Hun Matyi, az erdei manó
Könyv ismertetés
Hun Matyi, az erdei manó című könyvem
Meséinek megírására az északi országrész Galyaságnak nevezett, szép természeti környezete, és az itt élő sok szegény ember küzdelmes sorsa adott indítékot.
Minden mesében jelen van az erdei manó, aki kapocs a természet és az emberek között.
A könyv 27 tanmesét tartalmaz.
Célja, hogy felkeltse az olvasó érdeklődését a természet, - és környezetvédelem, valamint a gyógynövények iránt, továbbá, hogy utat mutasson a fiataloknak a helyes életvitel megválasztásában, a tanulás és a munka fontosságának megértésében, a gyakorlati életre való felkészülésben, a normális emberi kapcsolatok kialakításában.
Ajánlom elsősorban a 10-14 éves gyermekek részére, de korhatár nélkül mindazoknak, akik szeretnék kapcsolatukat erősíteni a természettel.
A könyv a miskolci Könyvműhelyben készült, kis példányszámban.
Forgalmazására akkor kerülhet sor, ha egy Kiadó ezt a kész dokumentáció alapján felvállalja.
Egy-két héten belül a Juhász Kató-Könyvműhely szerzői honlapon a könyvvel kapcsolatos további információk elérhetők lesznek.
A Tollalon eddig megjelent mesék a könyvből:
Vissza a főoldalra
Most vettem észre,hogy elfelejtettem reagálni a
hozzászólásodra.
Köszönöm a jókívánságokat!

Ez aztán a mesekönyv! gyönyörű!
Tiszta szívemből kívánom, hogy maradéktalanul fogyjon el, és sok, sok utánnyomásra legyen szükség :)))
Szeretettel ölellek! Gitta
Köszönöm a jókívánságokat!
Kérlek, add meg Balázsnak a
címedet, mert szeretnék Nektek küldeni
egy példányt a Matyiból.
Hajrá! Csak így tovább
János.

www.juhaszkato.konyvmuhely.hu
A honlap a mai naptól elérhető.

Gratulálok, Kató! Remélem, nagypéldányszámban is kiadásra kerül! Kop-kop-kop!
Ha nem, szólj, s még megpróbálok rajta változtatni ;o)
Szeretnélek megkérni, hogy az oldalsávban a
képemet az eredeti arányokban légy szíves
módosítani, mert a jelenlegi olyan, mintha az elvarázsolt kastélyban készült volna.
Előre is köszönöm.










