

Az első jelenetben a hálóingben cigarettázó tizenhét éves Irisszel beszélget, ami nem is zajlik csendesen. Ernst annak okát kutatja, hogy Irisnek miért olyan nagy a pupillája és rögtön ki is próbálja, hogy a lány valóban megijed-e egy grimasztól. Az eredmény hisztérikus ordítás, remegés, menekülés, sírás. Erről a fiatalembernek eszébe jut, hogy mit álmodott: Iris átható tekintettel nézett rá és arra kérte, hogy maradjon mellette.  Ő pedig akkor rögtön megtalálta a logikát, ráébredt a valóságra és az idő megint múlni kezdett. Apropóként Iris rákérdez az időre. Ernst furcsállva állapítja meg, hogy negyednégy, mint álmában. 

Ezzel a szerző az első jelenetbe tömöríti a történet szüzséjét: Iris kijelenti,hogy túl sok a nyüzsgés, Ernst logikát keres az események sorozatában, tehát elvesztette a fonalat, nem érzékeli a valóságot, Irisben nem bízik, egy vele kapcsolatos dolog derít fényt az igazságra és valami összemossa a valóság és az álom közötti különbséget: az idő mindenütt ugyanannyi.

 

A jelenetváltásra előírt hanghatások után Ernst ismét álmából ébred és telefonon engedélyt ad valakinek, hogy benézzen hozzá.  Tehát nincs nyugalom: zaj van, állandóan csöng a telefon, emberek jönnek, mennek, akik furcsán néznek ki, furcsán viselkednek, hiszen Kjelnek a norvég zeneszakértőnek csak fél szakálla van, El Monstre rögtön tusolni akar, aztán megdöbbentő szavakat suttog a telefonba: véres rongy, nagy vihar, jól össze van keverve. Mindketten kissé spiccesek, és nem az irodalmi németet beszélik. Kjel norvég Kjel norvég hangsúllyal ejti a szavakat és mondatainak helytelen a szórendje, El Monstre sok nyelvjárási fordulatot használ. Pár jelentéktelen mondatváltás után ismét olyasmi hangzik el, ami nyugtalanítja Ernstet.

KJEL (a terasz  ajtóban): Honnan jön ez a szenvedélyes zene? Egy évvel ezelőtt néhány zenészkoponyával voltam Kongóban... ott, igen, ott játszották ezt ... haha ... szenvedélyes zene ... micsoda szenvedély rejlik benne ... mennyi szenvedély ...  annyi mágnesesség ...

ERNST(ijedten): Mágnesesség?

KJEL: Miért kérdezed? Minden hang egy mágneses csók, nem tudsz ellenállni...

ERNST:  Éppen egy  bűnügyi regényt írok ... annak is „Mágneses csókok" a címe ... (kétkedve tekint Kjelre) Miért csak fél szakállad van?

(Fordítás tőlem)

Kjel bevallja, hogy 45 éves zeneszakértő létére meggyújtotta odalenn a papírkosarat és a tűz leperzselte a fél szakállát, de a tűz különben is szenvedélyévé vált, mióta Norvégiában rágyújtotta a szeretőjére a házat. Ezzel megjelent a tűz motívuma is, amely később is szerepet kap. Ernst mindenképpen aludni szeretne, de hangokat és vihogást hall a tetőről, kirohan, eközben Iris megérkezik és lefekszik. Ernst fel-alá rohangál, nyomokat keres, végül ordítva jön vissza a fürdőszobából és felrázza az alvó Irist, hogy válaszoljon neki: ki fürdött, ki vihogott a háztetőn. Az író a tipikus mániás magatartás több jegyét felsorakoztatta csupán az első két jelenetben. Az egyén nem bízik senkiben, állandóan gyanakszik, hallucinál (dörgött?), attól fél, hogy átverik, becsapják, megcsalják.

 

A következő jelenettől kezdve egyre növekszik az összevisszaság. A szereplők egymás szövegét mondják, megjelenik Sonnenberg, aki Kjelhez hasonlóan félszakállú, de a másik oldalon hiányzik a szakálla. Ez a jegye annak, hogy ők ketten szereplőpárost képeznek. Sonnenberg tízezer silinget keresett tetőfedéssel, csupa kosz és fürödni szeretne. Ernst gyanút fog, azonnal számolni kezdi az egyik könyvbe dugott pénzét, de bonyolult számolás és emlékeztető jegy után se tudja megállapítani, hogy az ő pénze van-e Sonnenbergnél, és egyáltalán hiányzik-e pénz. Ezt a gondját Irisszel osztja meg. El Monstrének meséli el azonban, hogy egész éjszaka Irist figyelte, mert tudni akarja, hogy mit csinál, miért nem alszik egész éjszaka, különben is mintha terhes lenne. Iris azonban töménytelen mennyiségű élelmiszert ráz ki a ruhája alól. Ernst azonban ezt figyelmen kívül hagyva folytatja: ő most már szinkronizálni tudja az időt és az álom időtlenségét, és fel fogja fedni az Irisszel kapcsolatos rejtélyt.

            Ernst apja, Dr. Ziak is megjelenik, hogy ketten vallassák Irist. Ernst azt hiszi, hogy Iris  szántszándékkal meg akarja őrjíteni, hiszen olyan események következnek be, amelyet ő  meg akar írni a regényében. Iris olyan dolgokat vél tudni a regényről, amelyet Ernst nem úgy szándékozik megírni: Sibylle kisasszony és Sonnenberg úr összeesküvést szerveznek Ernst ellen; gyereke fog születni, mégpedig műtét által. Ez a későbbi esemény előrevetítése. Dr.Ziak a kihallgatástól kimerülten elmegy tusolni, mert otthon amúgy sem működik a tusoló. Előbb megnyugtatja Ernstet, hogy nem dörgött és megállapítja, hogy már negyednégy. Érdekes motívum a tusolás, mintha mindenki valami tisztátalan dologtól akarna megszabadulni.

 

                        Ernst kihívja a rendőrséget, mert egy foltot fedezett fel a plafonon. A két félszakállú rendőr, akiket Kjel és Sonnenberg testesít meg, megállapítja, hogy közönséges olajról van szó, hiszen még meg is gyújtható a lepotyogott vakolat. A normális vakolat nem ég. Sonnenberg-rendőr szerint valamelyik őrült öntött ki olajat a tetőn. Kjel-rendőr szerint ez egy piromániás lehetett, aki tisztában van azzal, hogy itt minden száraz fából van és egy gyufaszál elég a legszebb tábortűz fellobbantására. Természetesen az érdekli őket, hogy Ernst kire gyanakszik. Van-e olyan szenvedélyes ismerős, aki a szép Iris miatt lenne féltékeny. Iris ragaszkodik ahhoz, hogy a rendőrség tudjon az olajfoltos kabátról, amiről Ernst azt állítja, hogy az Iris tulajdona. Ezen véleményétől Ernst nem is áll el, hiszen nagyon jól megjegyezte magának Iris kabátján a selyemmel hímzett vadász és dudás képét.  Sokkal inkább foglalkoztatja a tény, hogy két rendőr ismerősnek tűnik. Valahonnan egyre erősödő zene hangzik fel, a két rendőr elrohan a háztetőkön keresztül a hangforrás megkeresésére.

Eközben Ernst és Iris úgy beszélget egymással, mintha mi sem történt volna. Iris a terhességéről ejt szót, amiről Ernst tudomást sem vesz, a saját gondját tárja fel, elbeszélnek egymás mellett. Az utóbbi időben  olyan sok ember ismerősnek tűnik neki, sok ismerőst pedig teljesen elfelejt. Ez önmagában véve is elmeháborodottságára utaló tényező, amit a következő mondat csak megerősít: „ Néztem magamat ebben a tükörben és a tükörben be volt csukva a szemem ... aztán becsuktam a szememet, akkor meg nyitott szemmel láttam magamat ... újból és újból így tettem ... nem tudtam abbahagyni ... „  Iris csupán annyit jegyez meg, hogy ez felhasználható a krimiben, hiszen önmagában véve is kriminális és közben rikító pirosra festi az ajkait. A két rendőr egy négert taszigál be a teraszajtón, aki  titokban odadob Irisnek egy csomagocskát. Amíg Kjel-rendőr a mórt a szenvedélyes lemez kiadására akarja rábírni, Ernst az olajfolt tisztázását követeli, Iris rágyújt egy kábítószeres cigarettára. Dulakodás folyik a cigaretta megkaparintásáért vagy megsemmisítéséért. Joe Manga, a néger dzsesszmuzsikus egy bokszhoroggal földre teríti Ernstet, mert molesztálta a fiatal hölgyet. Ez a helyzet áttekinthetetlenségéből származó cselekedet.

 Frissen fürödve belép Dr. Ziak, aki a maga udvarias modorával és a két álrendőr leleplezésével más irányba tereli eseményeket. Amint az „ismertetőjegy" szót kiejti, Iris felugrik és olyan hangerővel kezdi lejátszani Cream azonos című lemezét, hogy a beszélgetésből egy szót sem érteni tovább. A színpadi mozgás veszi át a vezérszerepet. Iris egy körömollóval lenyisszant Joe hajából egy fekete tincset, az ágyhoz megy vele és beledobja. A primitív népek hiedelme szerint az ágyba rejtett hajtinccsel meg lehet rontani vagy babonázni valakit. Mindenki döbbenten nézi, ahogy össze-vissza ugrál az ágyban a zene ritmusára. Felsivít a telefon, mindenki Ernstre mutat, tudják, hogy ő kért negyednégyre ébresztést, hogy végre leleplezze Iris vélt éjszakai tevékenységét. Ő pedig nem mozdul, kétségbeesetten tapasztja be a fülét, hiszen ez újból azt jelzi, hogy az idő nem telik, csődöt mondott a tisztánlátást célzó kísérlet.

 

            A következő jelenetben Ernst és hajdani felesége Olga van a színpadon, várnak valamire. Olga közben Beckettet olvas, mert mostanában „erre bukik". Már egészen északnémet dialektusban beszél, mert Beckett minden könyvét úgy fordították le. Úgy tűnik, hogy Ernsttel is egy nyelvet beszél:

            ERNST: Meg mered szülni a gyereket?

            OLGA: Világos!

            ERNST: Különben hogy van a gyerekünk?

            OLGA: Jól ... már iskolába jár ... ha semmiben sem tévedek, pont ma                 érettségizik ... hm ... (az ingaórára néz) ... éppen most kell lennie a vizsgának ...

            ERNST : Most, éjszaka?

            OLGA: Ó, ember! Természetesen Berlinben ... hiszen az északra van ... ott nincs              

            éccaka ...

            ERNST: Mit beszélsz? Hogy ne lenne Berlinben éjszaka!

            (Fordítás tőlem)

 Ernst felfedi neki a titkát: úgy tesz, mintha krimit írna, Irist mindig kikérdezi, hogy mi történik a regényben. Ha tudja, akkor Iris csapdába esett, a regény elkészül és neki nem eshet semmi baja. Olga zseniálisnak tartja az ötletet és éppen el akarja csábítani volt férjét, amikor Iris nagyhassal, az olajfoltos kabátban, göndör fekete parókával a fején belép és pisztolyt szegez Ernstre. Olga el akarja távolítani valahogyan Irist, de Ernst megszólal: „ Hagyd csak ... jobban szeretném, ha lelőne, minthogy megőrjítsen ... „ A krimi szerző esküdözik, hogy semmi nem stimmel a regénnyel   kapcsolatban, azt ő csak védekezésképpen találta ki, mert tudni akarta, hogy Irisnek mi a szándéka vele. Iris csak annyit válaszol, hogy „negyednégy" és beleüríti a tárat korábbi kedvesébe. A szerzői utasításban az áll, hogy Ernstnek nem kell észlelhetően meghalnia, de mindenki kezelje halottként, a hangja hangszórón keresztül legyen hallható. Ezzel a helyzet áttekinthetetlenségét és valószerűtlenségét fokozza.          

            Irisnek szülési fájdalmai támadnak, de nem látszik terhesnek, ezt Ernst szemrehányóan meg is jegyzi, Olga viszont nyugtatgatja, hogy mindjárt megszületik a gyerek. Egy terhes vagy szülő nőnek a társadalom által elfogadottan több joga van megvédeni önmagát, mert a gyereket is védi. A legjobb kibúvó lehet tettére. Iris anyja pincérruhában érkezik és sört szolgál fel mindenkinek. Ernst elvesz egy sört, miközben  Iris anyja azon szörnyülködik, hogy miután olyan boldogok voltak együtt, miért kellett lelőni őt. „Legalább a tűz már itt van" - jegyzi meg, amikor Kjel egy kannával halad át a szobán.

            KJEL: Ez elég hármas ikreknek is ... szenvedélyes hármas ikreknek!

            (Fordítás tőlem)

Joe orvosi ruhába öltözve érkezik, amelynek aljára két dobot erősített és a szülést csak akkorra ígéri, amikor kint már jól ég a tűz. A tűzről azt tartjuk, hogy öl, büntet, mindent elpusztít, eltűnteti a nyomokat, melegít, tisztít, fertőtlenít. Tűz körül táncoltak az őskultúra hordozói és gyakran használtak dobpergést fontos események bekövetkeztekor. Tehát a tűz is szimbolikus jelentéssel bír, hiszen ugyanolyan tisztító hatást tulajdonítanak neki, mint a víznek, a törekvés ugyanaz: áttekinteni a káoszt. Senki nem tartja furcsának, hogy Kjel tüzet gyújt. Olga Beckett könyvével fogadja Joet. Ez a tény önmaga a szituáció abszurdságára utal.

Joe, a néger szerszámokat kér sorra, veszettül dobol, Iris nyög, Ernst az erkélyajtóhoz vánszorog és aggódik, hogy az ott kint - nem lehet tudni, ki - megég, egy bébi sír, az anya sört kínál, többen kiabálják: Jön, jön!  Ekkor, ebben a pokoli zűrzavarban megjelenik Dr. Ziak bébiruhába öltözve, cumival, Iris mellé fekszik, akitől egy puszit is kap.

            ZIAK: Mmmmm...Mágneses puszi .. jóóóóóóó!

            ERNST: Ez olyan, mint  a regényemben, apa!

            ANYA: Most itt a gyerek, most a kezünkben van Ernst! Habár már halott ...annál 

            inkább!

            (Fordítás tőlem)

Olga hatalmas köldökzsinórt vág le a bébiről, amit az anya javaslatára kötöző eszköznek kellene eltenni, mert jó lesz a marihuánás csomagra. Dr. Ziak lábujjhegyen Ernsthez lopakodik és a fülébe súgja, hogy nem is halott, az egész csalás volt. Iris halt meg, mert ő megölte, most pedig bébinek öltözve jár, hogy senki ne ismerje fel. Bébi, azaz ártatlan, mint a ma született gyermek.   Azt állítja, hogy Iris akarta a saját halálát. Olga önmaga gondolataiba mélyed, a köldökzsinórt el akarja küldeni Samuel Beckettnek, hogy az is úgy bukjon őrá, amint ez az ő részéről is történik.  Ernstnek mindez már ismét túl sok, elviselhetetlen, kiismerhetetlen, hangosan segítségért kiált.

 

                    Ernst egyedül van, a „Mágneses csókokat" írja, magához hívja az apját, mert felvilágosítást szeretne a fehérnéppel kapcsolatban.

            ZIAK: Ha szabad mondanom valamit: Ő egy senki - a fantáziáddal mindenfélét kivetítesz rá ... pedig tudod, hogy ez hova vezet nálad ... figyelmeztetlek: Még jól körül se nézel és újból az intézetben találod magadat.

(Fordítás tőlem)

Ernst nem ismeri el, hogy csak a fantáziája szüleménye lenne mindez, sorolja a bizonyítékokat: olajfolt, hajtincs az ágyban, kéznyomok a falon, amulett, véletlenül pénz hiányzik, vér az ágyban. Félelem kerítette hatalmába, mert mindig olyan mélyen alszik és közben bármi megtörténhet:

ERNST: Nem tudom ...kábítószer vagy ilyesmi ... azt hiszem meg akarnak őrjíteni... vagy már őrült vagyok és mindenfélét képzelek ... néha annyira nehéz emlékeznem ... vagy olyan dolgokra emlékszem, ami nem is létezett ... néha azt hiszem, hogy alszom, és mindezt álmodom ... vagy álmodtam mindezt ... állandóan ébren szeretnék maradni ... de amikor álmodok, azt hiszem, hogy a valóságban történik ... és fordítva ... (fanatikusan) kiakadt az idő! Mintha az óramutatókat egy mágnessel leállították volna ... és a mágnes Ő ...( becsukja a szemét) van valami bajod vele?

(Fordítás tőlem)

Az utóbbi kérdés azt is jelentheti, hogy „van-e közöd hozzá".  Ismét előkerül a mágnes nemcsak mint szó, hanem mint fogalom. A mágnesnek több száz éve delejes képességet is tulajdonítanak, gyógyít, tájékoztat, utat mutat, beteggé tesz, amellett, hogy bizonyos tárgyakat vonz. Iris pedig maga a mágnes, aki minden jel szerint vonzza az írót, aztán fennáll a veszély, hogy nem engedi el. Apja azzal a tanáccsal távozik, hogy a fia ne igyék annyit, ne cigarettázzék olyan sokat, ne szedjen kábítószert és tegyen sétákat az erdőben. Ez az intés arra utal, hogy ő az, aki valamelyes a valóság talaján áll, s valamiféle kiutat mutat. Iris a háztetőről jön be, mögötte Joe oson tova, Ernst pedig szeretné megtudni, ki van kint. Az erkélyajtó becsapódik és Ernst semmiképpen nem tud visszatérni a színre, tehát kirekesztett, szemlélő, akinek semmi befolyása nincs az eseményekre. A további események hang nélkül zajlanak. Iris kávét hoz be és anyjának felolvas Ernst kéziratából, amelyet megmosolyognak, kinevetnek. Joe elegáns fehér öltönyben, óriási fehér kalappal a fején érkezik az ajtón keresztül, iratmappát, fakazettát és egy üveg pezsgőt hoz magával. A fakazettából jegygyűrűket vesz elő, az anya lelkesedik és csókot ad Joenak. Iris poharakat hoz, felpróbálja az egyik gyűrűt. Koccintanak, tubákolnak, vizsgálgatják Joe papírjait, aláírják, miközben mindenki Ernstet figyeli. Dr. Ziak már rég megjelent az ajtóban és gyanakodva nézte végig az egészet. Belép és ordítozik, mire Iris anyja az orra alá dugja a papírt. Ziak ingerülten beszélget Irisszel. Eközben Joe és az Iris anyja egyre intimebben viselkednek egymással. Iris előveszi az olajfoltos  kabátot és a selyemmel hímzett alakokra mutat, Ziak megszagolja, ellenáll Iris gyengéd közeledésének és pénzt kínál neki, amelyből a lány egyre többet kér. Miután Dr. Ziak megpillantja Ernstet az üvegajtón keresztül, ráugrik Irisre és megfojtja, miközben Iris anyja és Joe megpróbálják megakadályozni ebben. Ekkor már Ernstnek sikerül kinyitnia az ajtót, úgy jön be, mintha mi sem történt volna, és azt javasolja a lánynak , hogy feküdjék az ágyra. Iris megjegyzi, hogy Ernst keze csupa vér, mire ő hevesen tiltakozik az ellen, hogy ő lett volna a tettes.

            Tehát valaminek történnie kellett, ha vérnyomok vannak a kezén. Talán nem felajzott képzelete játszott vele csupán az iménti jelenet alatt, de ki ölt és kit öltek? Vagy a mostani jelenetet képzeli? Senki nem tud különbséget tenni, Dr. Ziak is belekeveredett a káoszba, átvette a többi szereplő viselkedésmódját.

 

            A következő jelenet furcsa, nem létező kártyajátékkal kezdődik, amelyet a szerző pontosan leír. A játékosok Kjel,  Sonnenberg és El Monstre. Az első lényeget érintő kérdés az időre vonatkozik; természetesen negyednégy. Ezt a nyomaték kedvéért a krimi szerző kétszer is megerősíti. Iris és Sybille, El Monstre menyasszonya rendet raknak az író papírjai között, aki évek óta hanyagolta az adminisztrációt, hiszen, ha megtudják, hogy halott, mindenki ideözönlik majd. Sibylle egy képpel a kezében lép be és kíváncsi, hogy ér-e az valamit. Kjel felvilágosítja, hogy ez Picasso híres Mágneses csókok című képe és milliókat ér. Ezzel ismét alkalmat kerített Bauer, hogy a mágnesességre terelje a figyelmet, aminek megtestesítője a fiatal lány. A kép körül is bizarr játék folyik (aláíratják a zavart íróval, mert jól néz ki a két név egymás mellett), mint ahogy egy ír sapka körül is. Ernst viselkedése is egyre bizarrabbá válik, mígnem felhívja Olgát, hogy „lélektanizálja" őt meg, hiszen ápolónő és értenie kell hozzá. Itt az idő. Iris elküldi a kártyázókat, orvost hívna, de Ernst elégette a telefonszámát. Belép Olga egy játéktelefonnal a kezében és válaszol, hogy azonnal itt lesz, rendbe hozza volt férje pszichéjét, és hozzáfűzi, hogy egy új Beckett könyvet olvas, hiszen annyira bukik rá.

Ernst megjegyzi, hogy Olga megöregedett, még valódi szakálla is nőtt. Olga az identitászavar konkrét jeleként férfivonásokat hord magán: hosszú szakáll, szőrzet, 70 centiméter hosszú pénisz, amely még egyre nő.

Ernst elmondja a betegség tüneteit:

         „ Az a gyanúm, hogy két nyomon haladok egyszerre, érted?" „Mindig ugyanannyi az idő ... negyednégyre kértem ébresztést ... de nem csengetnek... ha legalább csöngene, nagyon egyszerű lenne ... talán csöng, de én nem hallok semmit ... ha hallanám , az idő is két párhuzamos sínen rohanna, mint a villamos és érezném az idő szelét ... így csak várnom kell és mindenféle kavarog állandóan a koponyámban..."

(Fordítás tőlem)

Olga erőteljes szextevékenységgel akarja felrázni a fiatalember időérzékét. Kizökken-e az idő a statikus mivoltából, az a kérdés. Ha nem, akkor a helyzet is marad a maga tisztázatlanságában és átláthatatlanságában.

 

            Később Ernst matrózruhás kisgyerekként ül az ágyon, fején koronával. Megjelenésével azonnal bizonyítja, hogy a várt változás nem következett be. Iris terhes királynőként zabál az asztalnál. Körülöttük zűrzavar, hangzavar, valami nagy buli készül. Kjel dudásként távozik a tetőre. Sibylle gótikus szűzleányként lép be, Joe vadászruhában van, szaxofon lóg a vállán. Mindez azért történik, hogy Ernst visszanyerje időérzékét. Sibylle halk zene mellett elmeséli a mágneses mesét. A lényeg az, hogy a hercegnő lenyelt egy mágnest, amely kikapcsolta a herceg időérzékét. Ernst elalszik, megjelenik Dr.Ziak mint orvos és Olga, mint ápolónő és kioperálnak Iris hasából egy óriási mágnest. Kísérlet a delej megszűntetésére, tehát

Mindenki más új külsőt öltött, más szerepébe bújt, Iris maradt egyedül a régi ruhájában, a régi énjében. Most kihúz a kebléből egy nagy köteg ezrest. Joenak is ad anyagra egyet belőle. Iris arcon csókolja az alvó Ernstet, fejére húzza a takarót , miközben Janis Joplin dala hangzik fel.

 

            Ernst alszik az ágyban, csöng a telefon, a tetőről a jeleneteket rendszerint bevezető hangokon kívül nyögés is behallatszik. Számos színész cikázik keresztül a színpadon különféle irányba. Kik ezek, mit akarnak, honnan jönnek, hová mennek, miért nincs meghatározott irány? Nem lehetnek valóságosak, a regényíró személyiségzavarát jelképezhetik. Ernst először a telefonhoz rohan, de rögtön le is teszi, majd kirohan a tetőre, ahonnan hamarosan Iris sikolyát halljuk egyéb felindult hangváltás mellett. Ernst  vissszajön és földre tiporja Irist, aki ekkor nem terhes. Megismétlődik a párbeszéd, amelyet Ernst a darab elején megálmodott.

            ERNST: Igen! Itt a logika ... igen-igen ... ez a valóság ... most jó helyen járok ...

            IRIS: Maradj velem!

ERNST: Hiszen most minden normális ... most már telik az idő ... most már rohan           az idő ...

IRIS: Maradj velem!

(Fordítás tőlem)

            Ernst vadul hurcolja Irist körbe a szobában miközben újból-és újból belevágja a kést. Arról akar meggyőződni, hogy valóban leszámolt a gonosszal, többszörös halállal bünteti, hogy biztosan távozzon.  Megismétlődik a szokásos hangeffektus, a férfi tombol örömében, hogy újra telik az idő. Sonnenberg lép be egy cigarettáért és odaveti Ernstnek: csináld csak tovább. Amaz teljesen zavarodottan megkérdezi, hogy hány óra. A válasz „őrjítően" lakonikus: negyednégy. „Hazudsz" - ordítja eszelősen az előbbi gyilkos. Nem lehet igaz, most hajtotta végre legelszántabb tettét azért, hogy kiléphessen ebből az észbontó állapotból, ebből az egyhelyben topogásból. Hiábavaló lett volna az összes vívódása, fondorlata, töprengése?

 

            A darab legutolsó jelenete délután két órakor zajlik. Kint nagy vihar van, Iris terhesen, vérbe fagyva fekszik az asztalon, Ernst az ágyon alszik. A telefon tízszer csöng, mire felébred. Szeme rikítóra, szája kékre festve, mindene csupa vér. Irisre egyetlen pillantást vet, majd megvetően felnevet. Őrült nevetéssel megy a telefonhoz és tárcsáz, közben fütyül. A fő őrültorvossal akar beszélni személyesen. Elújságolja neki, hogy tökéletes műtétet hajtott végre és most már újra telik az idő. A mágnes, amely a nő hasában volt, és őt teljesen megőrjítette, kint van. Majd csodálkozni fog a fődoktor, de nem szabad közel mennie a nőhöz, mert megáll az idő. „Azt hitte az a nő, hogy megállíthatja az órámat, de én rájöttem és megműtöttem ... halló! Halló, Doktoristen!" Ezzel az elmebetegekre jellemző szokatlan szóösszetételből álló megszólítással egyes orvosok viselkedését bírálja, akik az orvostudomány fejlődésével egyre inkább teljhatalmúnak, élet és halál feletti úrnak kezdik érezni magukat. Utal ez arra is, hogy abban az intézetben, ahova talajt vesztetten visszakészül, az orvosok a vezetők, az útmutatók, megszűnik az egyén felelőssége önmaga és a társadalom iránt, csak az a dolga, hogy kövesse a kijelölt utat.    

  Leteszi a kagylót, ördögien nevet befelé, és egy kannából mindent belocsol benzinnel. Felteszi Janis Joplin lemezét és ritmusra a „fel a kezekkelt" gyakorolja, mintha megadná magát a rendőrségnek. Ezt sokszor megismétli, majd kimegy a viharba, és hallgatózik. Amikor meghallja a szirénát, visszajön és eldob egy égő gyufát. Újból a „tisztító" tűz motívumával operál a szerző, amely mindent elnyel, utána csak valami új keletkezhet. Rátörik Ernstre az ajtót, ő megadja magát és borzasztó grimasszal közeledik  a rendőrök felé. Nem vesztette el teljesen ítélőképességét, hiszen belátta, hogy meg kell adnia magát, nincs kiút.

Ezek szerint a hős a darab folyamán nem változott, nem fejlődött, oda viszik vissza, ahonnan egyszer már kikerült, de nem sikerült megbirkóznia az élettel. A néző számára is mindegy, hogy valóságosan zajlottak vagy csak Ernst fejében mentek végbe az események. Az üzenet az, hogy a hatvanas- hetvenes évek osztrák társadalmában adott körülmények között a főhős, az egyén nem képes fejlődésre, nem találja a helyét, nem élvez védettséget.  Egyes szövegmagyarázók szerint a művész nem kap kellő megbecsülést, nem érti meg őt a társadalom, aminek az ellentettje legalább ennyire igaz: a művész elutasítja a társadalmat.

 

S.Bálint Mária