HAZAÉRKEZÉS JANCSI ÉS JULISKA

A harmadik kiskorú hazaérkezése saját otthonába szüleivel

HAZAÉRKEZÉS

J ÉS J IGAZI VÁLTOZAT

A hét nagy boldogságban telt el még ha egyedül is voltam mert szívemben egy magasztos érzés kalapált: Apa lettem. Mindenkinek eldicsekedtem, és annyira büszke voltam magamra, mint a színes tollazatú madarak párosodás előtt. Minden két nap után mondogatták a kórházban, hogy ma engedik haza, holnap engedik haza, így türelmetlen voltam nagyon. Elképzeltem magamban hogyan fogom majd ölbe venni azt a parányi testecskét? Nem fogom-e leejteni? Miként kell tartani a kezemben, hogy ne legyen bántódása? Üzenetet küldtem minden rokonomnak, hogy megszületett az unoka és egészséges se nem kancsi se nem vak. Jöhetnek látogatni, de senki nem jött arra felé.

A reményeim elszálltak a megbékülést illetően. Sebaj, már úgy is megszoktam a közömbös viselkedést a szüleim részéről, de hogy a testvérek is megvetettek azt nem tudtam le nyelni. Nagyon hiányoztak. Vártam egy vigasztaló szót, bátorítást, gratulációt és hiába. Szomorú szívvel tudattam Juliskámmal, hogy bizony nem jön senki, látogatni. Úgy néz ki a dolog, hogy minket teljesen elfelejtettek. Sírt ő is könnyeztem én is, de nem volt, amit tenni, el kellett fogadni az akaratukat. Nyolc napot bent tartották a kórházban a családomat és utána mehettem elhozni őket. Az ajtót magam után bezárva egy csokor virággal a kezemben és reszkető ajkakkal elindultam a kórház felé. Tanácstalan voltam és mégis boldog. A szívemet forróság borította be és úgy éreztem mintha néha meg kellene futamodjak, máskor meg pianóban mennem a célom felé. Lehozták a gyerekemet, a kezembe nyomták a nővérkék és én úgy tartottam mintha legalább a harmadik lenne. Istentől bátorságot és bölcsességet kaptam, és átéltem azt a nagyon kellemes érzést, azt a pillanatot, amikor édesapa lettem. Kellemes bébi illat áramlott felém és gyengén nyöszörögve köszöntött a fiam. Az úton hazafelé, mind a kettőnknek összeszorult a torka, és csendben szó nélkül, könnyezve sétáltunk haza. A Juliska kezében még a gyönyörű csokor virág is szomorúan nézte a Földet, át érezve a mi lelkiállapotunkat. Haza érkeztünk, az ajtóban visszatettem a feleségem kezébe a kicsit, kinyitottam és beléptünk. A gyereket a kicsi ágyba rakta a nejem, és csak most érkezett el a mi találkozásunk ideje. Egymásra néztünk és zokogva ölelkeztünk össze. Szó nélkül egymás karjaiba viharos gondolatokkal álltunk, amíg a gyerek fel nem kiáltott, hogy most már legyen vége, hiszen én is itt vagyok. Kicsi torkán gyenge, de érthető hang jött ki ''Hej'' ennyi. Mi pedig magunkhoz tértünk és nevetni kezdtünk, vagy is az egyik szemünk sírt a másik nevetett. Egyedül voltunk megint. A gyönyörűen, mindenféle jósággal, finomsággal megterített asztalhoz invitáltam a nejemet és hármasban megünnepeltük a szülőkké avatás napját.

János