hullámtörő

dúskálunk az asztrálsíkon emlék, gondolat, sötét anyag között. mire volt ez jó? megint.

mende-mondák nyitják
számra szememre
kivetítéseimet
minden este
és minden éjjel
lajtorja úszik elém
túlvége kapura akad
és kinyitja
evilág alvilág másvilág
célfüggvényemmé
fej vagy írás
együtt soha
belső ág bog csücskeimre
a tejből lecsöppent
lángok
a világok
és a hang
de kezed ujjvégei lássanak
szemeddel hallj
ha tőlem
rémület hitetlenné lökne

a szívhangok kőkoptatottá
mosnak egemre réseket
intés ide onnan
vissza réveteg
közben hullám veri a hídfőt
de a kapuőrt fel nem ismerem

minden est éj kísért
szemszám némává tátom
és nesztelen tíz
lábujjam hegyeire állok
perceiket
és magasságom számolom
újra és újra
a döntés előtt s után

a perceim számlálatlanok
és zsugorodok
fel nem érem a titkot

hídavatás helyett
porrá a Nagy Év tördel

(2009.)